A mai napon, magyar idő szerint este hatkor Donald Trump hivatalosan is az Egyesült Államok új elnöke lesz. A washingtoni kongresszus épületében leteszi a hivatali esküt, majd elbúcsúztatja a leköszönő elnököt, Joe Bident.
A beiktatása előtti estéjét Donald Trump igencsak jó hangulatban töltötte, és bebizonyította, hogy nemcsak politikai húzásaival képes meglepetést okozni, hanem tánctudásával is.
Tegnap, a beiktatás előestéjén tartották a MAGA Victory elnevezésű ünnepséget a washingtoni Capital One Arénában, amely egy meglepetéssel zárult. A ’70-es évek diszkóikonja, a Village People lepte meg a jelenlévőket egy energikus fellépéssel. A zenekar neve mellesleg Manhattan Greenwich Village negyedére utal, amely a meleg polgári jogok szülőhelyeként ismert.
A fellépés során a banda tagjai kezet fogtak a 47. amerikai elnökkel, majd belevágtak 1978-as himnuszukba, a YMCA-be. A 78 éves Donald Trump ekkor tapsolni és táncolni kezdett, megkoronázva ezzel az est hangulatát.
A Village People részvétele sokakat meglepett, hiszen a zenekar 2023-ban jogi lépéseket tett Donald Trump ellen, amikor a Macho Man című dalukat engedély nélkül játszották a leendő elnök egyik kampányeseményén. Ráadásul a zenekar korábban Kamala Harris alelnököt támogatta a kampány során.
Victor Willis, a banda egyetlen eredeti tagja azonban nemrégiben megvilágította a helyzetet egy Facebook-posztban. „Tudjuk, hogy ez nem mindenkit fog örömmel tölteni, de hisszük, hogy a zene politikától függetlenül kell, hogy szóljon” – írta. Hozzátette: „A YMCA egy globális himnusz, amely reményeink szerint segít összehozni az országot egy viharos, megosztó kampányt követően, amelyben a mi preferált jelöltünk veszített.”
A vasárnapi rally más prominens résztvevői között ott volt Donald Trump Jr. és Eric Trump, valamint Elon Musk is, aki fiával, X-Æ-12-vel – vagy ahogy ő nevezi, X-szel – érkezett.
Donald Trump és a Village People együttese mindenképpen emlékezetessé tette az eseményt.
Fotó: Getty Images Forrás: Page Six