Mariah Carey állítólag tudta, hogy nővére haldokik, de nem látogatta meg

2024. augusztus 28.
A napokban derült ki, hogy Mariah Carey nővére és édesanyja ugyanazon a napon halt meg. Nővére barátja szerint az énekesnő tisztában volt azzal, hogy testvére haldoklik, mégsem látogatta meg.
Mariah Carey állítólag tudta, hogy nővére haldokik, de nem látogatta meg

Mariah Carey a napokban egy szívszorító nyilatkozatban jelentette be a 87 éves édesanyja, Patricia és 63 éves nővére, Alison halálát. Az információk alapján Mariah Carey édesanyja és nővére ugyanazon a napon hunytak el, azonban az énekesnő nem osztott meg több információt Patricia és Alison halálának körülményeiről. 

Carey húgának egyik barátja azonban a US Sunnak az állította, miszerint az énekesnő tisztában volt azzal, hogy testvére haldoklik, ennek ellenére egyszer sem akarta meglátogatni. Állítása szerint Mariah Carey soha nem próbált meg kapcsolatban lépni nővérével, a hospice-kezelés során sem nézett be hozzá. 

Egy telefonhívás vagy akár egy videóhívás  is sokat jelentett volna Alisonnak. Erre soha nem került sor” – mondja David Baker. 

Baker szerint Alison boldogtalan volt, amiért Mariah megszakította vele a kapcsolatot, az elutasítás pedig csak tovább növelte a fájdalmát. 

Gyakran beszélt róla. Kíváncsi volt, hogy Mariah vagy valamelyik rokona eljön-e a temetésére. Úgy értesültem, hogy egy megemlékezést terveznek valamikor a jövőben, de most semmit.”

A Grammy-díjas énekes képviselői egyelőre nem válaszoltak a megkeresésekre. 

Mariah Carey a 2020-as memoárjában sokat írt az anyjával és a nővérével fennálló bonyolult kapcsolatáról. Sokat veszekedtek az édesanyjával és ahogy ő fogalmazott, kapcsolatukba „a büszkeség, a fájdalom, a szégyen, a hála, a féltékenység, a csodálat és a csalódás keveredett”. Ugyanakkor Mariah Carey azt állította Alisonról, hogy „zaklatott és traumatizált… megpróbált eladni egy stricinek”.

Forrás: PageSix Fotó: Getty Images