- Andrew és Abby Bordent 1892. augusztus 4-én ölték meg saját otthonukban.
- Lizzie ellen kizárólag közvetett bizonyítékok szóltak, a gyilkos fegyvert nem találták meg.
- A bíróság felmentette, de szülővárosa élete végéig gyilkosként kezelte.
Ha láttuk a Netflixen Ryan Murphy legújabb sorozatát, a SZÖRNY: A Lizzie Borden-történetet (kritikánkat is elolvashatod a sorozatról), akkor valószínűleg sokkolt a mondóka, amivel indult. A rigmus szerint Lizzie Borden baltát ragadott, negyvenszer lesújtott az anyjára, majd negyvenegyszer az apjára. Ez egy angolszász területen jól ismert versike. De szinte minden állítása téves.
Abby Borden nem Lizzie édesanyja, hanem a mostohaanyja volt. A holttestén nagyjából tizenkilenc, Andrew Bordenén tíz vagy tizenegy sérülést találtak. A pontos szám a korabeli orvosi szóhasználat miatt forrásonként eltér, de egyvalami biztos: a két áldozatot nem érte összesen nyolcvanegy ütés.
A mondóka mégis erősebbnek bizonyult az iratoknál. Lizzie Bordent a bíróság felmentette, a popkultúra azonban több mint egy évszázada bűnösnek találja.
Egy gazdag család boldogtalan otthona
Lizzie Andrew Borden 1860-ban született a massachusettsi Fall Riverben. Édesanyját, Sarah-t kisgyerekként elveszítette, apja néhány évvel később feleségül vette Abby Grayt. Lizzie és kilenc évvel idősebb nővére, Emma sosem került igazán közel a mostohaanyjához. Következetesen Mrs. Bordennek szólították, nem anyának.
Andrew Borden gazdag ember volt, de nem élt úgy, ahogy azt a vagyona alapján megtehette volna. Bankokban és ingatlanokban volt érdekeltsége, családja mégis egy forgalmas ipari negyedben álló, viszonylag szűk házban lakott. Lizzie és Emma úgy érezhette, hogy apjuk takarékossága miatt kimaradnak abból a társasági életből, amely rangjuk és vagyonuk alapján megilletné őket.
A ház adottságai sem segítették a békés együttélést. A helyiségek egymásba nyíltak, egyes szobákat csak másokon keresztül lehetett megközelíteni, a családtagok pedig gyakorlatilag külön területekre osztották az otthont. A Borden-ház nemcsak egy család lakhelye volt, hanem a sértettségük alfája és ómegája.
A pénz további feszültségeket okozott. Amikor Andrew ingatlant adott Abby egyik rokonának, lányai úgy érezték, apjuk a mostohaanyjuk családját részesíti előnyben. Bár Andrew később nekik is juttatott vagyont, a bizalmatlanság megmaradt.
Ez lehetett indíték. De az indíték még nem bizonyíték.
A reggel, amikor ketten meghaltak a Borden-házban
1892. augusztus 4-én a Borden-házban Andrew és Abby mellett Lizzie, a család ír származású alkalmazottja, Bridget Sullivan, valamint az előző este érkezett John Morse, Lizzie anyai nagybátyja tartózkodott.
Emma nem volt otthon. Morse reggeli után elment, Andrew pedig a szokásos ügyeit intézte a városban. Abby a vendégszobában igazgatta az ágyat. Bridget ablakot mosott, majd rosszullétre panaszkodva felment a szobájába pihenni.
Valamikor fél tíz körül valaki belépett a vendégszobába, és hátulról lesújtott Abbyre. Az asszony arccal a padlóra zuhant. A támadó újra és újra megütötte egy éles, nehéz eszközzel, majd egyszerűen otthagyta.
Körülbelül egy órával később Andrew hazatért. Az ajtót zárva találta, ezért Bridget engedte be. A férfi lefeküdt a nappali kanapéjára pihenni. Lizzie később azt állította, apja érkezése után kiment az udvari pajtába, ahol ólom horgásznehezékeket keresett.
Amikor visszatért, elmondása szerint apját holtan találta a kanapén. Andrew arcát szinte felismerhetetlenné roncsolták az ütések.
Lizzie szólt Bridgetnek, majd orvosért és segítségért küldte. Abby holttestét csak később fedezték fel az emeleten. Addigra a gyilkosnak bőven volt ideje eltűnni. Csakhogy senki sem látott idegent belépni vagy távozni.
Lizzie története folyton változott
A gyanú hamar Lizzie-re terelődött. Miközben a körülötte lévők zaklatottak voltak, őt többen feltűnően higgadtnak látták. Ez önmagában természetesen semmit nem bizonyít: sokk hatására mindenki másként viselkedik.
