Az igazán sikeres emberek mernek nagyot álmodni. Ez az állítás tökéletesen igaz Blaskó Nikolettre is, aki a férfiak dominálta magyar reklámszakmában az ACG reklámügynökséggel 13 év alatt abszolút vezető pozícióba tört. Nikolett szakmai karrierjét 24 évesen egy nagyvállalat marketingigazgatói posztján kezdte, azóta vezetőként folyamatosan emberek munkáját irányítja. Megszállott maximalista, a munkatársai már megszokták ezt, sőt az igényesség, a tökéletes megoldások iránti elkötelezett törekvés rájuk is átragadt. Van mit tanulnia tőle annak, aki vezetői álmokat dédelget, vagy már éppen női vezetőként dolgozik.
Hogy emlékszel vissza, bele volt kódolva a gyerekkorodba, hogy sikeres ember válik belőled?
A papám nagyon sikeres cégvezető volt, ebben a közegben nőttem fel. Amikor háromévesen megkérdezték tőlem, hogy mi akarok lenni, azt válaszoltam: igazgató. Hogy mit fogok igazgatni, azt nem tudtam. Inkább azt mondanám, sejteni lehetett, hogy olyan területen dolgozom majd, ahol építhetek, dolgokat naggyá tehetek. Ahhoz, hogy ebből siker is legyen, azt gondolom, sok szerencse, tehetség, kitartás és családi támogatás is kellett hozzá.
Milyen gyerek voltál? Kitűntél valamiben a többiek közül?
Ha bekerültem egy közösségbe, a közösség gyorsan átrendeződött és én kerültem a középpontba. Engem kérdeztek meg, hogy mit és hogyan csináljunk. Ez magától jött, nem én törekedtem erre a pozícióra. Viszonylag fiatalon kiderült, hogy van érzékem a csapat irányításához, összetartásához.
Az is hamar látszódott, hogy az esztétikai érzékem fejlettebb az átlagnál. A suliban mindenki tőlem kért öltözködési tanácsot, sőt otthon még a saját szüleim is. A papámnak én segítettem kiválasztani a ruhát, ha fontos tárgyalásra ment. Ha fel akarta újítani a ruhatárát, nem az anyukámmal ment el vásárolni, hanem velem. 16 éves voltam, amikor új lakásba költöztünk, én tartottam a kapcsolatot a belsőépítésszel, aktívan részt vettem az új otthonunk berendezésében. Az, hogy milyen területen fogok dolgozni – pénzügy, gazdaság, szolgáltatás –, ekkor még nem körvonalazódott.
Végül milyen iskolákat végeztél?
A papám az általános iskola után már az üzleti élet felé terelgetett és egy kereskedelmi középiskolát választott nekem. Ott ismerkedtem meg a mikro és makro gazdaságtannal, a statisztikával. Megtanultam tíz ujjal, vakon gépelni. Ez volt a valaha leghasznosabb dolog, amit a tanulmányaim alatt elsajátítottam, ma ezt használom a legtöbbet a gyakorlatban, telefonálás, beszélgetés közben is tudok gyorsan a számítógépen jegyzetelni. A középiskola után egy évet a cambridge-i egyetem Magyarországra kihelyezett osztályába jártam, majd a Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Főiskola volt a következő állomás. Két szakirány érdekelt a kereskedelmen belül, az egyik a tőzsde és a pénzügy volt, a másik a reklám–marketing. Akkoriban rengeteg bróker barátom volt, akik jól kerestek, vonzó volt az életvitelük, és mivel jó voltam matekból, ezt az irányt is választhattam volna. De úgy éreztem, hosszú távon nem elégítene ki, hogy egész nap a képernyő előtt a számokat nézzem. Jobban érdekeltek az emberek, ezért anélkül, hogy tudtam volna, mi is az, belevágtam a marketing szakirányba.
Gondolom, gyorsan meg is szeretted ezt a szakmát.
Igen. A főiskolán sokat tanultunk a márkákról, a brandépítésről, a stratégia fontosságáról, a fogyasztókról, a fogyasztói szokásokról, ami meghozta a kedvemet, hogy ezen a pályán maradjak. Foglalkoztunk azzal is, milyen a jó reklám, hogyan működik, hogyan képes fogyasztói szokásokat befolyásolni.
(680x480).png "Blaskó Nikolett")
Ez az időszak volt Magyarországon a reklámipar aranykora.
