Nemrég újra megnéztem a legelső videótokat, amiben bejelentitek a világ körüli utatokat 2024 legelején. Arról is beszéltetek akkor, hogy amellett, hogy izgatottan várjátok, ambivalens érzéseitek vannak az úttal kapcsolatban. Pontosan milyen gondolatok, dilemmák futották át rajtatok az indulás előtt?
Élénken él bennünk az indulást megelőző időszak. Azt a videót egyébként már az első héten 12 ezren látták – a korai sikerhez nyilván az is hozzájárult, hogy a Balugasztronak akkorra TikTokon 60 ezer, Facebookon pedig 20 ezer körüli követője volt. Valahogy már akkor azt éreztük, hogy az emberek őszintén kíváncsiak ránk és sokan tudnak azonosulni velünk, amiért a mai napig hálásak vagyunk. Kezdetben csak a családnak, barátainknak és persze magunknak szerettünk volna videózni. Aztán úgy voltunk vele, hogy a világ körüli utunk bemutatása talán másoknak is hasznos és inspiráló lehet, ezért végigfilmeztük a másfél éves utunkat.
Sokféle érzés kavargott bennünk az indulás előtt. Voltak kétségeink, már csak a pénzügyi része miatt is. Ebből a szempontból talán az volt a legnehezebb, hogy nem arról volt szó, hogy oké, kimegyünk pár hónapra valahová, aztán visszajövünk Magyarországra. Az úgy sokkal kézenfekvőbb lett volna anyagi szempontból is. Nekünk fogalmunk sem volt arról, hogy mikor jövünk haza, sőt, azt is fontolgattuk, hogy ha minden stimmel egy adott országban, akkor akár le is telepszünk ott. Itthon még az indulás előtt felmondtuk az albérleteinket, elköszöntünk az itteni munkahelyeinktől, majd belevágtunk a komolyabb tervezésbe.
Debi és Balu merülése a Nagy-korallzátonynál
Egy világ körüli út nyilvánvalóan nem olcsó. Ti mennyivel számoltatok?
Az egy évre kiszámolt összegnek nagyjából a fele állt csak rendelkezésünkre az induláskor. Úgy terveztük, hogy a továbbiakat online munkákkal fedezzük majd, illetve jelentkezünk Work and Holiday vízumra Ausztráliába, amit hamar meg is kaptunk. Innentől kezdve úgy voltunk vele, hogy szinte bármit elvállalunk majd ott, csakhogy folytathassuk a Föld körbejárását.
A világ körüli utunk költségeinek bemutatására egy külön videót is szántunk.
Egyébként az anyagi dolgokon vagy más jövőbeli kérdéseken egyáltalán nem agyaltunk az utunk során, mindennap a carpe diem szellemisége szerint éltünk, próbáltuk teljes mértékben kiélvezni azt, amit a világ elénk tár.
Hogyan állítottátok össze az útitervet, mi alapján választottátok ki a meglátogatandó országokat, térségeket?
Azokat az országokat lőttük be, amik mindkettőnknek szimpatikusak voltak és ahová mindketten szerettünk volna eljutni. Európát és a Közel-Keletet szándékosan hagytuk ki, mert vagy már jártunk ott, vagy épp kevésbé vonzottak akkor minket. Inkább Ázsiára, Ausztráliára, Óceániára és Amerikára koncentráltunk, illetve Dél-Amerika néhány országa is felkerült a listánkra.
Ezután azt kellett eldöntenünk, hogy az egyes országokban mennyi időt fogunk eltölteni. Végül az olcsóbb helyeken hosszabban időztünk, a drágábbakon rövidebb ideig. Nagyjából 10 és 30 napot töltöttünk egy-egy országban.
A Közel-Kelet és az afrikai országok miért nem vonzottak akkor benneteket? Tervezitek, hogy esetleg a későbbiekben ezeket a régiókat is felfedezitek?
Bizonyos közel-keleti és afrikai országoknak a kultúrája és gasztronómiája nagyon érdekelnek minket, és igen, nagyon szeretnénk a jövőben eljutni ezekbe a régiókba is, persze a biztonságos területekre.
És ha már biztonság, az indulás előtt bennünk is felmerült, hogy vajon fogunk-e veszélyes szituációkba kerülni az utunk során? Igyekeztünk felkészülni minden eshetőségre, de őszintén szólva mindenhol kedvesen fogadtak minket, egyetlen kockázatos szituációba sem kerültünk, pedig azért voltunk olyan helyeken is, amik nem tűntek annyira stabilnak ezen a téren. Sok szegény környéken is jártunk, ahol a bűnözési ráta magasabb. Mégsem akartak sehol átverni vagy lehúzni minket, bárhol és bármikor számíthattunk a helyiekre.
