Fashion Days: Future Generation 2

2013. október 07.
Még adósak vagyunk egy beszámolóval: a Future Generation második blokkjának tervezőivel, akikre a hétvége mindkét napján sokan voltatok kíváncsiak.

Azért azt bátran állíthatjuk, hogy bármelyik tervező megállta volna helyét a nagyok között is, csodaszép tavaszi-nyári kollekciójukkal bizonyították mindezt. Talán még egy kicsit szabadabban is értelmezték a stílusokat és vonalakat, bátrabban használtak merész anyagokat.

ANNAEVA
Hachbold Anna és Kárpáti Éva kollekciója, ahogy azt már tőlük megszokhattuk, most is a nőiesség jegyében született, és nyitotta meg a bemutatók sorát. Jövő nyáron, ha rajtuk múlik elegáns feketét, csodaszép fehéret és romantikus púderrózsaszín virágokat hordunk. Ami pedig teljesen egyedivé tette a kollekciót, a majd mindegyik ruhán – hol nyakrészen, hol derék tájt, hol a ruha egészén – felbukkanó rafinált megoldású, fekete pikkelyes műbőr. A kollekción belül mindkét vonalat imádtuk.

Celeni
Maradnak a púderszínek, és visszaköszönnek a virágminták a Celeni tourjában is. La Florentine nevű kollekciójuk hallatán nem is asszociálhatnánk másra. Romantika, reneszánsz, gyönyörű selymek és a jacquard finom stílusa, amelyet néha megtörnek az antik hatású arany és bronz színek. Olyan mintha Cselényi Eszter pontosan tudná, mire vágyik egy nő. Kedvenceink a hangsúlyos nyakba akasztható kiegészítők voltak.

Daige
A finom tónusokat és a nőiességet fiatalos játék és igai színkavalkád követte. A Daige tervezőpárosa ezúttal Berczi Dóra grafikussal együttműködve alkotta meg tavaszi-nyári kollekcióját. A vagányabb nőknek, akik talán kicsit lázadni is szeretnek. Sex, money, power – feliratokkal operáló ruhák viselése közben még a modellek arcáról is eltűnt a finomság (még orrékszert is kaptak). A sportos, laza eleganciától azonban eljutott egészen a finom nőiességig, igazán jól sikerült és mindent felölelő kollekció.

Est-tu un Ange?
Ugorjunk vissza a virágokhoz, amelyek úgy látszik, részei lesznek az életünknek jövőre. Rideg Natali kollekciója, pontosabban annak virágmintái szintén egy grafikus művésszel, Udvardi Saroltának köszönhetően készültek. A térdzoknis, színes rajzos, virágkoszorús modellek valahogy Emanuelle világát jutatták eszünkbe. A lányok és a ruhák egyszerre voltak angyalian ártatlanok és démonian vadak – de ez is volt a tervező célja. Kedvenceink az unisex pólókreációk – egyszerre sportos, és pajzán felirataikkal.

IMOGEN Clothes
Következett a sorban az IMOGEN volt a kék minden árnyalatával. Nem véletlen: Bajcsai Viki bevallása szerint a kollekciót a víz inspirálta. Nem a színekkel, sokkal inkább a változatos anyaghasználattal, a rafinált részletekkel és szabásokkal, csavart, húzott, fodros mellrészekkel dobta fel kollekcióját. A merev anyagoktól eljutottunk a lágyan libbenő selymekig, és a szűk szabásoktól a kimonószerű vonalakig. Imádtuk!

INER
Az INER igazi meglepetés volt. Minden darabja harmóniában volt egymással, levett minket a lábunkról, de legfőképp a kollekción végigvonuló mottóért le a kalappal. Nevezhetjük természetinek, ősinek vagy vadász motívumokkal tarkítottnak, Gyöngyösi Renáta bátran használt farkas, szarvas, nyúl és egyéb nyomatokat ruháin. A műszőrrel kombinált darabok szinte már Az éhezők vidala című mozit jutatták eszünkbe, vagy Az aranyszarvas legendáját, ha úgy jobban tetszik.

KELE Clothing
A háromtagú, elsősorban streetwear márka új kollekcióját a Tisza-tó, a horgász- és halászhagyományok ihlették. Mindezt persze megvadítva a legélénkebb színekkel és bevállalós színpárosításokkal. A csíkozás sok helyen visszaköszönt, a szivárvány pulóvereket pedig a KELE szerint a férfiakra is simán feladhatjuk jövő tavasszal. Mindenképpen színpompás zárása volt a bemutatónak.

Nagyobb felbontású képekért kattintsatok ide!