Buvári Lilla, Turós-Máté Kinga és Buvári Villő

A legmélyebb családi emlékekből született egy díjnyertes magyar film

2026. július 01.
A Buvári-lányok akkor léptek elém a mozivásznon, amikor a saját történetem kapcsán az átlagosnál is érzékenyebben reagáltam a traumák kérdésére. A Föld és Vas című háromrészes játékfilm a székhez szegezett. Nem azért, mert magamra ismertem volna benne, hanem mert Buvári Tamás rendező különböző korszakok női sorsait a saját családi emlékei nyomán többek között a lányai és a felesége részvételével örökítette meg. Ez a személyes réteg különösen mélyen megérintett.

Három történet, három nő a Buvári családból, a kamera mögött pedig a családfő, Buvári Tamás. Nem újdonság, hiszen a művészcsalád már a 12. filmjét mutatta be. A Föld és Vas a rangos Zsigmond Vilmos Filmfesztivál egyik díjnyertese lett, de mielőtt belemerülnénk a film világába, utazzunk vissza három évtizedet.

Turós-Máté Kinga: Tizenkilenc éves voltam, amikor megismerkedtem Tamással. Filmszerepre kért fel, a munkából pedig rögtön szerelem lett. Dolgoztam másokkal is, de elsősorban a férjem filmjeiben játszottam. Miután elvégeztem a Táncművészeti Főiskolát, négy gyerekünk született, és tíz évre kiestem a szakmából. Harmincöt évesen kezdtem újra táncolni, amikor mások már inkább abbahagyják. Vidékre költöztünk, és helyi művészekkel, konyhapénzből, szerelemből független táncszínházi előadásokat hoztunk létre. Valójában önkéntes száműzetést választottunk. Tudat alatt ez önvédelmi mechanizmus volt a részemről: éreztem, hogy ha Budapesten maradok, visszaszippant a szakma. A döntés akkor született meg bennem, amikor a második gyermekem, Kincső súlyos tüdőgyulladással tíz napot töltött kórházban és egy széken aludtam mellette. A színházban nincs születés és nincs temetés – ezt pedig lelkiismereti okokból nem tudtam tovább vállalni. Ráadásul ahhoz, hogy valaki a szakma élvonalában maradjon, számos további áldozatot kell meghoznia. Sokszor éreztem, hogy ha nem veszek részt a közösségi életben, a bulikban, akkor hiába vagyok alázatos és tehetséges, nem én kapom a szerepeket. Nem érte meg a gyerekeimet feláldozni ezen az oltáron.

Buvári Tamás rendező a lányával, Villővel a Magdolna című film forgatása közben

Buvári Tamás rendező a lányával, Villővel a Magdolna című film forgatása közben

Lilla, idén végeztél a színművészeti egyetemen, a Győri Nemzeti Színházban pedig máris főszerepet kaptál Molnár Ferenc Az üvegcipő című darabjában, a Marica grófnőben pedig az énekhangodat is megmutathatod. Mintha édesanyád önként elengedett útját folytatnád.

Buvári Lilla: Sok mindenben hasonlítok anyára, de vele ellentétben rólam könnyebben leperegnek a dolgok, ezért talán egyszerűbb számomra boldogulni ebben a szakmában. Az egyik legmeghatározóbb gyerekkori emlékem, hogy nézem őt táncolni, miközben apa próbál csendre inteni, mert mindenáron el akarom mondani, mit gondolok arról, amit látok. Anyu előadásai alatt a takarásban én is folyton eljátszottam valamit, apával pedig forgatásokra jártam. Azt mondta, én vagyok az asszisztense, amitől rettentően fontosnak éreztem magamat. Ámulatba ejtett a Filmgyár világa és az a közeg, amelyben a szüleim éltek. Az éneklés, a tánc, a versmondás és a meseolvasás nálunk a mindennapok természetes része volt. Saját előadásokat találtunk ki, jelmezeket készítettünk, és a nappaliból színház lett.

Buvári Lilla: Amióta az eszemet tudom, azért rágom apa fülét, hogy készítsen egy filmet, amelyben játszhatok. Korábban is kaptam tőle kisebb feladatokat, de közben azt láttam, hogy a testvéreimre jóval nagyobb szerepeket bíz. A másik érintése, a Szeretföld és a Magdolna forgatásain végül többet dolgoztam mellette a kamera mögött, mint előtte. Mindig azt gondoltam, hogy biztosan tartogat számomra valami különlegeset – és tényleg eljött a pillanat. Nagyon jó volt vele dolgozni a Föld és Vasban. Mivel celluloidra forgattunk, ami drága anyag, szinte versenyt futottam magammal, hogy egy-egy jelenetet legfeljebb háromszor kelljen felvenni. Édesapám minden pillantását értettem, hiszen éveken át figyelhettem, hogyan gondolkodik rendezőként. Zeller Teréz szerepe különösen fontos számomra, mert a nagyanyám történetéből született. Nem minden részletében igaz történet, de valóban el kellett hagynia az otthonát a sváb kitelepítések idején, és az oroszok elől Ausztriába menekült a család. Otthon svábul beszéltek egymással, ezért élmény volt, hogy a német és a magyar mellett a nagymamám anyanyelvén is megszólalhattam a filmben. Sajnos már nincs köztünk, hogy láthassa.

