Egy népszerű zenész öccseként (Valkusz Milán, a Valmar tagja – a szerk.) nehéz érvényesülni, gondolhatná az ember. Valkusz Máté erre erőteljesen rácáfol, hiszen jelenleg a 200. helyen áll a nemzetközi teniszrangsorban és céljától, hogy benne legyen a top 100-ban, az időnként előforduló sérülései sem tántorítják el. Máté most gerincsérve miatt van itthon épp, így tudtunk vele személyesen interjút készíteni.
Megakasztott a felkészülésben a mostani sérülésed?
Roppant nehéz időszak minden sportolónak, amikor egy sérülés akadályozza a mindennapjaikat. Hozzá vagyok szokva a napi négy, öt vagy hat óra mozgáshoz, az utazáshoz, ahhoz, hogy aktív vagyok. Főleg egy ekkora sérülés, mint most ez a gerincsérv, engem elég depresszívvé tett. Nem tudok mozogni, sétálni, nem tudom magam sehogy lefárasztani, teljesen felborult a bioritmusom. Ezt az időszakot próbálom barátokkal tölteni, illetve olyan dolgokat csinálni, amik feltöltenek, amire amúgy nem jut időm.
Akkor ezt lehet egyfajta kényszerpihenőnek nevezni? Amúgy van lehetőséged pihenésre?
Ha egy teljes szezont végig akarok játszani, akkor egyáltalán nincs lehetőség egy-két hetekre elmenni nyaralni, vagy például elmenni egy fesztiválra. Most lesz alkalmam kicsit kiengedni a gőzt, csak hogy meglássam a rosszban a jót. Természetesen oda fogok figyelni, nem szeretnék átesni a ló túloldalára sem.
Mindezek ellenére nagyon nyugodtnak tűnsz. Gondolom, a sporthoz kell ez a fajta fegyelem?
Igen, sajnos a karrierem során többször megtapasztaltam már ilyen jellegű mélypontokat, ezek megtanították kezelni a helyzetet. Sajnos ez most nem jött jókor, hiszen most vagyok a karrierem csúcsán, 200. vagyok a világon, most kezdtem volna végre nagyobb versenyeken játszani, nagyobb díjakért. Pont az elkövetkezendő két hónap szólt volna arról, hogy egy nagyobb összeget tudjak keresni a következő szezonra. Így, hogy ez nem lesz meg, kicsit problémásnak látom az elkövetkezendő egy évemet, de remélem, erre is találok valahogy megoldást.
Van konkrét célod a teniszben?
Nekem az volt a célom idénre, hogy sérülésmentesen végigjátsszam az évet, mert erre eddig nem volt példa 18 éves korom óta. Lassan 6-7 éve küzdök mindenféle problémával. A nagyobb célom az, hogy top 100-as játékos váljon belőlem, aminek mondhatni már a kapujában voltam. Elkezdtem tornákat nyerni, döntőztem, saját utazóedzőim vannak, akik ott voltak mellettem. Egész jónak mondhatom az elmúlt időszakomat is, nem gondolom, hogy az elkövetkezendő pár hónap máshogy alakult volna.
Normál esetben hogy telik egy napod edzési időszakban?
Ha teljesen egészséges vagyok, akkor eléggé be van táblázva. Rosszabb esetben már kilenckor teniszpályán vagyok, akkor már előtte fél órával ott vagyok melegíteni. Fél kilenctől délig van a reggeli edzés, ami csak tenisz a bemelegítéssel együtt. Utána van egy 2-3 órás ebédszünetem, háromtól ötig van egy lazább tenisz, aztán nagyjából öttől, hattól van egy kondiedzésem. Nyolc körül érek haza.
Ez elég fárasztónak hangzik…
Igen, az egész napom mozgással telik, nem vagyok otthon túl sokat. Ha itthon vagyok, akkor sem, ha versenyen, akkor meg pláne nem.
Hogyan szoktál mentálisan készülni a versenyekre? Hogyan erősíted magad lelkileg?
Járok terápiákra, van pszichológusom, pszichiáterem, performance coachom, úgyhogy azért a mentális részével is sokat foglalkozom, a béka feneke alatt lennék nélkülük most is.
Ha versenyidőszak van, akkor gondolom, a magánéletedre nincs időd?
Ha versenyidőszak van, akkor egyáltalán semmi. Hétfőtől tart egy verseny általában vasárnapig, és ha jól szereplek, versenyről versenyre járok. Akkor még arra sincs időm, hogy hazamenjek kimosni a ruháimat, helyszínről helyszínre megyek repülővel. Főleg nyáron van ez így. Nagyjából november, december a kivétel, akkor van egy hosszabb alapozás, azt valahol külföldön fogom most csinálni, Tenerifén valószínűleg.
Az azért elég jól hangzik…
Igen, ott fogom valószínűleg megcsinálni ezt a két hónapos felkészülést az év elejére.
Visszakanyarodnék kicsit a mentális felkészüléshez. Ha mondjuk éppen pályán vagy és rosszabbul állsz, honnan merítesz erőt mentálisan? Sokszor látni sportolókon egy-egy hosszabb mérkőzés alatt, hogy elveszítik a motivációjukat verseny közben.
