Zendaya és Tom Holland először jelent meg együtt az eljegyzésük óta – Mikor lesz az esküvő?

2025. április 27.
Tom Holland és Zendaya először fotózkodtak együtt, amióta 2025 elején megerősítették az eljegyzésüket. A színésznő épp Los Angelesben forgatja az Eufória új évadát.
Zendaya és Tom Holland először nyilvánosan az eljegyzés óta

Az év eleje óta tudjuk, hogy kedvenc sztárpárosunk eljegyezte egymást. Azóta viszont nem mutatkoztak nyilvánosan együtt sehol. Zendaya éppen Los Angelesben forgatja az HBO-sorozat, az Eufória 3. évadát, amelyben Rue-t alakítja. A forgatáson pedig egy különleges vendég tűnt fel, a paparazzók pedig végre lencsevégre kapták őket.

A 28 éves Zendaya vőlegényével, Tom Hollanddal érkezett a forgatásra, és ez volt az első alkalom, hogy a régóta együtt élő párról közös fotó készült az eljegyzés óta. A szintén 28 éves Tom Hollandot látták a lakókocsijukon kívül beszélgetni, ráadásul vele volt kutyájuk, Noon, egy miniatűr schnauzer is. Krémszínű pulóvert, fekete farmert, fehér tornacipőt és piros baseballsapkát viselt, míg Zendaya fehér pulóvert, barna melegítőnadrágot és barna mini Uggsot. Tom Holland szívmelengető, ahogy támogatja mindenben, a munkájában is Zendayát

Zendaya és Tom Holland eljegyzése

Zendaya és a színész, Tom Holland a Pókember moziban játszottak szerelmespárt, és 2021-ben hozták nyilvánosságra a kapcsolatukat. Igaz, hogy az eljegyzésről még nem nyilatkoztak, de Zendaya már nyilvánosan is viselte a gyémántgyűrűjét, Tom Holland apukája, Dominic Holland pedig egy ízben mesélt a lánykérésről és az eljegyzésről: „Vett egy gyűrűt” – írta a komikus egy posztban. – Beszélt a lány apjával, és engedélyt kapott, hogy megkérje a lánya kezét. Tom mindent megtervezett… Mikor, hol, hogyan, mit mondjon, mit vegyen fel…”.

Azóta már olvashattuk Zendaya régi stylistja, Law Roach nyilatkozatát is, miszerint természetesen részt vesz majd a nagy napon, de elmondása szerint az időpont még messze van, hiszen Zendaya és Tom Holland is több filmet forgat még idén. A stylist szerint a pár a boldogító igent csak 2026-ban tervezi kimondani.

Zendaya és Tom Holland először nyilvánosan az eljegyzés óta

Zendaya és Tom Holland még 2024-ben New Yorkban

Esküvői tervek?

Bár sem Zendaya, sem Tom Holland nem beszélt sem az eljegyzésről, sem az esküvői terveikről nyilvánosan, a Bosszúállók színésze megosztotta gondolatait a jövőjéről, és megjegyezte, hogy egy nap családot szeretne alapítani.

„Amikor gyerekeim lesznek, nem fogtok többé filmekben látni” – mondta a Men’s Healthnek adott interjújában, amely január 2-án jelent meg, néhány nappal azelőtt, hogy Zendaya az eljegyzési gyűrűvel az ujján jelent meg a Golden Globe-gálán. – Golf és apaság. Én pedig egyszerűen eltűnök a föld színéről.”

Forrás: Eonline, People Fotó: Getty Images


Sztárok