Megérkezett az év bloggerének első cipő kollekciója

2016. október 21.
Október 21-én Csalár Bence divatújságíró és blogger legújabb kollaborációjának lehetünk szemtanúi egy igazán különleges helyszínen. A Wink márkával közös erővel megalkotott limitált #MyClique névre keresztelt cipőkollekció egy nemzetközi mintára épülő prezentáción mutatkozik be.

„Az Év Divatbloggere” (Fashion Awards Hungary – 2016) egy újabb oldalát mutatja meg olyan kontextusban, ahol ezúttal a letisztult vonalak és formák uralkodnak.

„A ‘My Clique’ kollekció egy általam elképzelt szubkultúrát kelt életre. Debreczeni Zita fotóin egy olyan csoport elevenedik meg, melynek egyik legfőbb összetartó ereje a stílus, leghangsúlyosabb tényezője pedig maga a lábbeli. A cipők megalkotásakor az emberi lény egyik legfőbb tulajdonságára kívántam reflektálni, a valahova tartozás élményét szerettem volna a Wink csapatával közösen megalkotni, újraértelmezni. Szerintem sikerült” – mesélte Csalár Bence az első cipőkollekciójáról.

2015-ben kezdetét vette egy átfogó változás a már több mint 25 éves Wink történetében. Átalakult és bővült a hazai értékesítés, valamint kilátásban van a nagyobb léptékű külföldi terjeszkedés is. Ehhez a megújuláshoz köthető a „Wink X” nevezetű projekt, melynek középpontjában az inspiráció, kreativitás és innováció áll. A kezdeményezés egyik izgalmas állomása pedig a Wink x BenceCsalar gyűjtemény.

Helyszín és időpont: október 21. 19:00 / Andrássy út 66.

További információ ITT!

Fotó: Debreczeni Zita