Néhány napja volt a születésnapod. Hogy ünnepelted?
Pont akkor kezdtük forgatni a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet, úgyhogy a forgatáson megköszöntöttek, este pedig volt egy kis pezsgőzgetés, szűk körben. Aztán pár nappal később csináltam egy happeninget a kedvenc helyemen a legjobb barátaimmal.
Te melyik típus vagy, aki imádja a szülinapokat, vagy aki annyira nem foglalkozik velük?
Én élem a szülinapomat, szeretem. Főleg most, hogy ebbe a korba értem, igazán jól érzem magam.
Harminchárom lettél, krisztusi kor. Készítettél esetleg számvetést az eddigiekről?
Igen. Végiggondoltam, hogy mik történtek velem, és úgy érzem, arrafelé tartok, amerre akartam. Nagyon szeretek a Vígszínház tagja lenni, és büszke vagyok rá, hogy ott lehetek. Jó bemenni a forgatásra, és közben készülök az év végi bokszmeccsemre is, imádok edzeni.
Az interjúnk előtt megnéztem rólad néhány videót: borzas kölyök a Csillag születikben, rutinos popsztár egy romantikus videoklipben, musicalszínész a Rómeó és Júliában, drámai hős a Vígszínház színpadán, bivalyerős férfi a Sztárboksz ringjében, a készülő filmedben pedig lila selyemingben énekelsz Demjén-slágereket. Alig múltál harminc, és több korszakod volt, mint Madonnának.
És még mindig azt érzem, hogy rengeteg dolog van bennem, csak nincs rá időm, hogy ezeket előhozzam magamból. Ilyen például az írás és a rendezés. Egy darabot már írtam, és meg is rendeztem az Átriumban, azóta pedig elvégeztem egy forgatókönyvíró kurzust a MOME-n. Íróilag most valamennyire kielégít a Vígszínházban futó Lesz, ami lesz című improvizációs estsorozat, amelynek nemcsak házigazdája vagyok, hanem én találom ki a konstrukcióját is, és mindig rendesen megírom elejétől a végéig, hogy milyen dramaturgia alapján improvizálnak a színészek. Ennél nagyobb volumenű dologra jelenleg nincs energiám a színészet mellett.
Ahogy láttam, a Vígben nagyjából minden másnap játszol. Emellé hogy lehet beilleszteni a filmforgatást?
Reggel négyre jönnek értem, forgatok délután négyig-ötig, este pedig játszom a színházban.
És mikor kerülsz ágyba előadás után?
Hajnali egy körül.
Az nem túl sok alvás.
Amúgy sem alszom öt-hat óránál többet. Egyszerűen nincs rá időm. De most megtanultam „micro nap”-eket csinálni a forgatáson, tehát húsz perceket alszom napközben. Most például bokszmeccset hallgattam közben.
Úgy alszol, hogy közben mennek a füledben a puffanások meg csattanások?
Aha. Én szeretem ezt hallgatni, főleg az olyan meccseket, amelyeket már láttam. Az asszisztens felébreszt húsz perccel azelőtt, hogy szettbe kell menni, megmosom az arcom, összerakom magam, és készen állok.
Szeretsz forgatni?
Igen, nagyon. Persze más felkészülést igényel, mint a színpad, mert egy forgatáson sokat kell várni, és aztán hirtelen kell megcsinálni jól a jelenetet. Aztán megint várni, és megint jól megcsinálni. Ehhez meg kell tanulni jól beosztani az energiádat.
Amikor visszanézed magad filmen, szigorú vagy elfogadó vagy a teljesítményeddel?
Abszolút szigorú. Amikor először láttam magam mozivásznon, rettegtem, hogy milyen lesz. Izzadtam a székben és zavarban voltam.
A Hogyan tudnék élni nélküled? című film Demjén Ferenc slágereire van felfűzve. A születési évszámod alapján nem vagyok benne biztos, hogy neked megvoltak a régi nagy klasszikusok, mint a Jégszív és társai.
De, anyukámnak sok cédéje volt tőle, és azokat rengeteget hallgattam. Annyira jó szövegei voltak, imádtam a zenéjét. Ha most jönne ki valamelyik régi száma, ma is működne, esküszöm.
Ha hirtelen három szót kellene magadról mondani, melyik hármat mondanád?
Kitartó, gyerek, profi. Talán ezek jutnak eszembe.
Fotó: Martin Wanda Styling: Balogh Viktória Smink és haj: Domonkos Eszter
A helyszínért külön köszönet a Magyar Képzőművészeti Egyetem Epreskertjének!