Rájöttünk, hogy a világ sokkal biztonságosabb hely annál, mint amit akár mi is gondoltunk róla. A világ körüli utunk során szerzett tapasztalatok birtokában sokkal magabiztosabban járunk-kelünk világban, sőt, úgy érezzük, hogy szinte bármilyen akadályt le tudunk küzdeni.
Debi és Balu Vietnámban
Miben változtatok az utazás által?
Az előbb említettek mellett rengeteget tanultunk magunkról és egymásról is. Talán a türelem az, ami mindkettőnknél igazán sokat fejlődött – olyan szituációkban találtuk magunkat, amelyekben korábban talán elveszítettük volna a fejünket, főleg én (Balu – a szerk.), most már viszont nyugodtabban kezeljük őket. Ez a kapcsolatunkra is igaz: sokkal megértőbbek, empatikusabbak vagyunk egymással, megtanultuk kezelni egymás érzéseit, reakcióit.
Kívülről-belülről megismertük a másikat, és azt is, hogy milyen együtt megoldani extrém helyzeteket. Megtanultunk értékelni azt, amink van és ahonnan indultunk, az otthonunkat. Mindenhol nagyon jó, lehet vágyni sok helyre a világban, szépek a pálmafák meg minden, de mindenhol van valami, ami nem oké. Még a legszebbnek, legjobbnak tűnő országban is – Délkelet-Ázsiában a szegénység, a higiéniai körülmények, az USA-ban a drogprobléma és a hajléktalanság, és még sorolhatnánk. Ezeket testközelből megtapasztalhattuk a világ körüli utunk során.
Sokszor el kellett hagynunk a komfortzónánkat, ami egyben egy jellemfejlődési folyamat is volt. A nézők gyakran emlegetik azt a jelenetet a laoszi videónkból, amikor Debi a lerobbant buszunk mellett, a semmi közepén, az út szélén sminkel. Ez persze utazás közben nem a legfontosabb dolog, de talán jól mutatja, hogy itthon, a kényelmes életünkben hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy bizonyos dolgok, körülmények adottak, legalábbis magától értetődőnek vesszük őket. Pedig nem feltétlenül azok, sőt. Szóval, mindketten jócskán elhagytuk a komfortzónánkat, és lelkileg, emberileg nagyon megerősített minket az út.
A videóitokat nézve, a különleges helyszínek mellett a közvetlen, őszinte történetmesélői stílusotok fogott meg leginkább, és az, hogy nem spóroljátok meg a háttérsztorik, történelmi tények átadását sem. Korábban szóba került a szegénység problémaköre, ami legélesebben talán a tengeri cigányokat bemutató videótokban tárul elénk. Mi alapján döntitek el, hogy mit és hogyan közöltök az ilyen történetekből, mit jelent számotokra az etikus tartalomgyártás?
Mindig nagyon odafigyeltünk arra, hogy ha olyan közegbe kerülünk, ahol szegénységgel találkozunk, akkor azt érzékenyen és etikus módon mutassuk be, és ne hassanak kattintásvadásznak a videóink, mert sohasem volt ilyen célunk. Nem akartunk szenzációhajhász tartalmakat gyártani, nem mentünk bele mélyen a privát szféráikba publikusan, inkább csak megmutattuk, amit láttunk, amennyire lehet, tisztelettel.
Borneó egyébként pont egy olyan hely a világban, ami nagyon szegény és elmaradott. A tengeri cigányoknál nagyon fontosnak tartottuk, hogy ne csak egy egzotikus képet mutassunk róluk, hanem árnyaljuk azt a képet, még ha érintőlegesen is. Ugyanakkor nem dokumentumfilmet akartunk készíteni, a fókusz a mi élményeinken és az emlékmentésen volt. Ezzel együtt úgy gondoltuk, ha már a nézőink elé tárunk valamit, az legyen érdekes, de közben őszinte, hiteles és nem tárgyiasító. Bízunk benne, hogy ezt sikerült megvalósítanunk.
Debi és Balu Új-Zélandon
Az etikusság és a fenntarthatóság az élő környezettel, a vadállatokkal való interakció vonatkozásában is felmerül. Ti hogyan gondolkodtok erről?
Őszintén szólva nem tudtunk maximálisan fenntarthatóak lenni a világ körüli út során, hiszen például 50-szer repültünk, a repülés pedig jelentős károsanyag-kibocsátással jár. Viszont minden másban próbáltunk tudatosan dönteni. Például soha nem látogattunk meg olyan helyeket, ahol láncra vert, fogságban tartott állatok vannak. Inkább lemondtunk róla, minthogy részt vegyünk etikai szempontból kifogásolható programokon, és igyekeztünk minél jobban felhívni a figyelmet erre. Olyan élményeket kerestünk, amelyek során az állatokat a természetes élőhelyükön figyelhetjük meg és nincsenek háborgatva.