Pontosan. Az ügynökségek dőzsöltek, az ügynökségi emberek jómódban éltek, magasak voltak a fizetések, az ügynökségi jutalékok, és csak kevés ügynökség létezett ekkor még Magyarországon. Most jóval több ügynökség van, mint amennyire költésarányosan szükség van. Láttam, hogy a reklámszakma tele van fiatal, vagány emberekkel, kreatív, jó arcokkal. De akkoriban nem gondoltam arra, hogy ügynökséghez menjek dolgozni, sőt egyáltalán az sem volt biztos, hogy a képesítésemnek megfelelő munkát akarok végezni. Fiatal korom óta lovagoltam, jól ment a versenyzés, és az is megfordult a fejemben, hogy díjugrató, profi sportoló leszek. A sors azonban megoldotta helyettem a választás nehézségét, amikor egy visszautasíthatatlan lehetőség jött szembe velem. Marketingvezetői állást ajánlottak fel annál a cégnél, ahol a főiskolai hat hónapos gyakorlatomat töltöttem. 24 éves voltam akkor, titkárnőt, szolgálati autót kaptam. Megbíztak bennem, két és fél év alatt lemenedzseltem a cég arculatváltását, felépítettem egy hétfős osztályt és sokat tanultam. Az eredményeimre mások is felfigyeltek, és egy fejvadász cég átcsábított egy másik munkahelyre, szinten igazgatói pozícióba. Furán hangzik, de én soha nem voltam más, mint igazgató. Később, amikor megalapítottam a saját ügynökségemet, ott is tulajdonos-igazgató lettem.
Hány éves voltál, amikor megalapítottad az első saját cégedet?
Huszonnyolc. Az előző két munkahelyemen sok ügynökséggel dolgoztam, de ügynökségben soha. Volt egy baráti csapat, akikkel együtt lovagoltam, és akiknek volt egy kis dizájnstúdiójuk. A két tulajdonos dizájner srác szeretett volna továbbfejlődni, és ehhez kerestek partnert. Addig győzködtek, hogy álljak össze velük, míg beadtam a derekamat. Azzal érveltek, hogy a saját vállalkozásomban én oszthatom be az időmet, többet tudok majd lovagolni. Akkor még nem tudtam, hogy ez fordítva sül el. A dizájnstúdióból ügynökséget csináltunk, ők hozták a kreatív részt, nekem pedig az ügyfelekkel és a stratégiával kellett foglalkoznom. Mivel az induláskor összesen négyen voltunk a cégben, mindent nekünk kellett csinálni, sokkal kevesebb idő maradt magamra és a lovagolásra.
Hogy emlékszel vissza erre az időszakra, szép korszak volt vagy inkább stresszes?
A mostani időszak sokkal jobb. A mai fejemmel annyi mindent másképp csináltam volna! Ehhez tudni kell, hogy maximalista vagyok. Ha akkoriban többet lettem volna ügyféloldalon, ha elmentem volna egy ügynökséghez dolgozni és végigjártam volna a szamárlétrát, gyorsabban tudtam volna egy profi céget felhúzni. Én mindent magam tanultam meg a saját bőrömön. Viszont ügyféloldalról jöttem, és ismertem a klasszikus ügynökségi hibákat az ügyfélkezelésben, a projektmenedzselésben. Ez sokat segített, amikor a cég profilját alakítottuk. Nagyon odafigyeltünk az ügyfelekre, és bevezettem a kreatív mellett a stratégiai gondolkodást. A kliensek ezt értékelték, az első évben már a dizájnstúdió előző tíz év átlagának a tízszeresét értük el a forgalomban. Végül szemléletbeli különbségek miatt szakítottunk, nem értettünk egyet a cég jövőjével kapcsolatban. Korrektül váltunk el egymástól, kivásároltak engem és akkor kezdtem el a mostani ügynökségemet. Ez 2004-ben volt, az ekkor megalakított ACG reklámügynökségben ma közel 100 ember dolgozik.
Mi a titka annak, hogy ilyen gyorsan tudsz fejlődni? Mindig nagyban gondolkozol?
Bármihez hozzányúlok, arra gondolok, hogyan lehetne jobbá, szebbé, nagyobbá tenni. Ez egy folyamatos, belső késztetés nálam. Régi kollégák mesélték, hogy nagyon nehéz volt velem dolgozni, mert annyira maximalista vagyok. Előfordult, hogy leadtunk egy ügyfélnek egy kreatívot, amit az ügyfél elfogadott. Én csak később néztem rá és egyáltalán nem voltam vele elégedett. Felhívtam az ügyfelet, elnézést kértem és meggyőztem arról, hogy tudunk jobbat is csinálni. Három óra múlva átküldtünk neki egy sokkal jobb változatot. Nekem nem az a lényeg, hogy az ügyfél azt gondolja, nincs más lehetősége, mint hogy elfogadjon egy munkát, hanem az, hogy az együttműködésünk lenyomatára büszkék legyünk később is, amikor az a kezünkbe kerül. Ez a szemlélet mára az egész ügynökséget átitatta, a kollégák tudják, hogy nálam az átlagos nem megy át. Most már eljutottunk oda, hogy nemcsak elfogadják a véleményem, de igyekeznek elsőre olyat csinálni, ami nekem is megfelel.
