- George Clooney ma ünnepli 64. születésnapját.
- Nők százezrei zárták szívükbe a Vészhelyzet Ross dokijaként őt.
- Íme George Clooney legsármosabb fotói.
Egy csapásra a szívünkbe zártuk őt, amikor megismertük Ross dokiként a Vészhelyzet című sorozatban. Hiába teltek azóta az évek, ő még mindig a női szívek megdobogtatója. Sármja örök, számunkra pedig rejtély marad, hogyan is ünnepelheti immár 64. születésnapját George Clooney.

George Clooney már fiatalon is igazi szívtipró volt
George Clooney karrierje: már kamaszként a színészet volt a vágya
Már 17 évesen szenvedélyesen érdeklődött a színészet iránt George Clooney. Mindössze ennyi idős volt, amikor már egy minisorozatban debütált a tévében. Nem sokkal később, 1982-ben pedig unokatestvére segítségével szerepet kapott első filmjében mellékszereplőként. Los Angelesbe költözve tanult színjátszást öt éven át, az igazán átütő sikert pedig a Vészhelyzet című sorozat hozta el számára, melyben 1994 és 1999 között alakította Dr. Doug Ross karakterét.

Ross dokiként mindenkit levett a lábáról George Clooney
Bár sok sorozatszínész karrierje a népszerű epizódok után véget ér, George Clooney élete egészen másként alakult. 1996-ban az Alkonyattól pirkadatig című filmmel iratkozott be a mozik filmvásznának meghatározó alakjai közé, ezt követően pedig sorra játszott Michelle Pfeiffer, Nicole Kidman és Jennifer Lopez partnereként is.

George Clooney sikert sikerre halmozott az évek alatt, a nők pedig megőrültek érte
Igazi sztár lett, akit a világ ünnepel
A színész igazi elismert, A-listás sztárrá vált ezután olyan filmeknek köszönhetően, mint az Ó, testvér, merre visz utad?, Tripla vagy semmi vagy éppen a Sziriana. Utóbbiért megnyerte legjobb férfi mellékszereplőnek járó Oscar-díjat is.
George Clooney a színészi karrier mellett mély meggyőződéssel vesz részt humanitárius kezdeményezésekben is. Emellett pedig határozottan kiáll a politikában a demokraták által képviselt kezdeményezések mellett is.
A szerelem és a család is rátalált: George Clooney élete így lett igazán teljes
Bár hosszú éveken keresztül örök agglegényként emlegették őt, aki számtalan hírességgel is párkapcsolatot kezdett, végül megtalálta a szerelmet és boldogságot felesége mellett. Amal Clooney kezét 11 évvel ezelőtt, csupán hét hónapnyi randevúzás után kérte meg. 2014 szeptemberében pedig össze is házasodtak.

George Clooney megtalálta a boldogságot Amal Clooney mellett
A pár boldogsága 2017 júniusában vált igazán teljessé, amikor megszülettek ikreik. Alexander és Ella teljessé tette George Clooney és Amal Clooney szerelmét. Kapcsolatuk azóta is irigylésre méltó, minden nyilvános megjelenésüket árgus szemekkel és csodálattal figyeli a közönség, hiszen a köztük lévő harmónia egyenesen megkérdőjelezhetetlen.
Forrás: Hello Magazine, Fotók: Getty Images