Új(abb)hullámos feminizmus?
Sokan érzik úgy, hogy fárasztó és bonyolult belevágni újabb és újabb romantikus kapcsolatokba, sőt, időnként akár veszélyes is lehet – gondoljunk csak a partnerük által bántalmazott nőkre vagy azokra, akik az abortuszt kriminalizáló államokban élnek. Nem is csoda, hogy világszerte egyre több nőnek fordul meg a fejében, hogy talán érdemes lenne búcsút mondania az ismerkedésnek. A sorstársaknak már akkora lett a közössége, hogy egy egész mozgalommá nőtte ki magát: ez a 4B.
A 4B mozgalom néven elhíresült, szélsőséges feminista mozgalom magja Dél-Koreában csírázott ki, majd kibújt a Föld másik felén, és már az Egyesült Államokban is egyre magasabbra tör. A nőmozgalom a négy alapelvéről kapta a nevét, amelyek mindegyike a koreai „bi” fonémával kezdődik, és annyit jelent: „nem”. Azaz: ne randizz férfiakkal, ne házasodj, ne szexelj, és ne szülj gyereket (kivéve, ha mesterséges megtermékenyítésről van szó).
Donald Trump megválasztása széles körű pánikot válthatott ki, ugyanis megválasztását követően az USA-ban is megugrott azoknak a száma, akik az interneten érdeklődtek a 4B mozgalomra vonatkozó információk iránt. A mélyen patriarchális berendezkedésű Dél-Koreában viszont több mint tíz évvel korábbra nyúlik vissza a 4B története. Az újfajta ellenállás 2010-ben kezdett alakulni főként millenniál nők körében, akik túl gyakran voltak tanúi férfiak által elkövetett családon belüli erőszaknak.
A fiatalabb nők megelégelték a generációkon átívelő nemi alapú diszkriminációt, és fellázadtak a rájuk kényszerített elvárások és a behódolás ellen. Felhagytak azzal a küzdelemmel, hogy megpróbálják megváltoztatni a társadalomra általánosan jellemző macsó mentalitást, és nemes egyszerűséggel kizárják az életükből a férfiakat. Nem akarják rábízni magukat valakire, akiknek potenciális áldozataivá válhatnak, és meg akarják bosszulni az őseik sérelmeit.
És ez még nem minden: azok a nők, akik csatlakoznak a 4B mozgalomhoz, már nem fogadják el az olyan merev koreai szépségsztenderdeket sem, mint a legendás, soklépéses koreai szépségápolási rutin, ami a bolygó más tájain élő emberek számára talán örömet okoz, de számukra inkább kötelesség.
Internalizált kettős mérce
2016-ban brutálisan megöltek egy nőt egy szöuli metróállomás közelében – az elkövető állítólag azért követte el a gyilkosságot, mert úgy érezte, hogy a nők ignorálták őt. Az incidens országos megmozdulást váltott ki, és a tiltakozók nemcsak a gyilkosság miatt, hanem a bosszúpornó és a Dél-Koreában gyakori digitális szexuális bűncselekmények miatt is tüntetni kezdtek.
Az országban ugyanis kifejezetten elterjedtek az úgynevezett Spy Cam bűncselekmények, amikor nyilvános mosdókban, illetve edzőtermek és üzletek öltözőiben elhelyezett rejtett kamerákkal filmezik le a gyanútlan áldozatokat, majd a felvételeket közzéteszik haszonszerzés céljából, esetleg az áldozatok tudta nélkül másokkal osztják meg – ennek ellenére az elkövetők gyakran enyhe büntetésekkel megússzák tettüket, vagy nem is indítanak ellenük eljárást.
Ehhez képest The Cut magazin arról számolt be, hogy mekkora felhajtást keltett annak a 25 éves nőnek az esete, akit tíz év szabadságvesztésre ítéltek, miután a modell engedélye nélkül közzétette azt az aktfotót, amit egy művészeti iskolában készített.
A női jogokat háttérbe szorító kettős mércét a munkahelyeken is érezni lehet. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) adatai szerint Dél-Koreában a nők körülbelül harmadával keresnek kevesebbet, mint férfi kollégáik – ez a legmagasabb bérkülönbség az OECD-tagállamok között. És annak ellenére, hogy a világ egyik legfejlettebb gazdaságáról van szó, a nők alig képviseltetik magukat vezetői beosztásokban.
Trump győzelmével erősödik a mozgalom
A 4B mozgalom sokáig csak egy Ázsiából érkező különös jelenségnek számított, de Donald Trump újraválasztását követően az Egyesült Államokban is megugrott a megmozdulás iránti érdeklődés. Különösen a fiatalabb korosztály próbált információhoz jutni az interneten, ami arra utalhat, hogy sokan a nullára szeretnék csökkenteni a nem kívánt terhesség kockázatát. Mások, akik már házastársi vagy élettársi viszonyban élnek, más módon is tiltakoznak, például bojkottálják a férfiak tulajdonában lévő vállalkozásokat.
Egy érintett azt mondta a CNN-nek, hogy néhány éve hallott először a dél-koreai 4B mozgalomról, ami arra motiválta, hogy kipróbálja, „hogyan néz ki az élete anélkül, hogy olyan mélyen összpontosítana a férfiakra”.
Elmondása szerint 2022 óta nem randizott és nem feküdt le senkivel, és rájött, hogy jobban érzi magát egyedül. Elegendő anyagi forrás áll a rendelkezésére ahhoz, hogy házastárs nélkül is eltartsa magát, és egyedül szeretne gyermeket vállalni. A döntését nem feltétlenül bosszúállás motiválta, inkább arról volt szó, hogy önmagát akarta előtérbe helyezni.
Növekvő nőgyűlölet
Az olyan közösségimédia-bejegyzések is megszaporodtak, amelyekben azt írják, hogy a nőknek nem lenne szükségük ingyenes és biztonságos abortuszra, „ha zárva tartanák a lábukat”. Nem is csoda, hogy sokan dühösek és elegük van abból, hogy férfi kollégáik, rokonaik, barátaik és ismerőseik egy olyan jelöltre szavaztak, akit szexuális zaklatással vádoltak meg, és aki három szélsőségesen konzervatív legfelsőbb bírósági bírát nevezett ki, ami több államban is az abortuszhoz való jog visszavonásához vezetett.
Mintha Trump győzelme rávilágított volna arra, hogy az amerikai férfiak hogyan tekintenek a nőkre, akik talán úgy érzik, ez az egyetlen eszközük ahhoz, hogy áttörjék az üvegplafont. Egyre többen fogadják meg, hogy lemondanak a férfiakról, amíg a helyzet nem változik, és másokat is arra biztatnak, hogy minél több nő csatlakozzon hozzájuk. „Mindent megtettünk, amit a férfiak kértek tőlünk évszázadok óta, de még mindig utálnak minket. Tehát most csak azt fogjuk tenni, amit mi akarunk” – mondta egy másik érintett a CNN-nek.
A mozgalomnak persze kritikusai is akadnak, akik szerint a 4B-hez csatlakozók túlságosan erősen támaszkodnak a nemek közötti szakadékra, és sokan figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy Donald Trumpnak rengeteg női szavazója volt. Valamint, szerintük azt is érdemes lenne a nőknek átgondolniuk, hogy mi a saját szerepük a patriarchátus fenntartásában.
Forrás: CNN, Marie Claire Italia, Fotó: Getty Images
https://marieclaire.hu/riporter/2024/11/25/susie-wiles-politika-donald-trump/