Feltörekvők: Tarr Zsófi, fejdíszkészítő

2015. augusztus 27.
Talán elsőre furcsának hangozhat, ha valaki manapság fejdíszek készítésére vállalkozik, de elég egy pillantást vetni Tarr Zsófi munkáira, hogy azonnal megváltozzon a véleményünk. Zsófi szeretné itthon is apró, bohó kalapokba és extravagáns, tollas fejdíszekbe öltöztetni az arra vágyókat, sőt, az izgalmas kiegészítők gyártása mellett még arra is jut ideje, hogy szupermenő zenekarokban játsszon.


(Tarr Zsófi – Fotó: Ficsór Zsolt)

Miért éppen fejdíszek?

Mikor kiköltöztem Bristolba – ennek lassan már tíz éve – akkor találkoztam először a fejdíszekkel. Rögtön megtetszett a dolog, így elkezdtem kísérletezni. A kézügyességem szerencsére mindig is jó volt, már ovis korom óta egyértelmű volt, hogy szeretek alkotni, rajzolni, kreatívkodni, elbíbelődni a dolgokkal. Ezért is mertem belevágni a fejdíszkészítésbe – először csak magamnak és a barátaimnak készítettem őket, de az ő körükben olyan sikeresek lettek, hogy úgy gondoltam, akár meg is hirdethetném a dolgot. Volt is néhány megrendelőm, de akkoriban nem vettem igazán komolyan ezt a „vállalkozást”, rengeteg dolgom volt, más területekre kellett koncentrálnom, és így szép lassan el is halt kicsit ez az egész. Most nem régiben jött el az ideje, hogy újra felvegyem a fonalat, és megpróbáljam újból, teljes gőzerővel csinálni a dolgot. 

Szerinted nálunk hogyan fogadják az ilyen feltűnő fejdíszeket és kalapokat?

Magyarországon nem igazán van jelen a kalapkultúra, míg Angliában kalapot húznak egy lóversenyre, esküvőre, temetésre vagy akár egy buliba is. Azt szeretném, ha az emberek itthon is mernének fejdíszeket és kalapokat hordani, jó lenne, ha nálunk is elterjedne ez a viselet.

Esküvőn már azért előfordul, nekem úgy tűnt, a te munkáid is erre koncentrálnak.

Igen, már a kezdetekben is elsősorban olyanok kerestek meg, akik esküvőre szerettek volna egy kicsit különlegesebb fejdíszt. Ezért is készültem most ezzel az új, esküvői kollekcióval, pláne, hogy így nyáron ennek még nagyobb a keletje! De akármennyire is népszerűek legyenek az esküvői fejdíszek, én nem szeretnék itt leragadni, nagyon szívesen készítenék más alkalmakhoz, például Halloweenhez illő darabokat is. Ott már sokkal extrémebb, sötétebb hangulatú, merészebb darabokat lehet alkotni. Persze ez is én vagyok, a romantikus, finomabb esküvői díszek, de jó lenne megmutatni a másik oldalamat is. 

Hogyan születik meg egy rendelésre készülő fejdísz?

Mindegyik fejdíszem egyedi darab, épp azért, mert hiszek abban, hogy mindenki számára a személyiségéhez leginkább illő darabot kell elkészítenem. Ezért nem arról van szó, hogy az illető nekiáll böngészni a kész fejdíszeket – bár természetesen erre is van lehetőség – hanem inkább szánok rá időt, hogy kicsit megismerjem a megrendelőt, beszélgessünk, elmondja a preferenciáit, hogy így készülhessen el a ráöntött, egyedi fejdísze. 

A fejdíszről valamiért azonnal valami hatalmas, feltűnő, fácántollas holmi jut eszünkbe, pedig láttam, hogy egészen diszkrét, hétköznapi darabokat is készítesz.

Próbálom mindig szem előtt tartani, hogy minden ember más, ezért visszafogottabb, hordhatóbb díszeket is készítek. A méteres tollasaktól kezdve az apró, finom, virágos fejdíszekig mindenféle készül.

Mennyire követed az aktuális divatirányzatokat, trendeket?

Inkább az eseményeket figyelem, amikhez kapcsolódhatok. Az esküvő volt az egész kiindulópontja – elkezdtem esküvői fejdíszeket böngészni, és akkor láttam, mennyire szegényes a választék. Várom a különböző alkalmakat, ünnepeket, jelmezes eseményeket, amikhez megfelelő fejdíszeket készíthetek majd. 

Mik szoktak inspirálni?

Több zenekarnak is tagja vagyok, – legismertebb közülük a Black Nail Cabaret – így természetesen mindenre, amit készítek nagy hatással van a zene. Ennek mindig is nagyon fontos szerepe volt az életemben, de nem szeretném a zene alá rendelni az „iparművész oldalamat”, inkább úgy fogalmaznék, hogy ezek folyamatosan hatnak egymásra, ihletet merítek az egyikből a másikhoz.

Akkor akár énekesnőknek és előadóművészeknek is készíthetnél fejdíszeket!

Igen, magamnak és a zenésztársaimnak már többször készítettem is! Sőt, nem csak fejdíszt, hanem egyéb kiegészítőket – én például egyik koncertünkön egy saját készítésű, tollas válldíszt viseltem. De abszolút szeretném a zenészeket is megcélozni ezzel, vannak is olyanok, akikre már gondoltam, például Pásztor Anna előszeretettel visel ilyen extrém kiegészítőket a koncertjein. Őt is szeretném felkérni modellemnek a következő sorozathoz, csak ő még nem tud róla! (nevet)

Nem szeretnéd bővíteni a kínálatodat másféle kiegészítőkkel, esetleg ékszerekkel?

Kiegészítők tervben vannak, és mindig nyitott is vagyok, nem szeretnék csak a fejdíszekre korlátozódni. Például készült gomblyukdísz egy férfi megrendelőmnek az esküvőrjére. Ha pedig fellépőruháról van szó, el tudok képzelni bármilyen látványos kiegészítőt, például gallért, vagy egy már említett válldíszt is. Ékszerekkel nem szeretnék foglalkozni, azt meghagyom az ötvösöknek.

Mik a terveid a jövőre nézve?

A zene mellett szeretnék minden idegszálammal a fejdíszekre koncentrálni, a cél az, hogy meg tudjak élni ebből a vállalkozásból. Jelenleg van két üzlet is, akik érdeklődtek a termékeim iránt, – az Antifactory Vintage Home Shop és a Ludovika – nekik hétköznapibb, vintage-ihletésű darabok készülnének. Az elindulás nem könnyű, de sok ember van körülöttem, akiknek a segítségére számíthatok és akiknek a legutóbbi esküvői sorozat létrejöttét is köszönhetem. Izgatottan várom, mi fog kisülni ebből az egészből.

Esküvői fejdíszek:
Fotók: Magérusz Anna
Haj, smink: Rácz Böbia
A rózsás fejdíszes lány ruhája: Daalarna