Brad Pitt és Angelina Jolie válásának híre az egész világon futótűzként söpört végig. Sokkoló belegondolni, de immár nyolc éve, hogy az egykor álompárnak hitt sztárok útjai végleg elváltak egymástól.
Azóta kapcsolatuk súlyos feszültségekkel terhelt, még közös gyermekeik közül is többen úgy döntöttek, nem kívánják többé apjuk nevét viselni.
Brad Pitt ideáig nem nyilatkozott szakításukról, most azonban hosszú idő után végül megtörte a csendet. A GQ magazin kérdezte meg tőle, vajon megkönnyebbüléssel töltötte-e el, hogy végre 2024 decemberében jogilag is rendezték szakításukat.
„Nem, nem hiszem, hogy olyan nagy dologról lenne szó” – válaszolt a kérdésre igencsak elutasítóan Bradd Pitt a lapnak. „Csupán olyan esemény ez, ami végül hivatalossá vált. Mármint jogilag is” – tette hozzá a színész.

Egykor a legünnepeltebb pár voltak, de Brad Pitt és Angelina Jolie végül elváltak. Most megszólalt 8 év után a színész
„Több mint nyolc évvel ezelőtt Angelina beadta a válókeresetet. Ő és a gyerekek hátrahagyták minden vagyonukat, melyen Mr. Pitt-tel osztoztak, azóta pedig Brad arra összpontosít, hogy békét és gyógyulást hozzon családja számára” – mondta el Brad Pitt ügyvédje.
Angelina Jolie és Brad Pitt kapcsolata 2019-ben ért véget: ekkor nyilvánították őket jogilag is egyedülállóknak. Ez azonban még távolról sem jelentette azt, hogy a válás minden egyes részletére pont került volna. Sőt hosszú éveken keresztül figyelték rajongóik az eseményeket, míg végül a pár szakítása kapcsán hivatalosan is kimondták a válást.
Gyermekeik közül néhányan még beszélő viszonyban vannak a színésszel, többen azonban megszakítottak vele minden kapcsolatot.
Forrás: Page Six, Fotók: Getty Images