- Hódított a diszkó és felemelkedőben volt a punk, miközben a nők szabadabbak lettek, mint valaha.
- A hetvenes évek olyan izgalmas szabásokat és anyagokat hozott a divatba, melyek még ma is megférnek a gardróbunkban.
- Összegyűjtöttük a hetvenes évek legizgalmasabb divattrendjeit, amikből még ma is sokat tanulhatunk!
A hetvenes évek a divat egyik legizgalmasabb évszázada volt. A nők több szabadsághoz jutottak, mint korábban valaha, ez pedig lehetőségek tárházát nyitotta meg az öltözködésben is. Testhez álló spandex vagy éppen lágy, hullámzó sziluettek? Csillogó diszkó vagy lázadó punk? A praktikus farmer és a sportos öltözetek egyszerre voltak jelen a klasszikusan nőies, romantikus fazonok mellett – a nőknek pedig csak választaniuk kellett.
A Vogue divattörténelem leckéje olyan fontos trendeket sorol fel, amelyek még ma, több mint ötven évvel később is relevánsak lehetnek.
Divattrendek a hetvenes évekből, amikhez érdemes lehet visszanyúlni
Hódít a diszkó korszaka, megszületik a punk
1977: John Travolta a frissen bemutatott Szombat esti láz című filmben csillogtatja meg tánctudását, tavasszal pedig megnyílt a legendás Studio 54 klub. A diszkó uralta a világot, és az embereknek ennek megfelelően kellett kinézniük. A nők számára ez spandexet és testhez simuló, lágy esésű dzsörzéket jelentett, amelyek minden idomot kihangsúlyoztak; ezekből készült a nyakba kötős felsők, a forrónadrágok (amelyek az 1970-es években jelentek meg újdonságként), a pliszírozott midiruhák és még sok más. Még jobb volt, ha az anyag csillogott és ragyogott a diszkógömb fényében; a lurex számított az egyik kedvenc metálos anyagnak. Ehhez társultak a platformos magas sarkúk és a dús, tollas hatású frizurák.
John Travolta a Szombat esti lázban
A haute couture is beszállt a diszkódivatba: Halston és Stephen Burrows voltak a glam-diszkó királyai, Norman Norell rugalmas, flitterekkel díszített estélyi ruhái pedig továbbra is elbűvölték a nőket.
Az előző évben, 1976-ban, Londonban Vivienne Westwood és Malcolm McLaren Chelsea-ben működő butikjukkal, a Seditionaries-szal, majd a Sexszel megteremtették a punk divatmozgalmat. Egy sokkal provokatívabb zenei műfaj ihlette megjelenés a fennálló rend elutasítását fejezte ki: a politikai légkörét, a folytatódó gazdasági recessziót és a kapitalista életformával szembeni kiábrándultságot. 1977-re Zandra Rhodes – aki az évtizedet romantikus és folklorisztikus sifonruhákkal kezdte – teljesen átállt a punkra: szándékosan megtépázott ruhákat tervezett, biztonsági tűket használt rögzítésként, és direkt lyukakat hagyott az anyagon.
A hetvenes évek a punk születésének időszaka is volt
A dizájner farmerek kora
1973-ban a Neiman Marcus a Levi Strausst a „világ divatjához való egyetlen legfontosabb amerikai hozzájárulásként” méltatta. A farmer valóban mindenkin és szinte mindenféle testen megjelent. Miután az 1950-es években ez az ellenálló anyag a munkaruházatból fokozatosan utcai viseletté vált, a farmer egyre nagyobb teret nyert. Az 1970-es évekre pedig a magas divat is felfedezte magának.
A Levi’s, a Lee és a Wrangler számítottak a meghatározó márkáknak, hamarosan azonban csatlakozott hozzájuk Calvin Klein, Gloria Vanderbilt, Peter Golding és Fiorucci is. Ezzel kezdetét vette a designerfarmer korszaka.