Az ügynökségnek, amit építettünk, mára komoly szakmai presztízse van, a legnagyobb márkákon dolgozunk, de nem feltétlen könnyű velünk dolgozni. Olyanok vagyunk, mint egy versenyló, mindig jobbak akarunk lenni, előrébb akarunk jutni, folyamatosan gondolkozunk, keressük a kihívásokat, mindig a lehető legjobb megoldásokra törekszünk. Egy olyan ügyfél, aki nagyrészt külföldi kreatívot ültet át a magyar piacra, és nincs semmi mozgástere a helyi piacon, sokkal egyszerűbben irányítható, olcsóbb ügynökséget is találhat magának nálunk. Mi azoknak a klienseknek vagyunk jók, akik elvárják tőlünk, hogy partnerek legyünk a munkában és nem csak kiszolgálók.
Mi az, amit a legjobban szeretsz a munkádban?
Imádom az embereimet, akikkel együtt dolgozom. Büszkén állíthatom, hogy nekem van a legjobb csapatom. Szinte baráti viszonyt ápolok velük, nem csak szakmailag, emberileg is mind kiválóak. Mindig jó úgy bejönni az irodába, hogy csillogó szemű, okos, intelligens, lelkes szakemberek vesznek körül, akik folyamatosan motiválnak és arra késztetnek, hogy még jobb ügyfeleket találjak, izgalmasabb feladatokat hozzak be az ügynökségbe.
Nagyon szeretem a változatosságot, hogy párhuzamosan dolgozunk egyszerre több piacon, a legkülönbözőbb márkákkal, célcsoportokkal, sosse unatkozunk, minden napra jut érdekes, új kihívás.
A hosszú távú partneri együttműködések is sok örömet okoznak, amikor megkapunk egy márkát a problémáival, feladataival és azt konzisztens szakmai munkával oda juttatjuk el, ahová az ügyfél szeretné. A piacon rengeteg márka van, ami nekünk is köszönhetően tart ott, ahol tart: sikeres, jól működik, szeretik a fogyasztók, népszerűbb, mint azelőtt volt, ez mindig büszkeséggel tölt el.
Mi az, ami a legnehezebb a munkádban?
Mára teljesen átalakult a feladatom. Régen benne voltam a szakosztályok munkájában, most már nem, ami nagyon hiányzik. A feladatom a cégcsoport építése, az, hogy az ACG-t már 2017-ben 2020 konformmá tegyem. Most építjük a jövőt. Alkalmazkodnunk kell az ügyfelek változó igényeihez, aminek rengeteg következménye van. Meg kell éreznünk a trendeket, úgy kell menedzselnem az ügynökséget, hogy a következő években is az élmezőnyben tudjunk maradni, és minden munkatársnak legyen munkája. Nem mindegy, merre forgatom a kormányt.
A döntéseket ösztönösen hozod, vagy támaszkodsz külső segítségre?
Egész jól működnek a megérzéseim, mondhatni ösztönös vagyok, de komoly szakmai döntések előtt mindig konzultálok a szakmai vezetőimmel, akik véleményét beépítem. A végső döntés az enyém, annak minden felelősségével, de fontos, hogy lehetőség szerint mindig olyan döntés szülessen, amivel a kollegák is tudnak azonosulni, értik és tudnak hinni benne.
Említetted, hogy megszállottan maximalista vagy. Hogy bírják ezt a munkatársaid?
Tanulom kezelni a maximalizmusomat. Régen sokkal rosszabb volt, ahogyan érett a személyiségem és gyűjtöttem az élettapasztalatokat, rájöttem, hogy bizonyos helyzetekben kompromisszumokat kell kötni. Nem lehet mindig mindenből a maximumot kihozni. Lehetne, de az annyi energiát és időt venne el, hogy nem tudnánk gazdaságosan, fenntartható modellben megvalósítani. Talán ha egy kicsi, butikügynökséget vezetnék, ott megcsinálhatnám. Megtanultam, hogy hol van az egyensúly. Az elvárásom az átlagnál mindig magasabb lesz, de az egészségtelen maximalizmusból azt gondolom, az egészséges maximalizmus felé változom.
Egy nap hány órát dolgozol?
Régen nagyon sokat dolgoztam, volt olyan, hogy 12–14 órát is. Aztán ahogy egyre jobb szakemberek kezdtek körbevenni, és egyre komolyabb menedzsment dolgozik velem, visszavehettem a munkaidőből, és ma már nem kell ilyen sokat dolgoznom. Vannak olyan időszakok, amikor itt vagyok 8 órát, de azt is megengedhetem magamnak, hogy hetente többször is elmenjek lovagolni, vagy én menjek a gyerekekért. Én már tényleg csak a vezetői feladatokat látom el.
