Magyar tervezőért rajong a brit énekesnő

2016. július 11.
Zene és divat, látvány és hangzás. Hogyan alkot egy olyan divattervező, akit az elsődleges vizuális inspirációval ellentétben a zene inspirál? Milyen szempontok vezérelnek egy énekesnőt, akár ha a hétköznapjairól van szó, de legfőképpen amikor koncertjeihez választ fellépőruhát? Konsánszky Dórával zenéről és inspirációról, a brit énekesnővel, Szjerdene-nel pedig divatról: hétköznapi szettekről és színpadi ruhákról beszélgettem. Valamint természetesen a Dóra által tervezett Szjerdene-ruháról is, amit „névadója" lelkesen viselt egy ibizai fellépése alkalmával!


Fotók: Mar Kiemeneij

A legtöbb divattervező vizuális ingerekből – képzőművészetből, építészeti elemekből, vagy éppen a forma- és mintatervezés világából – merít ihletet. Nem így tervez azonban Konsánszky Dóra: a tervező kezét gyakran a zene világa, ritmusa vezeti. „A zene és a vizualitás nem választhatóak el egymástól: ha zenét hallgatok, előhoz számomra egy képi világot. Milyen stílusba utaztat el az adott zeneszám? Merre terel? Ez az általam elképzelt hangulat mutatja nekem az utat a tervezésben” – meséli Dóra.

Fotó: Barna Bálint

A divattervező zeneszerető, képzőművész családban nőtt fel, kiskora óta ez az élmény „fertőzi”: a komolyzene és a klasszikus jazz után következett az alternatív rockzene és a „periférikusabb” dallamok iránti érdeklődés. Tagadhatatlanul kedveli a különleges, nem feltétlenül „populáris”, tömegek által kedvelt zenéket: így esett a választása a külföldön már óriási rajongótáborral rendelkező, brit soul-jazz énekesnőre, Szjerdene-re is. Az énekesnő instrumentális és elektronikus elemeket is vegyít zenéjében, melynek eredménye egy teljesen egyedi és megismételhetetlen hangzás. Dóra viszont klipeket nem néz, elmondása szerint kevés olyan van, ami látványában is megfogja, inkább a dallamra és a hangzásra koncentrál: „Sokszor ér csalódás, ha elképzelek egy világot, a klip pedig teljesen más, szinte szegényes, főleg ha szövege sincs az adott dalnak”- mondja a tervezőnő.

„Szjerdene kettős érzéseket kelt bennem: egyfelől egy rendkívül érzéki hanggal megáldott énekesnő, nagyon szofisztikált az orgánuma. Másfelől ehhez az énekhanghoz társul egy ízig-vérig modern, elektronikus-indie hangzás. Így az elektro-instrumentális zene, egy női soul-jazz énekesnő hangjával szinte apokaliptikus élményt nyújt” – mondja a tervezőnő. Az ő esztétikájától sem áll távol egyfajta kifinomult, szerves egésszé érett eklektika, ugyanis a KONSANSZKY márka híres a luxusminőségű alapanyagairól, melyekből a tervezőnő a francia stílust idéző szabásvonalak mellé távol-keleti és alternatív elemeket is becsempész, mindezt pedig izgalmas részletmegoldások fűszerezik meg a darabok és végül a kollekciók megálmodása során. „Ha meglátod magát az énekesnőt, Szjerdene-t, a swing korszak jut eszedbe, gyönyörű arca van. Legelőször a zenéjét hallottam, meglepődtem azon, milyen a külseje. Ritka az, hogy a vizualitás hozzátesz a zenei élményemhez, Szjerdene megjelenése pedig még érdekesebbé tette a zenéje által előidézett világot: erőteljes, különleges hangszíne van, viszont egy nagyon finom, filigrán nő. Nagyon dekoratív és tökéletesen tisztában van önmagával, egy ruhával csakis pluszt lehetett hozzáadni”- mondja Dóra. Így meg is született a Szjerdene fantázianevű ruha, ami a márka aktuális, ABSENTEE kollekciójában kapott helyet.

