Feltörekvők: Horn Enikő – A nőies mégis kényelmes ruhákban hiszek

2015. március 05. |
Central Médiacsoport Zrt.

Hosszú utat járt be Horn Enikő, az ENIHORN márka alapítója. Legutóbb éppen Milánóban járt, ahol a Prada egyik tervezőjétől tanult. Hazatérése óta minden energiájával saját márkája építésén dolgozik. Enikő mosolygós, maximalista, művészetkedvelő, természetbarát, igazi gyűjtőszenvedéllyel megáldva.

A showroom emeletén lévő műhely falain Audrey Hepburn fotói sorakoznak. Miért éppen ő?

Mert bájos, mindig nőies, és mert a rá jellemző elegánsabb, de mégis kényelmes darabokban hiszek én is. Egyébként ezt az egész korszakot szeretem, sok inspirációt tudok meríteni belőle.

A családodban hagyománya van a kreativitásnak?

Nem is olyan régen derült fény számomra egy családi történetre. Az üknagymamám egyik lánya varrónő volt. Egy szalont is nyitott, ráadásul az 50-es 60-as években az első televíziós bemondónőknek ő készítette a ruháit. Úgyhogy lehetséges, hogy ez a kreativitás már régóta benne van a vérvonalban.

Ahogy az ember körbenéz nálad a showroomban, rögtön szembetűnik, hogy a ruhák mellett a táskák kidolgozása is nagyon magas színvonalú. Látszik, hogy ugyanakkora hangsúlyt fektetsz erre is.

Én mindig azt veszem észre magamon, hogy ha csak táskákkal foglalkozom, hiányoznak a ruhák, ha csak ruhákkal foglalkozom, hiányoznak a táskák. (nevet) Nálam tényleg mindkét vonal ugyanolyan fontos. Tanultam is mindkettőt, és dolgoztam is mindkét irányban még az ENIHORN előtt.

Hogyan jutottál el a saját márkáig?

Elég sok kitérővel érkeztem meg a mai ENIHORN márka megalakulásához. A kilencvenes években, az érettségi után bőrdíszműves iskolába jártam. A férjem műhelyében voltam gyakorlaton, ahol akkor még króm cserzésű bőröket használtak. Ettől folyamatosan kiütéseim voltak a kezeimen, így nem tudtam tovább ott dolgozni. Ezután kitaláltam, hogy tanár leszek, hiszen a rajz és a földrajz mindig is érdekelt. Mégis Londonban kötöttem ki, ahol egy évig nyelvet tanultam. 1997-től öt évig egy kis műhelyt csináltunk, ahol kabátokat, blúzokat, nadrágokat, rengetek mindent készítettünk. Úgy 2000 körül kezdték beengedni Európába a kínai árukat, és megnyíltak egyéb nyugati márkák boltjai is: ez pedig a kisebb ruhaipari vállalkozások végét jelentette. A kisfiam születése után apukám cégében is dolgoztam. Majd 2006-ban beiratkoztam a Modartra, ahol 2009-ben diplomáztam.

És már nem volt több kitérő?

Nem. Érdekes, mert valóban több kanyar is volt, de valójában mindig arról az útról kanyarodtam le, és arra kanyarodtam vissza, ahol ott várt a tervezés, a varrás, a kreatív munka. A Modart után díszleteket, jelmezeket készítettem, valamint cégeknek, illetve magánvásárlóknak is dolgoztam. Egyébként az igazi fordulópont a milánói ModaPelle Academy-ben eltöltött idő volt.

Hogyan jutottál ki az iskolába?

Évekig gyűjtögettem rá, hogy ott tanulhassak. Milánóba egyébként már nagyjából húsz éve járok ki az évente kétszer megrendezésre kerülő vásárokra, ahol be tudom szerezni a szöveteket, a bőröket és egyéb kellékeket is. Az egyik ottlétem alkalmával hallottam erről az iskoláról, és eldöntöttem, hogy ott fogok tanulni. Ez már vagy tíz éve volt, és végül is 2013-ban jutottam ki.

Mi az, amiért igazán megérte kimenni?

Nagy lökést adott az iskola; és önbizalmat, ami nagyon fontos volt. Fantasztikus volt, hogy megkaptam azokat a visszajelzéseket, amelyek alapján egy olyan saját táskakollekció terveit tudtam megalkotni, melyre büszke voltam és vagyok. Korábban is próbáltam táskákat készíteni, de nem voltam benne biztos, hogy jó vagyok benne, nem tudtam, hogy formailag hogyan lehetnék igazán egyedi. Milánói tanáraim iránymutatásai segítettek kiteljesedni. Rengeteg gyakorlati tudást szereztem: például, hogy mi az, ami formailag működik, hogyan lehet társítani hozzá a technológiát, hogy kell egyáltalán kiszabni hozzá az anyagot.