Könnyen engedted el a projektekben való részvételt, a kliensekkel való foglalkozást?
Addig nem léptem ki egy-egy részleg életéből, amíg nem volt egy olyan minőségű csapat azon a területen, aki úgy tudott dolgozni, ahogy én. Nem akarok mások helyett dolgozni, feláldozni magam a közért. Örömmel lépek hátrébb és kezdek el másra figyelni, ha azt látom, rendben mennek a dolgok. Soha nem terveztem, hogy 60 éves koromig napi 14 órákat dolgozzak. Tudatosan építettem fel az ügynökséget, hogy az a végén nélkülem is jól működjön. Nekem pedig más feladatok jutnak. Tudom, hogy merre tartok az életemben, fontos számomra, hogy tehetségeket neveljek ki, intelligens, okos, jó szakemberek vegyenek körül, akik aztán folyamatosan egyre több lehetőséget, figyelmet és felelősséget kapnak. Büszke vagyok arra, hogy a menedzsmentem legalább fele mellettem nőtt fel, nem készen vettem meg őket a piacról, hétköznapi pozíciókból nőtték ki magukat vezetővé.
A reklámszakmában, csúcspozícióban nem sok nő van.
Ez igaz. Amellett, hogy az ügynökséget vezetem, iparági szinten is próbálok segíteni az érdekképviseletben. A Magyar Kommunikációs Ügynökségek Szövetségében több mint 10 éve vagyok alelnök, az ATL szekciót, ami a nagy integrált ügynökségek fóruma, én elnöklöm már 8 éve. Az Önszabályozó Reklámtestületben felügyelőbizottsági tag vagyok. Nagyon sok szervezetben veszek részt, azért, hogy iparági szinten jobb minőségben teljesítsünk, hogy a szakmánk elismertebb legyen, több tudás jöjjön be az országba, hogy megállítsuk a szakember-elvándorlást, megtanuljunk jól árazni és a szabályozást az észszerűség határain belül tartsuk. De emellett tagja vagyok az Unicef hazai elnökségének, a HBLF női vezetői fórumának, több nőket segítő szervezet munkájában veszek részt tanácsadóként. Elkötelezetten dolgozom a fiatal nők helyzetbe hozásán, szakmai előremenetelük elősegítésén, önbizalmuk növelésén, folyamatosan vállalok mentorálást, minden fórumra elmegyek, ahová hívnak, és ahol lehetőségem van a jövő generációival találkozni, beszélni.
Mit mondasz nekik, a fiatal nőknek, mi a legfontosabb, amit át szeretnél adni?
Mindig, mindenhol elmondom, hogy ne feltétlen csak a sikerre koncentráljanak, sikeresek akarjanak lenni bármi áron. A siker, ha a tehetség, a szorgalom és a szakmai alázat megvan, jön, inkább arra törekedjenek, hogy elégedett, boldog, tartalmas, minőségi és főleg „önazonos” életet éljenek. Arra buzdítom őket, hogy folyamatosan dolgozzanak magukon, a szakmai fejlődés mellett csiszolják a személyiségüket, mindig figyeljék, mi történik körülöttük, bennük, ne féljenek a változástól, és mindig legyenek céljaik.
A magyar divat elkötelezett támogatója vagy. Ezt a küldetéstudatot átadod a kollegáidnak, az ügyfeleidnek is?
Többen vagyunk a cégben, akik megszállottan szeretjük a magyar tervezőket és hiszünk abban, hogy ha mi nem foglalkozunk velük, nem figyelünk rájuk, nem hordjuk a ruháikat, akkor ki teszi majd ezt meg. Arra buzdítunk mindenkit a környezetünkben, hogy ne csak fast fashion ruhákban gondolkozzanak, hanem egy kicsit drágábban olyan dolgokat vegyenek magyar tervezőktől, amelyek nekik vagy rajtuk kívül csak néhány embernek van. Ráadásul ezzel egy egész iparágat támogatnak. Először ingyenes szakmai konzultációkkal kezdtünk el segíteni a tervezőknek. Most ott tartunk, hogy minden hónapban egy magyar tervezőnél vagy tervezőcsapatnál szervezünk találkozókat, ahová az összes női ügyfelünket és dolgozóinkat meghívjuk. Bemutatjuk a tervező kollekcióját, és kedvezményes lehetőséget biztosítunk a vásárlásra. Én eljárok minden hazai divattal kapcsolatos rendezvényre, bemutatókra, és szigorúan mindig magyar tervező ruháját hordom ezen alkalmakkor és egyébként minden szakmai fellépésemen is, amit ha tehetem, akár a színpadon, el is mondok, meg is mutatok.
