Nem sok baba mondhatja el magáról, hogy még az első születésnapja előtt két magazin címlapján is szerepelt. Rihanna és A$AP Rocky kislánya, Rocki azonban már most otthonosan mozog a divat világában, és nem akármilyen fotósorozatban szerepel.
A kislány a W Magazine China szeptemberi, The Love Issue című számának címlapján látható édesapja, A$AP Rocky karjaiban. Rocki mosolyogva néz a kamerába, miközben édesapjával összeillő farmerszettet viselnek. Rocky a fotózás kedvéért még rózsaszínre is festette a haját.
Apa és lánya a címlapon
A fotózás fókuszában a családi kötelék áll. A Love Issue a szerelem különböző formáit járja körül, Rocky pedig egy saját kézzel írt verssel is hozzájárult a különleges anyaghoz.
A rapper a magazinnak arról is beszélt, milyen érzés háromgyerekes apának lenni. „Szerintem mindannyian vágyunk arra, hogy úgy szeressünk valakit, hogy közben ne várjunk cserébe semmit” – fogalmazott, majd hozzátette, mennyire szerencsésnek érzi magát, hogy három gyermeke van, akiket feltétel nélkül szerethet.
A fotózás kulisszái mögött készült felvételeken is látszik, hogy Rocki még nagyon kicsi ehhez a világhoz: egy ponton édesapja játékokat keres neki, miközben próbálja megnevettetni a kislányt. Rocky később a kezében tartja, és arra biztatja: mosolyogjon a kamerának.
A W Magazine több különböző összeállításban is megmutatja a rappert, a címlapon azonban egyértelműen Rocki viszi el a show-t.
Ez már a második címlapja
Rockinak egyébként nem ez az első magazinszereplése. Áprilisban, mindössze hét hónaposan debütált a W Magazine amerikai kiadásának címlapján, akkor édesanyjával, Rihannával.

Rihanna és kislánya a W Magazine címlapján
A fotózás különösen emlékezetesre sikerült: Rihanna és Rocki Dior haute couture-ban szerepeltek a képeken, a kislány pedig egy kifejezetten számára készített haute couture pelenkát és fejdíszt viselt.
Rihanna büszkén osztotta meg a címlapot, és egyértelműen jelezte, hogy szerinte kislánya már az első fotózáson is tökéletesen teljesített. Rocki most, néhány hónappal később, már másodszor került a W címlapjára.
Rihanna és A$AP Rocky háromgyerekes családja
Rocki 2025. szeptember 13-án született, ő Rihanna és A$AP Rocky harmadik közös gyermeke. A párnak két fia is van: a négyéves RZA és a hároméves Riot.

Rihanna várandósan
Rihanna az utóbbi időben ugyanakkor egyre több bepillantást enged a családi életükbe. Augusztusban például ritka felvételeket osztott meg mindhárom gyermekéről Barbadoson, ahol felnőtt. A Westbury New Roadot azóta Rihanna Drive-ra nevezték át, így különösen szimbolikus volt, hogy a saját gyerekeit is elvitte oda.
A$AP Rocky korábban sem titkolta, mennyire örült annak, hogy a harmadik gyerekük kislány lett. Még Rocki születése előtt arról beszélt, nagyon reméli, hogy lányuk születik, később pedig büszkén csatlakozott a „girl dad”, vagyis a lányos apák táborához.
Rocki szeptember 13-án tölti be az első életévét.
Forrás: Page Six Fotó: Getty Images