Virágom, világom: születésnap újra a Fülöp-szigeteken

2018. január 24. |

Pataky Ági úti naplójának újabb részében a születésnapjáról, a szeretetről és a befelé fordulásról mesél.

A születésnapomhoz közeledve mindig valami fura, nehéz érzés ült a mellkasomra. Mások születésnapját mindig nagyobb izgalommal és lelkesedéssel vártam, mint a sajátomat és ez nem a korom miatt volt. A barátaim minden évben különlegessé tették számomra ezt a napot, annak ellenére, hogy januárban hideg van, sötét van, és már mindenkinek tele a hócipője a téllel a szó minden értelmében. Összegyűltünk a legszűkebb baráti körben, társasjátékoztunk és Pina Coladát ittunk. Ez már-már hagyomány lett.

Tavaly volt először, hogy egyedül töltöttem  a születésnapomat, ugyanitt a Fülöp-szigeteken. Ugyanolyan nap volt, mint a többi. Csodálatos… mint minden másik. Vettem magamnak egy fánkot, beletűztem egy gyertyát és este a helyi bárban “ünnepeltem”. Lekerült az a teher erről a napról, amit én gyártottam köré. Zavarban voltam, amikor mások ünnepeltek… engem.

Idén is itt a Fülöp-szigeteken ért utol ez a nap, amit az eddigiekhez hasonlóan nem különösebben vártam. Nem voltak elvárásaim, nem terveztem előre semmit. Ez az egyik titka az igaz boldogságnak véleményem szerint.

Pár héttel ezelőtt megismertem egy nagyon jópofa angol srácot, Danny-t. A humora, a stílusa, és a nyitottsága az első perctől megfogott. Néhány napra tervezte a maradását, de itt “ragadt”. Másokhoz hasonlóan őt is elvarázsolta a hely, és ez a különleges atmoszféra.

Az utóbbi három hétben szinte minden nap együtt “lógunk”. Rendszeres látogatója lett a jógaóráimnak, rengeteget nevetünk, de ami a legkülönösebb ebben az összekapcsolódásban, hogy hosszú órákat töltünk el anélkül, hogy megszólalnánk. Csak ülünk egymás mellett, olvasunk, írunk, rajzolunk, zenét hallgatunk vagy sétálunk és csöndben vagyunk. Anélkül, hogy ez a csönd kínos lenne. A sok új arc, az állandó körforgás és az információáradatban üdítő csak úgy együtt lenni. Szavak nélkül kommunikálni.

Pár nappal ezelőtt épp a parton feküdtünk, amikor megkérdezte: mit szeretnél csinálni a szülinapodon? Meglepett a kérdése. Zavaromban kifejtettem, hogy nem szeretek ebből nagy ügyet csinálni, nem különösebben terveztem semmit. „De hát ez a te napod! Azt csinálunk, amit csak szeretnél” – felelte. Annyira meghatott, hogy szeretné különlegessé tenni ezt a napot számomra, hogy már a gesztus önmagában is ajándék volt.

Szombatra esett a születésem napja. Reggel tartottam egy jógaórát. Egy hátrahajlító, szív nyitó órát, amit valahogy az egyik legkülönlegesebbnek éreztem, amióta itt vagyok. Olyan közel éreztem a barátaimat a szívemben, hogy többször elcsuklott a hangom óra közben a meghatottságtól.

Óra után reggelizni mentünk Danny-vel és reggeli közben kitaláltuk, hogy hogyan töltsük a napot. Hajóval elmentünk egy gyönyörű partszakaszra, amit “White Beachnek” hívnak, majd onnan elsétáltunk egy csoda különleges helyre, ahol meg egyikőnk sem volt. Ez a bár a dzsungel közepén van, távol mindentől. Gyönyörű, bambusz épület lélegzetelállító kilátással és nem utolsó sorban házi készítésű, ízesített rumokkal. Tökéletes volt. Minden. A környezet, a társaság, egyszerű mégis a legkülönlegesebb. Már ekkor túlcsordultam a boldogságtól és a meghatottságtól.

Finoman megalapoztuk az esti hangulatot, majd hajóval visszatértünk a faluba. Este a helyi reggae bárban ünnepeltünk. Pontosabban mind a kettőben. Danny mindenkinek elújságolta, hogy születésnapom van. A hír a zenekar fülébe is eljutott (akik nem mellesleg elképesztő élő zenével szórakoztatják a népet nap, mint nap), és eljátszották nekem a Happy Birthday-t. Éreztem, ahogy még a fülem is belepirosodik, de kuncogtam örömömben és átengedtem magam az érzésnek. Élveztem a szülinapomat, és ezt az örömteli hangulatot. Annyi, de annyi kedves ember volt körülöttem, helyiek, turisták, akik ismeretlenül is felköszöntöttek és velem ünnepeltek.

Később a másik reggae bárban ugyanez történt. Meg több ember előtt, meg nagyobb zenekar énekelt nekem. Annyira zavarban voltam, de mégis boldog. A rumsprite-ok után már amúgy is vörös volt az arcom, így már minden mindegy volt. A barátaim üzeneteit könnyes szemmel olvasgattam, és imádtam a napom minden percét. Nem is tudom, hogy volt-e valaha ilyen. Nem akartam, hogy véget érjen a nap. Meg azóta is csak dolgozom fel a rengeteg szeretetet, amit kaptam. Már most imádom ezt az évet. 34 éves lettem. És ahogy az évek haladnak előre, egyre csak jobb és jobb minden. De MINDEN. Kifizetődő dolog a befelé utazás. És az utazás is. Bárhol is legyen az ember a világban, amivel szembe kell néznie, azzal szembe fog. Legyen szó jó, vagy kevésbé jó dolgokról.

Egy dolog biztos; hogy semmi sem biztos.

És ha semmi sem biztos, bármi lehetséges.

Ági Instagram-oldalát ITT taljátok!

Szólj hozzá te is!

Még több Utazás