A cicám a társam: ezért tesz jót a lelkünknek a macskatartás

Pár éve látszólag félrekormányoztam az életem, egymás után hoztam a rosszabbnál rosszabb döntéseket, fizikailag mindenféle fájdalmas tünet kínzott, és elpárolgott belőlem életem mozgatórugója, a kifogyhatatlannak hitt derűm is. Összeroskadva, robotpilóta üzemmódban éltem, amikor életem megoldatlansága olyan zsákutcába vitt, hogy pszichológus segítségét kellett kérnem. A szelíd terapeuta és a süppedős kanapéja békés kikötőmmé vált, ahol nemcsak megértést és odafigyelést kaptam, de használható tudást is. Az egyik terápiás alkalom után történt, hogy a pszichológus rákérdezett: „Judit, nem akar örökbe fogadni egy cicát?” Elkerekedett szemmel néztem rá, azt hittem, rám akar sózni egy szerencsétlen állatot. Elmagyaráztam, nem vagyok macskás ember, kutyákkal volt már dolgom, de meggyőződésem, hogy – ahogy minden szobanövény, úgy – minden állat jobban jár azzal, ha nem én vagyok a gazdája. A szakember megértően nyugtázta a válaszom, majd elmondta, szerinte egy cica nagyon jót tenne nekem, és hosszan sorolta a szőrös kedvencek pszichére gyakorolt varázslatos hatásait. Bár meggyőző érveket hozott fel, a háziállat gondolata továbbra is igen távol állt tőlem – legalábbis akkor így hittem.

Pár nappal később céltalanul görgettem a Facebookot, amikor a hírekre és a fotós tartalmakra trenírozott algoritmus egy váratlan bejegyzést dobott fel. Egy kedves hölgy arról írt, hogy a nyolcadik kerületben talált négy kiscicát, amelyek gazdira várnak. Tél kellős közepe volt, egy építési területen találta meg őket, és egyből bevitte őket a legközelebbi állatorvosi rendelőbe. A bejegyzéshez több fotót is mellékelt, amelyek láttán a gyomromat váratlanul szerelmes pillangók lepték el, szívtájékon pedig finom bizsergést éreztem. Nem értettem, mi lelt, de mindez akkora hatással volt rám, hogy a párommal pár órával később már az állatorvosi rendelőben toporogtunk, hogy megnézzük a kis jószágokat. Ugyan korábban is láttam már cuki élőlényeket, a tenyérnyi, csíkos szőrgombócok láttán elfolytam a padlón. A négy állatka közül az egyik különösen nagy hatással volt rám. Testvéreihez képest csendesebb, visszahúzódóbb volt, a doboz egyik sarkában, szinte magába roskadva szemlélte az eseményeket.

A lelkem mélyén tudtam, dolgunk van egymással.

Mindennek négy éve, Chips pedig azóta is az egyik legszebb ajándék az életemben, ő az, aki miatt mindennap nagyon szapora léptekkel sietek haza. Nemcsak a jóban, de a rosszban is hűséges társam. A mellkasomon dorombolt, amikor a koronavírus hetekre leterített a lábamról és visszhangzott a tüdőm a köhögéstől, amikor elvesztettem az édesapámat, amikor szakítottam, de dráma nélkül tűrte azt is, amikor úgy határoztam, hogy külföldön kezdünk új életet. Velem meditál reggel és este, bohóckodik, ha jógázom, ott sürgölődik mellettem, ha főzök, és a fejem mellett alszik éjszakánként. Előszeretettel állít be mindenféle betűkombinációt a klaviatúrán, kizárólag a fürdőszobai csapból hajlandó inni, fintorog, ha aznap nem ízlik neki a pástétom, és addig nem unja meg a karom bökdösését, amíg fel nem állok a gép mögül, hogy vele játsszak. Kettőnk köteléke szoros, a szerelem mély, a hálám pedig határtalan: Chips mancsa vastagon benne van abban, hogy jó irányt vett az életem.

A cicák hatása a jóllétünkre

„Bár néha hajnalban ébresztenek, és van, hogy tönkreteszik a kanapét, mindez eltörpül a sok pozitív hatás mellett, ami egy macskával jár” – mondja Szabó Adrienn klinikai szakpszichológus, és hozzáteszi, ma már a tudomány is egyre határozottabban állítja: a macskák társasága valódi, mérhető hatással van a mentális és fizikai jóllétünkre. Jelenlétük, a mély érzelmi kötődés különösen értékes egy olyan világban, ahol a folyamatos ingerek és elvárások gyakran túlterhelik az idegrendszert.

„Tudományosan szubjektív jóllétnek hívjuk az emberi teljességünkre kiható mentális állapotot” – folytatja a szakpszichológus, és elmagyarázza, az állattartás nem általában növeli a boldogságot, vagyis nem jelenthetjük ki, hogy aki cicát tart, az boldogabb, viszont a háziállat specifikus módon hat a szubjektív jóllét különböző komponenseire.

„Egy doromboló macska jelenléte rendszerint növeli a pozitív érzéseket, ezáltal csökkenti a negatívakat. A pozitív érzelmek hatása általában közvetlen és markáns: az állattal való játék, a simogatás, az együtt megélt apró örömök, a fiziológiai stresszcsökkentés és az érzelemszabályozás révén hatnak. Az állattartás enyhítheti a magányosságérzésünket és a szorongásunkat, a napi ritmus, az érintés és a jelenben való létezés pedig támogathatja a stressz levezetését” – magyarázza a szakember, és hozzáfűzi: a macskák simogatása különösen fontos impulzus, nem csupán egy kellemes élmény, de fiziológiai szinten is kimutatható, jótékony folyamatokat indít el. Mérsékelheti a kortizolszintet, a pulzust és segíthet megnyugtatni a szervezetet. „Ez utóbbi krónikus stressz mellett különösen fontos, rengeteg ember idegrendszere van tartós készenléti állapotban, amelyen a macskák jelenléte rengeteget javíthat. A pozitív hatások közül nem lehet kihagyni a macskák dorombolását sem, ami jóval több, mint egy nyugtató hang. A finom vibráció bizonyos frekvenciatartományban rezeg, amely a kutatások szerint kedvezően hathat az emberi szervezetre is.”

Fotó: Unsplash, Getty Images