Varga-Járó Sára: „Az első forgatásom volt, gyermeki rajongással fordultam a történések felé”

Mindig is színész szerettél volna lenni? Hogyan alakult ki benned a színészet iránti vágy?

Nem akartam mindig színész lenni. Édesanyám színházban dolgozott, mint díszlet- és jelmeztervező, ezért kiskoromban sok időt töltöttem különböző színházakban. Aztán gimnázium után elvégeztem két évet a szabad bölcsészeten, ekkoriban még nem igazán tudtam, mit is akarok csinálni. Elveszettnek éreztem magam, kevés barátom is volt akkor. De aztán megtaláltam Földessy Margit Színjáték- és Drámastúdióját, és az a hely igazán jót tett a lelkemnek. Olyan csoportban kerültem, ahol a legtöbben a színművészetis (Színház-és Filmművészeti Egyetem – a szerk.) felvételire készültek, ezért én is bevonódtam a felvételi lázba. Ajánlották is a többiek, hogy mielőbb jelentkezzek, mert három-négy év, mire felveszik az embert. Az első rostára inkább a vesztesek nyugalmával mentem, de annyira jó élmény volt Novák Eszter tanárnővel és Selmeczi György tanár úrral, hogy mikor kijöttem, mondtam édesanyámnak, hogy teljesen mindegy, hogy most felvesznek-e, én ezt akarom csinálni. Aztán elsőre fel is vettek, aminek persze mérhetetlenül örültem.

Melyik színházakban végzed a gyakorlatod?

Harmadév végétől a Vígszínházban vagyok. Az első munkám a Vígben a Bodó Viktor által rendezett Kastély, én játszom Pepit. Az Egy szerelem három éjszakája című darabban vagyok Júlia, a Pesti Színházban pedig a 80 nap alatt a Föld körül című koncertszínházi előadásban játszom, igazából több szerepet is. Illetve a most készülő Pinokkióban én leszek a Kanóc. Nagyon élvezem, mert sokféle típusú szerepet játszhatok, sok színt meg tudok mutatni. Szeretek a Vígben lenni, jó a közösség, mindenki segítőkész és befogadó, sosem érzem magam ott kívülállónak. Szerintem azért is jó platform egy pályakezdő színésznek, mert sokféle lehetőség van; vannak gyerekdarabok, zenés előadások, abszurdok, lélektani drámák.

Mennyire nehéz ma Magyarországon egy pályakezdő színész élete? Mennyi lehetőséget kaptok?

Szerintem erre nincs egy recept, mindenkinek más, és osztályonként is más. Sok osztálytársam van vidéken, vagyunk itt Pesten is többen, ahogy az élet hozza. Én a Vígbe úgy kerültem, hogy Novák tanárnő mindig sok színházigazgatót hívott a vizsgáinkra. Rudolf Péter tartott nekünk egy kurzust még elsőben, és figyelgette az osztályunkat. Harmadév végén voltak a nagyobb vizsgáink, utána jött oda hozzám Péter, és mondta, hogy akkor bejelentkezne a Víg. Nagyon jólesett, nem felejtem el azt az érzést.

Hogyan kerültél a Mesterjátszma című filmbe? Behívtak egy meghallgatásra?

Kaptam egy e-mailt, hogy van ez a lehetőség, és lehet küldeni casting videót egy meghatározott szöveggel, amit el kell mondani. Ez alapján behívtak meghallgatásra, onnantól indultak a felvételi körök. Szerintem öt kör volt, és a végén már fiú színészekkel néztek össze, hogy kivel alkotnánk jó párost a filmben.

Milyen karaktert fogsz játszani? Közel áll hozzád, vagy épp ellenkezőleg?

Én játszom Mártát, ő egy egyetemista sakkbajnok. Számomra az életet képviseli, a filmnek az egyik pozitív pólusa. Érzékeny, visszafogott lány, aki szelíd, ártatlan és jó szándékú. De közben bátor, nem ijed meg a megpróbáltatásoktól, és bizalommal fordul a világ felé. Édesapját, aki református lelkész volt, elveszítette – ez a fájdalom végigkíséri őt minden lépésében, ezért is kötődik a történetben szereplő paphoz (Hajduk Károly – a szerk.). Bár nem ismerik egymást, de a film elejétől kezdve erős a kapcsolat közöttük.

