Tóth Bori exkluzív divatbemutatója a Marie Claire Fashion Days-en

2016. november 09.
Tóth Bori márkája, a Maison Marquise idén exkluzív show-val jelentkezik a Marie Claire Fashion Days kifutóján, ahol 2017-es tavaszi-nyári kollekciójának légies, fáradt korallban és finom vízkékben játszó darabjait mutatja majd be.

Tóth Bori 2009-ben, az Opera tőszomszédságában nyitotta meg a saját nevét viselő TOTHBORI névre keresztelt szalonját, majd alig három évvel később egy impozáns névcserével a Maison Marquise divatházzal építette tovább karrierjét – immár a nemzetközi piacon is.

Bár a tervező saját bevallása szerint elsődleges céljuk a külföldi (elsősorban orosz, ázsiai, illetve amerikai) piacok felé való nyitás volt, Bori szerint a márka nem változott radikálisan, inkább csak tudatosabb, következetesebb lett a stílust és formai jegyeket illetően. „Úgy éreztem, a nemzetközi márkához nem illett a nevem, az elegáns csengésű francia Maison Marquise név pedig már hangzásával is képes volt azt a szemléletmódot és komplex megközelítésmódot tolmácsolni, amit a ruhákkal is szerettünk volna kommunikálni” – magyarázza Bori.

A Maison Marquise ruhái elegáns, nőies, ugyanakkor kényelmes darabok, olyan nőknek szólnak, akik saját erejükből építik fel magukat, büszkék egyéni teljesítményükre, legyenek szikár üzletasszonyok, áldozatos családanyák, tehetséges művésznők, vagy mind a három egyszerre. „Olyan nőknek tervezek, akik képesek dolgozni az álmaikért, hiszen mi, a márka mögött álló nők is ilyeneknek tartjuk magunkat, abban hiszünk, hogy valakinek akkor tud igazán személyes ízlése és véleménye kialakulni, ha van mögötte teljesítmény. Ugyanakkor nagyon fontos számunkra a nőiesség, a női szerepek hangsúlyozása, az elegancia és a finomság is” – teszi hozzá Bori.

A 2017-es tavaszi-nyári kollekció darabjait a Távol-Kelet inspirálta – ez már hagyomány Bori kreációinál, hiszen gyerekkora óta meghatározóak számára a misztikus kelet világából érkező impulzusok. A Marie Claire Fashion Days kifutóján is látható kollekció darabjain az aranyló testű koi pontyok alakjai köszönnek vissza a légies, könnyű textilekről egyszerű, letisztult formavilágú darabokról. A japán grafikai stílust megidéző ruhák finom korallszínekben és szinte áttetsző vízkékekben pompáznak, a tenger világát varázsolják nőies kreációkra. „A lágy kimonószabások, a volumenizált ruhadarabok, a könnyed áttetsző rétegek és anyagok határozzák meg a szezont: organza, finom nyári brokátok, áttört struktúrák. Ezek a darabok látványosak, de hordhatóak, lehetnek elegáns nappali viseletek, de néhány kiegészítővel este is megállják a helyüket – mondja Bori. – Laza megkötős kabátruhák, tone-in tone összeállítások, blézerruhák, maxiruhk és bő szoknyás midiruhák tűnnek fel a kollekció darabjai között. Friss, vidám, igazi nyári szettek.”

Marie Claire Fashion Days
November 13. (vasárnap), 21:00 Maison Marquise by Tóth Bori

A részletes programért kattints IDE!