leukémia
Kékes-lilás foltok a lábadon, pedig nem verted be semmibe? Kell aggódnod? Elmondjuk, mikor jelez bajt
Önmagában egy-egy zúzódás még nem ok az aggodalomra. De ha azok rendszeresen, megmagyarázhatatlanul jelentkeznek, vagy egyéb tünetek is társulnak hozzájuk, akkor érdemes komolyabban venni a jeleket.
“Azt, ami történt velem soha nem fogom tudni feldolgozni”
Pávó Réka élete egy évvel ezelőtt gyökeresen megváltozott. Egy vizsgálat során kiderült, leukémiás. Az elmúlt hónapok gyötrelmes küzdelmei mellett úgy döntött, blogban fogja elmesélni a történetét. Az eddig is népszerű oldal most még nagyobb publicitást nyert, amikor kiderült, több ezer jelentkező közül Réka nyerte meg a Huawei és a National Geographic közös fotópályázatát. A győztes fotó hátteréről és betegségének testi-lelki feldolgozásáról is beszélgettünk.