A vallomásai azonban nem voltak következetesek. Másként emlékezett arra, mikor látta utoljára mostohaanyját, mit csinált apja hazatérésekor, és mennyi időt töltött a pajtában. Az ellentmondásokhoz az is hozzájárulhatott, hogy az orvos morfiumot adott neki, a kihallgatások pedig mai szemmel rendezetlenül zajlottak.
A gyilkosság előtti napon Lizzie állítólag hidrogén-cianidot, korabeli nevén kéksavat próbált vásárolni egy gyógyszertárban. Azt mondta, egy prém megtisztításához kell. A patikus nem adott neki a méregből, a történetet pedig később a bíró nem engedte bizonyítékként felhasználni a tárgyaláson.
Gyanús volt az is, hogy néhány nappal a gyilkosság után Lizzie elégetett egy ruhát a konyhai tűzhelyben. Azt állította, festékfoltos lett, ezért már nem lehetett hordani. Barátnője, Alice Russell látta a jelenetet, vért azonban nem vett észre az anyagon.
A ruha elégetése rossz döntés volt egy olyan házban, ahol éppen két embert öltek meg. De rossz döntést hozni nem ugyanaz, mint gyilkolni.
A vér hiánya majdnem akkora rejtély, mint maga a gyilkosság
A tetthelyeken rengeteg vér volt, Lizzie ruháján azonban nem találtak olyan nyomokat, amelyek összekapcsolták volna a támadásokkal. Azóta számtalan elmélet született arról, hogyan kerülhette el a beszennyeződést. Egyes feldolgozások szerint meztelenül gyilkolt, majd megmosakodott, mások gyors ruhacserét vagy kötény használatát feltételezik.
Ezek látványos megoldások egy filmben, de egyikre sincs bizonyíték.
A korabeli rendőrök nem ismerték a DNS-vizsgálatot, nem tudtak vércsoportot meghatározni, és a vérfröccsenések elemzése sem létezett mai formájában. A házat ráadásul nem zárták le megfelelően, emberek jártak ki-be, a nyomokat pedig nem a modern bűnügyi szabályok szerint rögzítették.
A pincében találtak több fejszét és bárdot, köztük egy törött nyelű bárdfejet is. Az ügyészség szerint ez lehetett a gyilkos fegyver, de nem tudták meggyőzően összekapcsolni a sebekkel. Sem vér, sem olyan bizonyító erejű nyom nem került elő róla, amely lezárhatta volna a kérdést.
A vádirat végül nem is nevezett meg konkrét fegyvert, csupán egy ismeretlen éles vágóeszközről beszélt. A világ leghíresebb baltás gyilkosságának soha nem lett bizonyított baltája.
A tárgyalás, ahol Lizzie nőiessége is bizonyítékká vált
Lizzie-t egy héttel a gyilkosságok után letartóztatták. Pere 1893 júniusában kezdődött, és olyan sajtóérdeklődést váltott ki, amelyet ma egy világszerte közvetített bűnügyi tárgyaláshoz hasonlíthatnánk.
A vádlott harminckét éves, templomba járó, vasárnapi iskolában tanító nő volt, egy tekintélyes és gazdag család lánya. A társadalom nem könnyen egyeztette össze ezt a képet egy olyan gyilkossal, aki két embert ver agyon egy bárddal.
Védői pontosan értették ennek jelentőségét. Lizzie visszafogott, nőies ruhákban ült a tárgyalóteremben, gyakran virágcsokorral és legyezővel a kezében. A koponyák bemutatásakor elájult. A tizenkét férfiból álló esküdtszéknek nem pusztán a bizonyítékokat kellett mérlegelnie, hanem azt is elhinnie, hogy az előttük ülő, törékenynek látszó nő fizikailag és erkölcsileg képes lehetett ilyen brutalitásra.
A nemi és társadalmi előítéletek valószínűleg segítették Lizzie-t. Felmentését mégsem lehet kizárólag ezekre fogni. Az ügyészségnek nem volt szemtanúja, biztos gyilkos fegyvere, véres ruhája vagy közvetlen tárgyi bizonyítéka. Lizzie ellentmondásos nyomozati vallomását kizárták, ahogy a méregvásárlási kísérletről szóló beszámolót sem hallhatta az esküdtszék.
1893. június 20-án megszületett az ítélet: nem bűnös. A tanácskozás a különböző beszámolók szerint negyven perctől másfél óráig tartott. A jog szerint Lizzie szabad emberként hagyta el a tárgyalótermet. Fall River azonban saját ítéletet hozott.