Ugyanakkor nem minden az, aminek látszik. Például a Fülöp-szigeteken részt lehet venni cetcápa megfigyelős programon a nyílt óceánban. Ez minket is vonzott, mert nagyon szerettük volna megnézni ezeket az állatokat a természetes élőhelyükön. Elsőre ez egy etikus dolognak tűnik, de ha kicsit mélyebbre ásunk, kiderül, hogy a cetcápákat rendszeresen etetik a hajókról, hogy közelebb jöjjenek a parthoz. Nincsenek fogságban tartva, nem zárják őket akváriumba, mégis komoly emberi beavatkozásról van szó. A cetcápák természetes vándorlási útvonala ezáltal megváltozik, a táplálkozási szokásaik átalakulnak, ami az egész ökoszisztémára hatással van. És ez éppoly káros lehet, mintha fogságban tartott állatokat mutogató programon vennénk részt, csak épp sokkal nehezebb észrevenni.
Továbbá, Borneón megfigyelhettünk volna rezervátumban élő orángutánokat, de úgy döntöttünk, csak akkor akarjuk látni őket, ha a vadonban bukkanunk rájuk – és ez meg is történt. Ezerszer nagyobb élmény volt így megcsodálni őket. Thaiföldön pedig az elefántturizmus az, amit tudatosan elkerültünk. Összetett problémakör ez, mert például az ilyen elefántparkok rengeteg helyi embernek biztosítják a megélhetést. Éppen ezért minél több olyan programra és nagyobb kiterjedésű, természetes területre lenne szükség, ahol az emberek és az állatok etikus, környezetbarát módon élhetnek egymás mellett.
A cetcápákról jut eszembe, sokat snorkeleztetek. Melyik víz alatti élmény a legemlékezetesebb számotokra?
Igen, mindketten imádjuk a víz alatti élővilágot csodálni. A Nagy-korallzátony egy elképesztő hely az élővilág sokszínűsége miatt. A másik kedvenc élményünk Komodóhoz kapcsolódik. Egy egynapos túrán vettünk részt, és a nap végén mondta a túravezetőnk, hogy csak az ugorjon be snorkelezni, aki jól tud úszni, mert nagyon erősek az áramlatok. Végül mindketten alámerültünk, és annyi mantát láttunk, hogy leesett az állunk. Vannak úgynevezett tisztítópontok a víz alatt, odajárnak a manták, hogy a doktorhalak megtisztítsák őket a parazitáktól. Pont egy ilyen részre ugrottunk be. Olyan volt, mint egy leszállópálya a víz alatt, folyamatosan érkeztek az újabb és újabb manták, és akármerre néztél, ott voltak. Ez egy hatalmas élmény volt.
Ha viszont a szépséget nézzük, akkor a Nagy-korallzátony a csúcs – a víz tisztasága és a színek miatt tényleg olyan, mintha csak a Némó nyomában élő szereplős verziójában úszkálnánk.
Debi és Balu
Ha újra elindulnátok a világ körüli utatokra, változtatnátok valamin?
Ami az utazást vagy az útitervet illeti, nem igazán. Tartalomkészítői oldalról nézve, egyértelműen jobban fókuszáltunk volna a YouTube-ra. Az első videóink – főleg Malajziában és Indonéziában – még nem voltak elég informatívak, nem éreztünk még rá annyira ennek a valódi ízére. Egyébként sokkal másabb lett volna az utazásunk, ha nem készítünk filmeket, talán több idő, energia jutott volna más dolgokra, de most, hogy visszanézzük ezeket a felvételeket, felbecsülhetetlen értékűnek tartjuk őket.
A drónt is későn vettük meg, pedig sokat dobott a tartalmainkon. Az is igaz viszont, hogy nem akartunk mindenről tökéletes képet mutatni, mert sokszor a körülmények sem voltak azok. Például mivel hátizsákos utazókként jártuk körbe a Földet, sokszor ugyanazokat a ruhákat hordtuk hetekig, ezekben ismertek és szerettek meg minket a nézők. És igen, láthattak minket a „legrosszabb” állapotunkban is – talán emiatt is érezték hitelesnek a csatornánkat.
Igen, szemmel látható, hogy nagyon sokan szeretnek, követnek benneteket.
Nagyon hálásak vagyunk nekik azért, hogy megengedték nekünk, hogy azok legyünk, akik valójában vagyunk. Mérhetetlen az a szeretet, amit tőlük kapunk. Olykor van egy-két negatív hozzászólás, de az ilyenfajta viszonyulások inkább magáról a kommentelőről, és nem rólunk szólnak. Persze figyelembe vesszük az építő jellegű kritikát, és lehetőségeinkhez mérten igyekszünk fejlődni. Közben próbálunk tisztán, átláthatóan tartalmat gyártani – ezt a célt szolgálta például az is, hogy minden videó végén közzétettük a száraz tényeket is, például a költségeinket.