Sok tényezője van ennek is. Kérdés, hogy hányadik versenye mondjuk az embernek zsinórban, mennyire fáradt, mennyire nagy a tétje a mérkőzésnek. Egy kevésbé fontos verseny esetében az ember könnyebben tudja elengedni a meccset, és azt mondani magának, hogy ezt most hagyja, majd legközelebb jobban odafigyel. Ez a mentalitás az, ami a top játékosoknak nincs, ők akkor is a maximumot hozzák ki magukból, ha fáradtak, ha nincs kedvük, vagy nincsenek ott annyira fejben. Ezt nekem is még tanulnom kell, mert roppant nehéz hétről hétre ott lenni és 100%-ot beleadni.
Ki a példaképed a sportban?
Nekem mindig is Roger Federer volt a példaképem, nagyon szomorú voltam, amikor visszavonult. Jelenleg nem is tudnék olyat mondani, aki nagyon nagy példaképem. Hiszen mindenkivel, aki ott van az élmezőnyben, talán Djokovicot leszámítva, találkoztam, illetve játszottam is ellenük korábban, junior koromban. Fura lenne, ha közülük mondanék valakit.
Van már saját rajongótáborod, akik elkísérnek, illetve követik a pályádat?
Egyébként érdekes, mert az évek alatt, főleg, amikor juniorként világelső voltam, vezettem a ranglistán, akkor voltak szurkolóim. Ők emlékeznek rám és felismernek, kérnek autogramot, illetve bármilyen hazai bajnokságon vagyok, sokan felismernek. Facebookon is vannak rajongói csoportok, teniszcsoportok, ahol látom, hogy érdekli az embereket, hogy mit csinálok, hol vagyok. Azért ez nagyon jó érzés. Nem mondanám még, hogy nagyon magas szinten vagyok, de már kezdenek rám figyelni az emberek.
Ez a része az ismertségnek fontos számodra? Mármint, hogy közösségi oldalakon megjelenj és mutass valamit az életedből?
Nem tartom annyira fontosnak ezt az egészet, ezt a fajta csilli-villi életet. Nyilván jó érzés, ha az embert elismerik, követik, szeretik, lájkolják, de én nem tartom ezt jelenleg nagyon fontosnak. Az Instagram-oldalamon is pár bejegyzés van csak, nem vagyok influencer, nem is szeretnék az lenni. Nyilván, ha a későbbiekben együttműködések kapcsán megkeresnek, az más, de egyelőre csak magam miatt nem látom ennek értelmét. A fontosabb dolgokról én is kirakok azért egy-egy posztot, de hogy a semmiről posztolgassak, annak nem látom értelmét. Meg hát a testvéremék (Valkusz Milán) által is promotálva vagyok valamilyen szinten.
Milán is teniszezett. Vagy talán még mindig?
Már nem, de teniszezett amúgy, a Marics Peti is egyébként. Őt is a teniszpályáról ismerem. Mi egy létesítményen belül nőttünk fel és ott teniszeztünk a 18. kerületben.
Tehát a tesód teniszezett, te pedig zenéltél.
Zenéltem, és mai napig imádom a zenét. Kicsit más stílusban ugyan, mint amit ők képviselnek. Én doboltam, a mai napig szeretem a drum and bass-t, a pörgősebb zenéket. De 13 évesen abbahagytam.
Hobbiszinten sem folytattad?
Sokat gondolkozom, hogy főleg most, amíg sérült vagyok, valamit kezdenék a zenei vonallal, nyilván csak hobbiból. Nagyon motivál az, hogy doboljak, hogy üssek valamit, úgyhogy ki tudja…
Ha nem sportoló lennél, akkor mi az, amit el tudnál képzelni magadnak?
Jó kérdés, erre majdnem minden alkalommal mást szoktam válaszolni, de a jelenlegi fejemmel azt mondom, többet foglalkoztam volna a tanulmányokkal és orvos lennék. Egy magánorvos a példaképem, a jelenlegi orvosom, akkor szerintem olyan lennék, mint ő. Akupunktúrás, aki minden téren ért a testhez, nem valamelyik terület specialistája.
Az azért eléggé más részeit mozgatja meg az embernek. A sportoló fizikailag, az orvos agyilag kell topon legyen…
Valószínűleg, ha nem teniszeztem volna, akkor eszembe sem jutna, hogy orvos akarok lenni. Az ember a pályafutása alatt tapasztalja meg azt, hogy mi is szeretne lenni, vagy szeretett volna lenni, nem pedig úgy, ha 5 évesen megkérdezik, hogy „Mi leszel, ha nagy leszel?”. Ez ezért nehéz. Mindig újra kéne tervezni. Én is sokszor megkérdezem magamtól, hogy jó úton indultam-e el anno. Ezeket a kérdéseket az ember időnként fölteszi magának. De én úgy gondolom, hogy nem rossz az út, egy elég sikeres pályán vagyok. Remélem, még leszek is.
Egyébként miért pont a teniszre esett a választásod?
Rengeteg sportot kipróbáltam, a szüleim élsportolók voltak, mindketten atletizáltak. Ezeket mi is kipróbáltuk, elvittek úszni, dzsúdózni, focizni. Azért tetszett meg a tenisz, mert ott mindent kellett: futni, ugrálni, ütni, labdát figyelni. Nem volt unalmas. Nem szerettem az olyan sportokat, ahol a másik féllel érintkezni kellett, és a csapatsportokat sem. Így jött a tenisz.
Szerző: Bárdossy Adrienn Fotó: Czvitkovits Judit
