A lábbelik, amelyek meghódították a világot

2016. augusztus 15.
Az 1900-as években több olyan cipőmodell született, amelyek ma is megtalálhatóak az üzletek polcain. Ilyen örökzöld darab a klumpa, a stiletto, a flip-flop, a platform és a sneakers is, amelyek érdekes körülmények között indultak világhódító útjukra.

Klumpa

A praktikus klumpákat és fapapucsokat már a középkorban is viselték a munkások és a földművesek, a magas talp ugyanis megvédte a lábat a hidegtől, a sártól és a nedvességtől, a kemény boltozat pedig a lábujjakat óvta a sérüléstől. Az 1900-as évek második felében divattá vált papucsot alagútszerű bőr felsőrésszel látták el, amit ma vastag zoknival vagy lábszárvédővel is trendi hordani, de gumiból is készítenek már klumpákat azóta. A fapapucs, amellett, hogy nagyon népszerű, hasznos is, akár kalapácsként is funkcionálhat. Sőt, védekezni is lehet vele: a nyolcvanas évek népszerű tévésorozatában Linda azért is vette le minden összetűzésnél a klumpáját, nehogy túl nagy kárt tegyen ellenfelében.

Sneakers

A teniszcipő korai változata a vászon és a vulkanizált gumi fúziójából született Angliában, az 1830-as években. A talprészhez használt anyag óriási fejlődést jelentett, mert az addig alkalmazott gumi rugalmatlan volt, és a hidegben berepedezett. A kezdetben leginkább strandon viselt darab felsőrészét T-alakú szíjjal és csattal rögzítették. A sneaker, azaz „settenkedő” elnevezést 1917-ben kezdték el használni, mert lényegesen halkabb volt benne járni, mint a hagyományos bőrcipőkben. A 20. században számtalan sport, alkalmi és hétköznapi változat készült a sneakerekből, amelyek még ma is nagyon népszerűek.

Flip-flop

A klasszikus lábujjközös papucs 1962-ben indult világhódító útjára. A tradicionális japán szandál mintájára készült lábbeli nagyszerűsége az egyszerűségében rejlik. Három évtized múlva a Havaianas a brazil életérzés jegyében már öt színben kínálta modelljét. Mára a flip-flop az egyik legnépszerűbb viseletté vált: az egész világon elérhetőek a szivárvány minden színében pompázó modellek, amelyek közül a legkülönlegesebbek motívumait kézzel készítik. Az eredeti brazil kaucsukból készült papucs kiváló strandoláshoz is, mivel nem forrósodik át a napon és csúszás biztos. Mivel kényelmes, és természetes gumitalpát könnyen és gyorsan lehet tisztítani, a hétköznapokban is sokan viselik.

Platform

Ki ne emlékezne az 1970-es években népszerűvé vált éktalpú és platform cipőkre, csizmákra? A „holdjárókat” előszeretettel hordták a század végén divatos, énekes és zenei formációk női tagjai is. A népszerűsítés pedig olyannyira jól sikerült, hogy – habár jellemzően kissé visszafogottabb változatokban – pár évente újra megjelennek a divatmagazinokban, és a boltok polcain.

Stiletto

Az 1960-as években a kényelem és az egészséges lábak is a magas sarkak áldozatai lettek. A stiletto tűsarkakkal megemelt talpa előrenyomta és deformálta a lábat, amelyen bütykök és kalapács ujjak alakultak ki, valamint a járás is kényelmetlenné vált. A nők akár ki is törhették a bokájukat a divatos cipőkben, és erre még a bemutatók kifutóin is bőven volt példa! Ennek ellenére még ma is töretlen a hegyes orrú lábbelik népszerűsége, sokan egyenes a nőiesség egyik szimbólumának tartják a stilettót. A negatív hatásokat manapság bütyökkorrigáló vagy lábujjszétválasztó segédeszközökkel küszöbölik ki.