George Clooney és Amal az utcán estek egymásnak – 12 év után is izzik köztük a levegő

2026. november 07.
George Clooney és felesége egy New York-i estén mutatták meg, hogy tizenkét év házasság után is bőven jut idő a romantikára. Amal egy combig érő csizmával tette izgalmassá a szettjét, férjével pedig kézen fogva, csókolózva kapták lencsevégre őket.
George Cloooney és Amal Clooney
  • George Clooney-t felesége, Amal is elkísérte New York-i felolvasására.
  • A házaspár egy csókot is váltott a közös estén.
  • A kilencéves ikreket nevelő párnak mozgalmas éve volt: meglepetésbulit és kényszerű költözést is hozott az elmúlt néhány hónap.

Tizenkét év házasság és két gyerek mellett sem maradnak el a randevúk George és Amal Clooney életéből. A házaspárt a héten New Yorkban fotózták le, ahol a 65 éves, Oscar-díjas színész a Seaview Studióban olvasta fel a Smear! című politikai vígjátékot. Felesége is vele tartott, a közös programon pedig kézen fogva sétáltak, és egy csók is elcsattant közöttük.

Amal Clooney combig érő csizmában érkezett

A 48 éves emberi jogi ügyvéd ezúttal is egy olyan összeállítást választott, amelyet érdemes közelebbről is megnézni. Elefántcsontszínű, egyenes szabású ruhájára teveszínű, hasított bőr Gucci kabátot vett, a visszafogott színek mellé pedig combig érő, fekete velúrcsizmát húzott. A szettet egy apró fekete kézitáskával egészítette ki, amely mellett mélybordóra festett körmei is jól érvényesültek. (Lapozd végig a galériát!)

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

Page Six (@pagesix) által megosztott bejegyzés

A libanoni születésű Amal a sminkjét finom barna szemkontúrral és nude rúzzsal tartotta lágyan, miközben hosszú, gesztenyés árnyalatokkal melírozott haja pedig lazán a vállára omlott. George sötétkék öltönyt és pulóvert választott, fekete övvel és elegáns cipővel.

Nyáron el kellett hagyniuk az otthonukat

George és Amal a kilencéves ikreket, Alexandert és Ellát nevelik. A család a dél-franciaországi Brignoles-ban él, a Provence–Alpes–Côte d’Azur régióban, július végén azonban nekik is el kellett hagyniuk az otthonukat a környéket fenyegető erdőtüzek miatt. Ebben az időszakban Franciaország mellett Görögországban, Olaszországban és Spanyolországban is pusztítottak a lángok.

A színész Brignoles polgármesterének, Didier Brémond-nak írt levelében számolt be arról, hogy családjával kiköltöztek a veszély miatt.  Clooney a beszámolók szerint azt is megígérte, hogy a tüzek következményeitől függetlenül támogatja a valamivel kevesebb mint 18 ezer lakosú települést.

Töltsük ki a hollywoodi színészlegendák kvízt!

Tíz képet látunk hollywoodi színészlegendákról, akiket biztosan ismerünk. Minden kérdésnél három lehetőség közül kell megjelölnünk azt a nevet, amelyik szerintünk a helyes. Hány pontunk lesz végül a kvízen?

Amal még a férje barátait is beavatta a meglepetésbe

Májusban még jóval vidámabb okból került szóba a francia Riviéra: George 65. születésnapját Saint-Tropez-ban ünnepelték, Amal pedig több meglepetéssel is készült neki. Még a színész barátait is bevonta a szervezésbe, akik álruhában, pincérnek öltözve jelentek meg.

A történetet a londoni King’s Trust ötvenedik évfordulós ünnepségén mesélték el a British Vogue-nak, egymás szavába vágva. Amal éppen belekezdett, hogy több dologgal is meglepte a férjét, amikor George közbeszólt, és a barátairól kezdett beszélni. Hogy pontosan milyen szerepben érkeztek, azt már Amal tette hozzá: pincérnek adták ki magukat.

George persze ezt sem hagyta viccelődés nélkül. „Veszélyes dolog meglepni valakit a 65. születésnapján, mert még összeeshet” – jegyezte meg, majd hozzátette: „Akár a végét is jelentheti, úgyhogy nagyon óvatosnak kell lenni az ilyen meglepetésekkel.”

Fotó: Getty Images Forrás: Daily Mail

Ajánlott videó