- 91 éves korában elhunyt Jane Goodall.
- Módszereivel és felfedezéseivel már fiatalon világhírűvé vált.
- Fiatalkori fotóival emlékezünk a neves szakértőre.
Jane Goodall neve összefonódott a csimpánzokkal és a természetvédelemmel. Alapjaiban változtatta meg munkája azt, ahogyan az emberiség az állatokat és érzelmeiket szemléli. Generációknak mutatta meg, hogy az állatok is gondoskodnak, félnek, szeretnek és gyászolnak. A világ legismertebb primatológusa most 91 évesen hunyt el az Egyesült Államokban.
Módszerei eleinte felháborodást keltettek
Jane Goodall 1960-ban, Louis Leakey biztatására érkezett a tanzániai Gombe Nemzeti Parkba. Itt fedezte fel, hogy a csimpánzok nemcsak eszközöket használnak, hanem készítik is azokat. Ezzel a felfedezésével pedig egy csapásra világhírűvé vált. Módszerei, amelyek során neveket adott az állatoknak és személyiségüket is leírta, kezdetben felháborodást keltettek a tudományos világban. Később azonban forradalminak bizonyultak.
1965-ben doktori fokozatot szerzett Cambridge-ben, majd létrehozta a Gombe Kutatóközpontot, amely a világ leghosszabb, vadállatokkal kapcsolatos terepvizsgálatát végzi a mai napig. 1977-ben megalapította saját intézetét, később pedig a Roots & Shoots ifjúsági programot.
Tudósból vált aktivistává, rangos elismerések sorát nyerte el
Jane Goodall azután tudósból fokozatosan lett aktivista: 1986 után már elsősorban a természet- és klímavédelem globális szószólója volt. Élete során számos rangos elismerést kapott, többek között a Brit Birodalom Dáma Lovagja címet, az ENSZ Béke Hírnöke kitüntetést és 2025-ben az Elnöki Szabadságérmet is.
Amikor arról kérdezték, milyen örökséget szeretne hátrahagyni, így válaszolt: „Remélem, hogy a fiataloknak adtam reményt és erőt.
Fiatalkori képeivel Jane Goodall életére galériánkban:
Forrás: CNN, Fotók: Getty Images