Már megszokhatták a zenebolondok, hogy ha MTV EMA-ről van szó, ott a kortárs zenei élet legizgalmasabb tehetségei is felbukkannak. Ez idén sem lesz másképp: a november 10-én érkező, Manchesterben megrendezett gálarendezvényen többek közt a GRAMMY-jelölt énekes-dalszerző Shawn Mendes is szerepel a fellépők közt, aki pár éves kihagyás után tér vissza a műsor színpadára.
Számos előadó azonban most először lép ki az MTV EMA reflektorfényébe, ilyen például a popipar egyik legfényesebben felívelő csillaga, RAYE, valamint az alternatív melódiáiról ismert Benson Boone, a slágerlistákat egyre stabilabban ostromló Teddy Swims, valamint a The Warning nevű mexikói rockformáció.
A házigazda szerepében: Rita Ora
Az est mit sem érne házigazda nélkül, ezúttal Rita Ora kapta a megtisztelő feladatot, aki harmadik alkalommal tölti be szerepet. „Az MTV EMA színpada olyan számomra, mintha a második otthonom lenne, az idei manchesteri műsor pedig hihetetlenül jó lesz! Csodálatos produkciókkal és rengeteg meglepetéssel készülünk a nézők számára” – nyilatkozta a popikon.
Az évente jelentkező, nagyszabású európai díjátadó amellett, hogy bombasztikus műsort kínál, amelyen elhozza a legkiválóbb előadókat, a rajongók kezébe adja a döntést az ikonikus űrhajósszobrok kiosztásánál. Az MTV EMA idei felhozatalban Taylor Swift hét kategóriában is jelölt, míg Ariana Grande, Billie Eilish, Charli xcx vagy Sabrina Carpenter öt szobrot is hazavihet. Továbbá olyan zenészek is esélyesek idén győzelemre, mint Bruno Mars, a Coldplay, Dua Lipa, Eminem, Fred Again…, az Imagine Dragons, Lady Gaga vagy Lenny Kravitz.
A legjobb eladókra és dalokra a szavazás már elkezdődött. További információk az MTV EMA hivatalos oldalán.
Az MTV EMA gáláját november 10-én 21:00-tól közvetíti az MTV Hungary, a Comedy Central és a Paramount Network csatornája.