Cardi B idei első klipjét 3 nap alatt 20 millióan látták

2021. február 08.
Ezúttal sem férhet kétség ahhoz, hogy Cardi B már az év elején elviszi a show-t. A Grammy-díjas rapperben most sem fogunk csalódni. A tavalyi év nagy dobása, a WAP után megérkezett új dala, az Up, ami egészen biztosan nem fog hidegen hagyni.

Az amerikai üstökös ezúttal sem tért jó útra, klasszikus Cardi B-stílusban üzen, a klip pedig magáért beszél. Hajmeresztő ruhák, jelenetek és az elmaradhatatlan profi koreográfia. A videoklipet alig két óra alatt már félmillióan látták, azóta pedig már a 20 milliós nézettséget is eléri lassan.

cardi-b-up

A tavaly bemutatott WAP óriási sikereket ért el, a Billboard 100-as listájáról alig lehetett letaszítani, ezt négy hétig vezette, a Rolling Stone magazin pedig egyenesen az év dalának választotta.

Cardi B napjaink egyik legnagyobb női rappere: 2016-ban jelentette meg Gangsta Bitch Music Vol. 1 című mixtape-jét, de az igazi áttörést Bodak Yellow című kiadványa hozta meg neki. Innen nem volt megállás, az extravagáns előadó csillaga sebesebben ívelt felfelé, mint bárki másé.

cardi-b-up

A 2018-ban megjelent Invasion Privacy című stúdióalbumával aztán feltette az i-re azt a bizonyos pontot – a korong hatalmas sikert aratott rajongói és szakmai körökben egyaránt, 2019-ben pedig a legjobb rapalbumért járó Grammy-díjat is hazavitte. A lemez olyan trackeket sorakoztatott fel, mint a Spotifyon már 1 milliárd streamet generáló I Like It, vagy a szintén közönségkedvenc Bartier Cardi.

Nézd meg az új dalt!

Ezt már olvastad?