A Vogue 1978-ban, a denim történetét bemutató egyik cikkében így írt: „A szerény kék farmer látszólag nem volt méltó egy neves tervező logójára. Egészen mostanáig. Éppen akkor, amikor a szkeptikusok azt állították, hogy a kékfarmer-piac telítődött, és már a denim hanyatlásáról beszéltek; amikor a Levi’s eladásai visszaestek, és számos üzlet csökkentette a farmerek árrését, Calvin Klein, Geoffrey Beene, Ralph Lauren és Oscar de la Renta elkezdte saját, ünnepelt nevével és monogramjával ellátni a kék farmereket.”
Az isteni poliészter
Ha volt egyetlen anyag, amelybe az 1970-es évek szinte teljes egészében „becsomagolta” magát, az a poliészter volt. A kétoldalas kötött anyagokban a szintetikus szál segítségével a korszak divatos sziluettjei is könnyen megvalósíthatóvá váltak: a hegyes gallérok, a pulóverszerű szabású kosztümök és a testhez simuló, különálló ruhadarabok.
Az olcsón előállítható anyag térnyerése egybeesett a haute couture hanyatlásával. 1968-ban Balenciaga végleg bezárta párizsi divatházát, és a couture helyzetét kifogásolva visszavonult. Kortársai, Pierre Cardin, André Courrèges, Yves Saint Laurent és Emanuel Ungaro eközben egyaránt arra összpontosítottak, hogy kiépítsék prêt-à-porter, azaz készruha-üzletágukat.
A poliészter lehetővé tette, hogy a kifutókon bemutatott elegáns kosztümöket és divatos miniruhákat a korábbiaknál jóval alacsonyabb áron állítsák elő és értékesítsék. Bár az anyagnak megvoltak a hátrányai – például nem szellőzött megfelelően, és jellegzetes műanyagszaga volt –, gyűrődésmentes, könnyen kezelhető tulajdonságait nagyra értékelték.
Ha az 1970-es években a női egyenjogúság és felszabadulás jelentős előrelépéseket ért el, akkor a poliészter – amelyet a DuPont az 1930-as évek végén fejlesztett ki, és az 1950-es évektől divatos anyagként népszerűsített – a vasalás terhe alól is felszabadította a nőket. Emellett olyan, kevés karbantartást igénylő kosztümöt kínált számukra, amelyet a munkahelyükön is viselhettek.
Az 1970-es évek végére azonban a fogyasztók kezdtek elfordulni a poliésztertől. Szintetikus jellege ekkor már nem előnynek számított, hanem egyre inkább negatív tulajdonságként tekintettek rá.
Finomodó szabászat és sportos sziluettek
Ha az évtized divatját egyetlen szóval kellene jellemezni, az a puha lenne. Sonia Rykiel és a Missoni új, különleges és luxusminőségű kötöttárukat mutatott be; Halston Ultrasuede-ból készült különálló darabokat és testhez simuló dzsörzéruhákat kínált; Calvin Klein leheletvékony szaténkombinékkal és dupla kötésű dzsörzékosztümökkel jelentkezett; Fiorucci rugalmas denimből készített ruhadarabokat; Diane von Furstenberg pedig bevezette a testhez szinte második bőrként simuló wrap ruháit.
Diane von Furstenberg bemutató 1976-ból
Mindegyikben közös volt a lágy, rugalmas anyaghasználat, miközben a női test látványosan előtérbe került: a könnyedén simuló ruhadarabok követték és hangsúlyozták az alak vonalait. A Vogue 1977 augusztusában megjelent cikke tömören így fogalmazott: „Sportos öltözet és ruha: a kulcsszó a puhaság.”
A sportos öltözet – amely az évtizedben gyorsan fejlődő kategóriává vált, és ekkor már kevésbé a sporthoz, inkább a kényelmesen kombinálható, különálló ruhadarabokhoz kapcsolódott – esetében a lágyság meghatározó szempont volt. A kényelem általában is kiemelt szerepet kapott az öltözködésben, különösen azért, mert egyre több nő lépett be a munka világába, és a munkavégzéshez elegáns, ugyanakkor praktikus ruhákra volt szüksége.
A hetvenes évek tehát a sokféleség időszaka volt, amikor a különböző trendek jól megfértek egymás mellett, és a nők végre szabadabban dönthették el, kik is szeretnének lenni.
Forrás: Vogue Fotó:
Kövesd a Marie Claire-t a Google hírekben!
