Brad Pitt december 18-án fogja betölteni 61. életévét, ennek kapcsán pedig nagy lépésre készül. A hírek szerint hat gyermekéből kettőnek egyenesen könyörög, hogy töltsék vele a születésnapi ünneplést. Több értesülés szerint a színész legnagyobb vágya, hogy gyermekei és barátnője, Ines de Ramon is közösen vele legyenek ezen a különleges napon.
Brad Pitt azt reméli, megvalósulhat a közös ünneplés
„Brad nagyon szereti a gyermekeit, és az egész világot jelentené számára, ha velük tölthetné a születésnapját” – árulta el egy informátor. Azonban nem mindegyik gyermek támogatja ezt az ötletet, a családon belüli kapcsolatok pedig még mindig nagyon bonyolultak. „Van olyan gyermeke, aki tartja vele a kapcsolatot, de sajnos olyan is, aki már egyáltalán nem. Rendkívül érzékeny és összetett ez a helyzet” – tette hozzá a családi barát.
Brad Pittnek és Angelina Jolie-nak három közös gyermeke született: a 18 éves Shiloh és a 16 éves ikrek, Knox és Vivienne. Vér szerinti gyermekeik mellé pedig örökbefogadták a most 23 éves Maddoxot, a 21 éves Paxot és a 19 éves Zaharát is. Az információk szerint Maddox és Pax nem tartják a kapcsolatot édesapjukkal, Shiloh megváltoztatta a vezetéknevét, Zahara pedig nem használja már a Pitt nevet.
A gyermekek közül csak ketten tartják apjukkal a kapcsolatot
Knox és Vivienne állítólag még mindig fenntartják a kapcsolatot apjukkal, bár hosszú ideje nem jelentek meg a nyilvánosság előtt vele. A családi feszültségek ellenére ugyanakkor a színész továbbra is reméli, hogy legalább két gyermekét maga mellett tudhatja ezen a fontos napon.
Brad Pitt és Angelina Jolie válása bombaként robbant 2016-ban, a viszály pedig számos bírósági üggyel éveken át folytatódott. Mára sem csitultak a kedélyek. Életük és a válás körüli, majd azt követő feszültség a világ szeme láttára, részben a nyilvánosság előtt zajlott. A jelek szerint pedig komoly nyomokat hagyott a család minden egyes tagján.
Forrás: DailyMail, Fotók: GettyImages