Buzsik Borka az Instagram-sztorijába tett ki egy képet, amin azt látható, ahogy éppen a kislányát egy babakocsiban tolva sétálni indul, és csodás kék színű virágok mellett haladnak el. A fotó mellé Borka a következőt írta: „Mindig is ezekről a sétákról álmodoztam.” A friss anyuka úgy tűnik, már most nagyon élvezi az anyaságot – a követői pedig valószínűleg annak örülnek, hogy időről időre megoszt néhány csodás pillanatot a kislányukkal kiegészült életükből.

Buzsik Borka már most imádja az anyaságot
Néhány napja például azt mutatták meg, hogy milyen luxusba érkezett haza a kislányuk a kórházból.
Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka védik gyereküket a nyilvánosságtól
Arra természetesen Buzsik Borka nagyon ügyel, hogy a baba arca egyik fotón se látszódjon. Akkor is csak egy aprócska kézről posztoltak egy fotót, amikor Szoboszlai Dominikkal bejelentették, hogy megszületett a gyerekük. Érdekesség, hogy szülők eddig még azt sem árulták el, hogy milyen nevet választottak a kis jövevénynek.
Szoboszlai Dominik élvezi az apaságot
A Story magazin kérdésére azonban a világhírű magyar focista elmondta érzéseit az apasággal kapcsolatban: „Életem legkülönlegesebb pillanata volt, amikor először a karomban tarthattam a kislányunkat, egyetlen győzelem vagy aranyérem sem hasonlítható a gyermekem születéséhez. Az a pillanat örökre velem marad” – vallotta be Szoboszlai Dominik, aki szerint apának lenni egyfelől hatalmas felelősség, másfelől az egyik legszebb ajándék.
Majd hozzátette: „Vélhetően lesznek majd nehezebb éjszakáink, de biztos vagyok benne, hogy az apaság minden percét élvezni fogom.” Ami a szülést illeti, elárulta, mennyire büszke a párjára: „A feleségem végig hősiesen helytállt, minden elismerésem az övé”. Kis családja pedig mostantól a futballpályán is „vele lesz”: „Most már nemcsak magamért, hanem értük is küzdök a pályán” – fogalmazott Szoboszlai Dominik.
Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka kapcsolata
Az új szerelem tavaly tavasszal érkezett Szoboszlai Dominik életébe. Majd a nyár folyamán vakációjukról készült közös fotókkal igazolták a kapcsolatukról szóló korábbi találgatásokat. Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka akkor sem tűzdelik tele közösségi oldalaikat szerelmes fényképekkel. De néhanapján megosztottak néhány romantikus pillanatot a boldogságukból.
Buzsik B0rka és Szoboszlai Dominik idén március 25-én, teljes titokban, Budapesten tartották meg esküvőjüket a Four Seasons Hotel Gresham Palace elegáns falai között.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Az eseményről először csupán egyetlen fekete-fehér fotót osztottak meg a közösségi médiában, de az pillanatok alatt bejárta az internetet. A menyasszony egyszerű, de kifinomult ruhában ragyogott, míg Dominik klasszikus fekete öltönyben állt mellette. A jegygyűrűjük állítólag egy visszafogott, mégis különleges Tiffany-darab volt.
Fotó: Getty Images