A költségtáblázat mellett toplista is készült az egyes országokról, és Ausztrália került az első helyre. Ennek gondolom praktikus oka is van, hiszen ott tudtatok több időt eltölteni, dolgozni, ideiglenesen letelepedni. Mi miatt éreztétek úgy, hogy ez az ország akár az új otthonotok is lehetne?
Az életstílus, a természet közelsége, az emberek hozzáállása a dolgokhoz, és az, hogy mennyire pozitív a közhangulat, mind-mind szerethetővé tették Ausztráliát számunkra. Nem beszélve arról, hogy nagyon jól lehet ott keresni. Sok szempontból nagyon jó hely, de abból az aspektusból kevésbé, hogy nagyon messze van Európától, a családunktól, a barátainktól.
Nekünk több munkahelyünk is volt kint, végül én pincérként helyezkedtem el, Balu pedig előbb szakács volt, később inkább futárkodott. Az elején volt bennem egy kis hiúság azzal kapcsolatban, hogy ez a munka nem nekem való, de aztán nagyon megszerettem a helyet, a kollégákat, a vendégeket. Ha választhatnék, hogy iroda vagy vendéglátás, akkor ma már biztosan nem az irodát választanám. (Debi – a szerk.) Nagyon jó érzés az, hogy rengeteg pozitív visszajelzést kap az ember, és szinte azonnal látja, hogy miért dolgozik, van értelme a munkájának. Az emberek sokkal kedvesebben viszonyulnak a pincérekhez, a vendéglátósokhoz, jobban is keresnek a szakmabeliek, és nincs gond a bejelentéssel sem.
Összességében Ausztrália örökre a szívünk csücske marad, de a távolság és egyéb bürokratikus tényezők miatt úgy döntöttünk, hogy nem maradunk ott véglegesen.
Debi és Balu
A gasztronómia is fontos szerephez jut nálatok, és ezt a Facebook-, TikTok- és YouTube-csatornátok neve is jelzi. Honnan ered ez a fajta érdeklődés?
Még évekkel ezelőtt, hobbiként kezdtem el recepteket megosztani az akkor még Bazsalikom Konyhája nevű Facebook-oldalamon, közben a TikTokon is elindult a gasztrovideó-gyártás. Főleg a nemzetközi konyha érdekelt, és érdekel a mai napig. A világ körüli útnál adta magát az ötlet, hogy bemutassuk a meglátogatott országok gasztronómiáját is. Így születtek az ételkóstolós videók, a „rendes” ételektől kezdve a skorpióig vagy a tarantuláig. Szeretek főzni és tervben van, hogy a gasztronómiai vonalat is továbbviszem valamilyen formában. (Balu – a szerk.)
Mi mindet terveztek a közeljövőben? Szeretnétek újra útra kelni?
Jelenleg az augusztusi esküvőnkre készülünk, és ez óriási fókuszt igényel. Ennek ellenére természetesen utazni is fogunk, mert nagyon megszerettük ezt az életstílust és a tartalomgyártást is. Emellett előadásokat és utazási tanácsadásokat is szeretnénk majd nyújtani azok számára, akik nyitottak a világra. A következő nagy projekt a családalapítás lesz, és felmerült már bennünk, hogy a jövőben akár kisgyerekes utazóként is folytatnánk a tartalomgyártást, de ezzel kapcsolatban még nem ígérünk semmit.
Csillagtúraszerűen – Magyarországról kiindulva – nagyon szívesen utaznánk újra különböző helyekre. Afrikába, Dél-Amerikába, Közel-Keletre vagy akár az Antarktiszra is. Az utazás, a tartalomgyártás és az edukáció együtt egy olyan hármas, aminek biztosan lesz még jövője nálunk.
Mi az, amit egy mondatban üzennétek azoknak, akik hasonló élményekre vágynak?
Ha bennetek van az érzés, hogy mennetek kell, ne várjatok a tökéletes pillanatra – az úgysem fog eljönni. Induljatok el, amikor úgy érzitek, hogy készen álltok rá. Tervezzetek és számolgassatok, de adjatok helyet a spontán kalandoknak és váratlan találkozásoknak is. Éljétek meg, amit csak lehet – de úgy, hogy közben ne felejtsétek el, hogy bármerre is jártok, hatással vagytok a világra. Mert ez a mesés hely, a Földünk megérdemli, hogy felelősen bánjunk vele.
Szerző: Zahorján Ivett