Buvári Lilla (jelenet a Föld és Vas című filmből)

Buvári Lilla (jelenet a Föld és Vas című filmből)

Turós-Máté Kinga: A Föld és Vas középső része a szüleim történetéből szövődött. 1983-ban települtünk át Magyarországra, a férjem ebből indította a cselekményt. Édesapámat, aki Kolozsváron fotóriporterként dolgozott, Trill Zsolt alakítja. Hátborzongató volt először meglátni őt ebben a szerepben, kicsit rosszul is lettem, mert bár a film fikció, és nem ugyanazok az események történnek benne, mint a valóságban, én mégis az édesapámat láttam viszont.

Miközben Kingával és Lillával beszélgetünk, Villő inkább csendben figyel. Nemrég töltötte be a tizennyolcat, és míg korábban balerinának, majd filmesnek készült, most művészettörténésznek. Hat évvel ezelőtt Buvári Tamás legismertebb filmjében, a Magdolnában Nagy Katica mellett ő alakította a gyerek főszereplőt.

Buvári Villő: Rengeteget veszekedtünk apával. Ha valami nem tetszett, azt bizony szóvá is tettem. Élveztem a forgatást, szeretek szerepelni, de nehéz volt, hogy éppen az apukámnak kellett játszanom. A Magdolna után azt mondtam, soha többé nem akarok kamera elé állni, aztán később meggondoltam magam. Rendezőasszisztensként viszont mindig szívesen dolgoztam mellette. Sokkal jobban élveztem a kamera mögötti feladatokat: a helyszínelést, a jelmezválogatást és az előkészítő munkákat.

A Föld és Vas harmadik részében az édesanyáddal egy különösen kemény történetben szerepelsz. Egy bántalmazó férj elől menekülő nő külföldön vállal rúdtáncot, hogy megmentse a lányát, ám a bűnöző közeg, amelybe belekeveredik, a prostitúció felé tolja.

Buvári Villő: Szomorú történet. Nézőként engem is megráz, ha ilyesmit látok. A forgatáson azonban édesanyám partnersége és a családom jelenléte biztonságot adott. Munkaként fogtam fel az egészet, de a mai napig nem tudom, mi kapcsolt át bennem ahhoz, hogy amatőrként el tudjam játszani egy bántalmazott nő gyermekét. Nekem egészen más családom van, éppen ezért szeretném megmutatni, hogy másoknak milyen sors juthat.

Turós- Máté Kinga: Mindig pokolian nehéz feladatokat kapok Tamástól. Sokat küzdök magammal, hogy elfogadjam: a kamera előtt a legbrutálisabb dolgokat is megcsinálom neki. De hiszek benne. Talán az a legnehezebb, hogy gyakran úgy érzem, nem ad elég instrukciót. Nem tudom, miért veszünk fel valamit újra, vagy miért csak egyszer. Ilyenkor azt feltételezem: annyira rossz vagyok, hogy többször már nézni sem akarja a felvételt. Később derül ki, hogy éppen azért nem szól semmit, mert pontosan azt csinálom, amit látni szeretne. Amikor egyébként nem játszom, akkor jelmezt tervezek, díszletet rendezek be vagy felvételvezetőként dolgozom a férjem mellett- mindezt az otthoni feladatok és a tanítás között lavírozva.

Buvári Villő és édesanyja, Turós-Máté Kinga a Föld és Vas című film fotózásán

Buvári Villő és édesanyja, Turós-Máté Kinga a Föld és Vas című film fotózásán

Sosem érezted, hogy eleged van? Hogy nem tudsz mindenhol megfelelni?

Turós-Máté Kinga: Dehogynem. Ugyanakkor csodálatosnak tartom mindazt, amit Tomi létrehoz. Ő a kamera túloldaláról látja a világot, én pedig innen, mégis közös a nyelvünk. Vannak szakmai nézeteltéréseink, amelyek időnként átszivárognak a magánéletbe, ennek ellenére működik a dolog, mert harminc éve szerelem, szeretet és családi egység köt össze minket. Sokkal több időt töltöttem vele, mint nélküle. Együtt alakítottuk ki az életterünket: az udvart, a kertet, a mindennapjainkat és mindent közösen alkottunk a gyerekeinkkel. Kézműveskedtünk, játszottunk, énekeltünk, ékszereket készítettünk, babákat és jelmezeket varrtunk. Mindenben megtalálom az önkifejezés női formáit és azt, hogyan lehet ezekkel másoknak is adni. Nem a megélhetés miatt csinálom. Egyszerűen azt érzem, hogy ki kell adnom magamból mindazt, amit egyébként elfojtanék. Mások dolgozni járnak, nekünk az a munkánk, hogy otthon, a semmiből hozzunk létre valamit. A gyerekeink abba nőttek bele, hogy mindig formálódott valami a kezeink között. Az alkotás örömén, a szereteten és a hiten keresztül kommunikálunk.

Fotó:  Tóth Zsolt

Ajánlott videó