Mártával közös tulajdonságunk, hogy mindketten nyitottak és érzékenyek vagyunk a világra és az életre. Viszont a minket érő hatásokat, velünk történő eseményeket máshogyan reagáljuk le. Én magamat jóval vehemensebb, ösztönösebb és ezer lángon égő „valakinek” gondolom, aki talán néha meggondolatlanul cselekszik. Nem feltétlenül vagyok olyan türelmes, mint ő. Barnával (Tóth Barnabás – a szerk.) azon dolgoztunk, hogy bár ott van bennem ennek a lánynak az esszenciája, kicsit finomítsunk, „mártásítsunk” a reakciókon; létrehoztuk a ő minimum- és maximumpontjait, ami szűkebb, mint az én esetemben.

Milyen élmény volt számodra a forgatás?

Első forgatásom volt, szóval gyermeki rajongással fordultam a különböző történések felé. Például, hogy pont mellettünk forgattak egy nagy hollywoodi filmet. Vagy hogy csomó emberrel együtt dolgozhattam, akit addig csak színházban láttam. Mondhatni, csak pislogtam, és közben jobbnál jobb dolgok történtek velem. Egy családias és szerető környezet alakult ki; mindenki türelmes volt, és hagyták, hogy kinyíljak. Egy pillanatig sem éreztették velem, hogy szégyenkeznem kellene, ha nem sikerült valami. Nem tudok negatív dolgot mondani, szerintem egyszerűen minden forgatásnak ilyennek kellene lennie. Történelmileg is teljesen hű a film az akkori korhoz. A jelmezek, a hajviseletek, az apró tárgyak mind korabeliek voltak. Illetve a vonatot is meg kell említenem, hisz minden ott történik. Két külsős helyszínen is folyt a forgatás, ott is teljesen korhű környezet fog látszódni a filmben.

A filmben neves színészekkel játszol együtt, többek között Hajduk Károllyal és Mácsai Pállal. Milyen élmény volt?

Nagyon vártam, és egyben nagyon féltem. Bizonyítási vágy mindenképp volt bennem. Azt szerettem volna, hogy kedveljenek, azt gondolják, hogy odavaló vagyok. Nagyon izgalmas volt, hogy szemtől szembe velem játszanak, hozzám szólnak, és nem „csak” a színpadon látom őket. Szerintem fantasztikus emberek, és nagyon jóban lettünk a forgatás alatt. Mácsai Pállal most nyáron is együtt forgattunk, és akkor is megvolt az a viccelődős, közvetlen viszony, mint ami a Mesterjátszma alatt kialakult.

Szerinted miért fontos ezt a történetet filmvászonra vinni és bemutatni ma Magyarországon? Mi a film célja, illetve mit tanulhatunk belőle?

Bár valószínűleg a véletlen műve, hogy pont most jön ki ez a film, hisz rengeteg utómunkát igényelt, ami sok időt vett igénybe. Hiába telt el 1956 óta ennyi év, háborúk és nemzetek közötti feszültségek ugyanúgy vannak. Sorsközösséget lehet érezni több szereplővel is; érzékenyít és empátiára tanít. A mi szálunk fő mozgatórugója a szerelem és az önfeláldozás; a halálon túl átívelő szeretet. Szerintem az csodálatos, ha van egy másik ember az életünkben, akiért átlépünk önmagunkon, korlátainkon, és képessé válunk az önzetlenségre.

Szöveg: Bognár Anna Fotó: Szilágyi Lenke, Kiss Klaudia

Olvass tovább

Dér Asia: „A katarzis nem adja könnyen magát”

Dér Asia szeret tabutémákat feldolgozni. Az Anyáim története után – amely egy leszbikus örökbe fogadó pár szülővé válását mutatja be – most egy középkorú férfi hasnyálmirigyrákkal való megküzdéséről készített dokumentumfilmet.