Kik tanítanak ebben az iskolában?

Az én tanárom Prada és Margiela mellett is dolgozik. Ő például megtanította nekünk azt is, hogy ha ilyen nagy neveknek akarunk tervezni, mi az a munkamenet, amit ők elvárnak; egyáltalán milyen rajzokat kell készíteni. Egyébként az olasz divatházak a kézi rajzra elég nagy hangsúlyt fektetnek. Nekünk is nagyon fotószerűen kellett rajzolni, napokig csak az árnyékolást tanultuk. Valentino egyik modellezőjével is találkoztunk, aztán egy gyárba is sikerült ellátogatnunk, ahol a Chanel mintadarabjait készítették. Mindenki fehér köpenyben, gyönyörű tisztaság mindenhol, minden szépen kivilágítva: fantasztikus élmény volt. Ráadásul kiderült, hogy előző nap ott volt Lagerfeld is, az egyik asztalon pillantottuk meg a rajzait, amiket ugyan nem fényképezhettünk le, de megfoghattuk. (nevet)

Minden darabja elkészült már annak a kollekciónak, amelyet Milánóban terveztél?

Igen. A két férfitáska, ami szintén ott készült ráadásul mostanában debütál majd egy teljes kollekcióval.

Milánó után hogyan folytatódott az életed?

2013 májusában jöttem vissza, azután kezdtük el igazán építgetni magunkat. A 2014-es év különösen nagy mérföldkő volt. Jöttek a kollekciók, közben elkészültek a táskák is, csináltuk a honlapot, a webshopot, és megnyílt a showroom az Izabella utcában, amivel szintén nagyon sok dolgunk volt. Jó látni, hogy haladunk, és hogy érdemes csinálni, de még nagyon sok minden van előttünk. A külföldi piac felé is szeretnénk jobban terjeszkedni. Londonban már megvan az első vásárlónk, egy limitált MINIMINI táska utazott ki az új gazdájához.

Miért fontos a külföldi piac?

Egyrészt természetesen az eladások miatt. Minden tervező úgy tud tovább építkezni, ha van elég vásárlója. Másrészt pedig tényleg jó érzés lenne egy nagyobb piacon is érvényesülni; ezáltal nagyobb körben is elismerést nyerni.

A sok feladat között hogyan tudsz kikapcsolódni?

Mióta visszatértem Milánóból és ténylegesen belevágtunk a márka építésébe; nincs túl sok szabadidőm. Előfordul, hogy a szabásminták is hiányoznak: ezzel sem tudok elég időt tölteni, annyira nagy figyelmet kell fordítani az üzleti részre. Néha már az is feltölt, ha nyugodt körülmények között el tudok mosogatni, és a kerti munka is kikapcsol: de csak ha van rá idő, és nem kapkodva kell csinálni. Egyébként imádok táncolni, illetve a szentendrei Musica Beata kórusban is énekelek, ami szintén nagy szerelem.

Milyen típusú nők vásárolnak nálad?

Mi alapvetően a harminc év felettieket célozzuk meg. Fiatalabbak is érdeklődnek, és megkeresnek minket, de alapvetően ez a célcsoport szereti viselni a márkát. Akik szeretik a nőies, mégis kényelmes darabokat.

Hogy sikerült az új kollekció? (Itt megnézhetitek!)

Szerintem nagyon jól. (nevet) Az új kollekcióban két világ találkozik: az egyiket Monet kertje inspirálta, pasztelesebb színek, visszafogottabb sziluettek jellemzik, a másikban modernebb látványvilág, egyfajta városi dzsungel jelenik meg. Összességében egy vidám, tikkasztó nyári nap juthat eszünkbe, hiszen a virágminták és a színek játéka mindkét vonalban igazán erőteljesek. A bőrtáskákra is érdemes lesz odafigyelni, mert azokban is új színeket és formákat hozunk.

Bemutató várható a közeljövőben?

Egyelőre nem ez a legfontosabb számunkra. Persze majd ennek is eljön az ideje. Szeretjük idehívni az embereket a showroomba, nagyon fontosnak tartjuk a személyes kommunikációt. Valahogy ez a családias, közvetlen hangulat is része a márkának.

Szólj hozzá te is!

Kapcsolódó cikkek

Még több Uncategorized