Fotó: Barna Bálint

Majd egyszer csak kapott a magyar team egy e-mailt az énekesnő menedzserétől: Szjerdene-nek nagyon tetszett a ruha! „Olyan légies! Ha viseled, teljesen szabad vagy. Nagyon élveztem, amikor a tengerparton fotóztak ebben a ruhában, úgy éreztem, tudnék repülni, ha akarnék. A választott smaragdzöld szín pedig gyönyörű és tökéletesen illik a bőrszínemhez. Fantasztikus érzés, ha elneveznek rólad egy ruhát. Nem gondoltam volna, hogy a zenémben ilyen lehetőségek is rejlenek, nagy megtiszteltetés számomra! Alig várom már, hogy újra viseljem” – meséli Szjerdene.

Fotók: MBFCE

Az énekesnő zenéje mellett öltözködési stílusát is jól jellemzi a kreatív eklektika: míg a mindennapokban az egyszerűséget és a rugalmasságot preferálja (a hétköznapokon leginkább hosszú ujjú pamut topot és magas derekú, testhezálló farmert párosít bakanccsal), a színpadon szereti kihangsúlyozni csodálatos alakját. Utazásai, akár egyéni, akár az angol producer-zenész-DJ-vel, Bonobo-val közös turnéi során pedig szívesen keres kincseket vintage boltokban és izgalmas darabokat helyi butikokban. Színpadi „példaképei” közé pedig Yukimi Nagano-t a svéd énekes-dalszerzőt és Sade-t, valamint a legendás Björk-öt és Grace Jones-t sorolja, akik pedig egyenesen teátrális megjelenésükről híresek. Míg egy „gyengébb” zenét összképileg erőteljesen feljavíthat az erőteljes vizualitás, Szjerdene erre cseppet sem szorul rá. „Nagy kedvencem minden, amit Iris van Herpen vagy a szintén holland dizájner, Claes Iversen kreál, természetesen a KONSANSZKY mellett! A színpadon nagyon fontos, hogy a viselt ruhadarab könnyű legyen és az a jó, ha gyönyörű sziluettet kreál a ruha a színpadi fények, a megvilágítás alatt. A vizualitás nagy százalékát teszi ki a művészi alteregódnak, miért ne fejezhetnéd ki ezt a divaton keresztül? Amíg az adott darab tökéletesen beleillik a művészetedbe és engedi, hogy szabadon adj elő, addig szerintem nem kérdés, érdemes-e viselned. Mostanában nagyon kedvelem a szoros, testhezálló ruhákat és a babydoll-okat, de a magas nyakmegoldásokat is – ezeket hegyes tűsarkúval és látványos nyakláncokkal, nyakperecekkel kombinálom” – meséli az énekesnő fellépései során viselt öltözékeiről.


Fotók: Mar Kiemeneij

„Szeretem azokat a szetteket, amikbe csak belebújsz és nem csak nappal, de este is viselheted. A szabászat nagyon fontos nekem: semmi sem múl felül egy olyan ruhát, ami úgy illik az alakodra, mintha csak egy kesztyűt húznál fel – ilyen darabban sokkal magabiztosabbnak érzed magad, felér egy varázslattal!” – mondja az énekesnő. Szjerdene nagyon szereti a colour-blocking darabokat és azokat a ruhákat, amiken nincs látható márkajelzés: „Olyan jó, amikor az emberek rácsodálkoznak egy ruhára és megkérdezik: Ó, ez honnan van?” A színpadi öltözékeire is nagy hangsúlyt fektet és mivel egy ilyen sztárt hatalmas, világklasszis márkák keresnek fel és szponzorálnak, nem kis szó, hogy az énekesnő Konsánszky Dórától választott: „Nagyon szeretem, ahogy a luxus alapanyagokat használja: olyan öltözékek születnek a keze nyomán, amiket bármilyen eseményre fel lehet venni. A szalagok és rojtok ráadásul a ruhadarabokat teljesen személyre szabhatóvá teszik: a ruhák, ujjak és ingek hosszát, bőségét, úgy alakíthatod, ahogy csak neked tetszik. Bámulatos, hogy milyen nyitott az inspirációra, minden egyes kollekció születésének nagyszerű története van” – mondja Szjerdene. Az együttműködés pedig ezzel közel sem ért véget, úgyhogy kíváncsian várjuk a további fejleményeket!

Infó: konsanszky.com
Szjerdene Spotify oldal: http://sptfy.com/szjerdene