Felmentették, mégsem kapta vissza az életét
Apjuk halála után Lizzie és Emma jelentős vagyont örökölt. Kiköltöztek a Second Street-i házból, és Fall River elegáns negyedében vásároltak egy nagy, modern villát. Lizzie Maplecroftnak nevezte el az új otthont, és ettől kezdve a Lizbeth nevet használta.
Pénze volt, szabadsága is lett, társadalmi elfogadást azonban nem tudott vásárolni. A templomi közösség és számos régi ismerős elfordult tőle. Bár a bíróság felmentette, a környék lakói közül sokan meg voltak győződve a bűnösségéről. Minden utazása, ruhája, vásárlása és vendége hírértéket kapott.
1904 körül szoros barátságba került a kor ismert színésznőjével, Nance O’Neillel. Lizzie rajongott a színházért, virágot és levelet küldött O’Neilnek, később pedig vendégül látta őt és társulatát Maplecroftban. A két nő beceneveket használt egymás között, együtt utazott, kapcsolatukat pedig már kortársaik is találgatták.
Szerelmi viszonyukra nincs bizonyíték. Az viszont dokumentálható, hogy közel álltak egymáshoz, és a barátság körül kialakult pletykák tovább erősítették Lizzie különc, a kor női szabályait semmibe vevő alakjának képét.
Emma 1905-ben váratlanul elköltözött Maplecroftból, és többé nem élt együtt húgával. A szakítás pontos oka ismeretlen. A későbbi történetek Nance O’Neilhez, egy nagy társasági összejövetelhez vagy Lizzie viselkedéséhez kötötték, de biztos magyarázat soha nem került elő.
Lizzie Borden bűnös volt?
A rövid válasz az, hogy nem tudjuk.
Az ellene szóló körülmények legfeljebb nyugtalanítónak nevezhetők, hiszen bizonyíték nincs. A házban tartózkodott, lehetősége volt elkövetni a gyilkosságokat, zavarosan vallott, állítólag mérget keresett, majd napokkal később elégetett egy ruhát. Apja halála anyagi függetlenséget hozott számára, a családi feszültségek pedig lehetséges indítékot kínáltak.
Az ártatlansága mellett is súlyos érvek szólnak. Nem találtak rajta vért, nem került elő a biztos gyilkos fegyver, a rendelkezésére álló idő rendkívül kevés volt, és semmi nem bizonyítja, hogyan tisztálkodott meg vagy tüntette el a nyomokat. Nem volt szemtanú, beismerés vagy olyan tárgyi lelet, amely közvetlenül hozzá kötötte volna a kettős gyilkosságot.
Más lehetséges elkövetők neve is felmerült: Lizzie nagybátyjáé, Andrew állítólagos törvénytelen fiáé, egy haragos üzleti partneré, sőt időnként Emmáé vagy Bridgeté is. Egyik elméletből sem lett bizonyítható ügy.
Lizzie-t tehát nem ártatlannak nyilvánították abban az értelemben, hogy kiderült volna, ki más követte el a gyilkosságokat. A bíróság azt mondta ki, hogy bűnösségét nem sikerült minden kétséget kizáróan bizonyítani. Ez a különbség táplálja ma is a történetet.
A nő, akiből szörnyeteg és feminista ikon is lett
Lizzie Borden 1927. június 1-jén halt meg, hatvanhat évesen. Emma kilenc nappal később követte. A két nővért egymás mellé temették a családi sírhelyen, noha életük utolsó két évtizedében alig érintkeztek.
Lizzie vagyonából jelentős összeget hagyott a Fall River-i állatvédő szervezetre. Ez a részlet ritkán kerül be a róla szóló filmekbe. Nehezebb ugyanis összeegyeztetni a baltás gyilkos egyszerű képével azt a nőt, aki szerette az állatokat, színházba járt, barátokra vágyott, és egész felnőtt életét egy olyan bűncselekmény árnyékában töltötte, amelyért jogilag soha nem ítélték el.
Azóta minden korszak megalkotta a maga Lizzie-jét. Volt elfojtott vénkisasszony, hidegvérű örökösnő, patriarchális családja ellen lázadó nő és titkos leszbikus szerető. A feldolgozások újra és újra kitöltik a történet üres helyeit, mert a bizonytalanságot nehezebb elviselni, mint egy látványos magyarázatot.
A gyilkosság helyszínéül szolgáló Fall River-i ház ma panzióként és látványosságként működik. A vendégek abban a szobában is alhatnak, ahol Abby Borden meghalt. A tragédiából turisztikai élmény, a vádlottból popkulturális figura, a bizonyítatlan történetből pedig halhatatlan legenda lett.
Kövesd a Marie Claire-t a Google hírekben!
