Idén májusban bejárta a sajtót Bognár-Béres Gyula története. A Közgazdasági Politcehnikum akkor 15 éves tanulója épp angolórán ült, amikor a telefonjára érkező értesítést meglátva hirtelen kirohant az iskolából. A diák egy közeli parkba sietett, ahol néhány járókelő gyűrűjében hamar meglátta az eszméletlen férfit, és egy gyors állapotfelmérés után meg is kezdte szakszerű újraélesztését. A fiatal férfi a mentősök kiérkezéséig folytatta a reszuszitációt, aminek minden bizonnyal kulcsszerepe volt abban, hogy a férfi végül életben maradhatott.
Gyula a hazai fejlesztésű SzívCity applikáció önkéntese, egyike annak a 65.000 embernek, aki vállalta, hogy az appon keresztül érkező riasztás esetén segítséget nyújt, ha valakinek leáll a szíve. Az applikáció 2017 óta létezik, és bár a pontos számot nehéz tudni, annyi biztos, hogy már több mint 50 ember köszönheti neki az életét.
A semminél bármi jobb
Dr. Fejes Marianna még orvostanhallgató volt, amikor megszületett benne a SzívCity ötlete. „Egy konferencián találkoztam egy hasonló külföldi kezdeményezéssel, és rögtön arra gondoltam, milyen jó lenne ezt itthon is megvalósítani. Szerencsém volt, amiért gyorsan megtaláltam azokat a személyeket és szervezeteket, akikkel közösen el is tudtuk kezdeni ezt a munkát: a SzívCity a Magyar Resusitaciós Társasággal, az Országos Mentőszolgálattal, a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal és az Alerant Informatikai Zrt-vel közösen jött létre. Együtt majdnem másfél-két évet dolgoztunk és ötleteltünk, mire az applikáció valósággá vált” – meséli az alapító.
A SzívCity mögött álló szakemberek mind önkéntesen, a szabadidejükben dolgoznak a projekten, ahogyan maga az appot letöltő segítő közösség is önkéntesekből áll. Épp ezért kezdetben még Mariannában is voltak kérdések azt illetően, mennyire lehet sikeres egy ilyen kezdeményezés – de erre viszonylag hamar megérkezett az egyértelmű válasz. „Miután létrehoztuk az appot, ebből a témából kezdtem írni a szakdolgozatomat. Mire leadtam, már volt is sikeres újraélesztésünk, ami egészen lenyűgöző élmény volt.”
A SzívCity applikáció működése tulajdonképpen egyszerű. Csak egy regisztrációra van szükség, amit nem kötnek semmiféle egészségügyi előképzettséghez – ahogyan Marianna hozzáteszi, az önkéntesek köre sokáig kérdés volt bennük is, külföldön ugyanis láttak példákat kizárólag egészségügyi szakdolgozókat tömörítő hasonló appokra is. Végül úgy döntöttek, hogy mindenki felé kinyitják a projektet, amit az alapító utólag nagyon helyes döntésnek tart – hiszen ezzel is megerősítik, hogy újraéleszteni mindenki képes. Ezzel együtt felhívják rá a figyelmet, előnyt jelent az újraélesztés terén szerzett képesítés, ennek hiányában (de persze ezzel együtt is) mindenképpen pontosan követnünk kell az OMSZ mentésirányítójának instrukcióit.
„A folyamat alapvetően úgy néz ki, hogy amikor a mentőszolgálat riasztást kap egy keringésleállásos esetről, a mentőautó indításával párhuzamosan küld egy jelzést a SzívCity felé is, amit mi továbbítunk a beteg 500 méteres körzetében tartózkódó felhasználóknak” – kezdi Marianna. „A távolság korlátozása azért fontos, mert alapvetően mindig azt kérjük, hogy a segítők gyalogosan érkezzenek a helyszínre: felfokozott, izgatott állapotban a segítségnyújtónak sem feltétlenül biztonságos a vezetés. A felhasználókat térkép navigálja az esethez, ott pedig az alkalmazás segítségével be tudnak kapcsolni egy metronómot is, ami a 100/120-as frekvenciával segíti a reanimáció ritmusát. De persze közben végig kapcsolatban kell lenni a mentésirányítókkal is, akik telefonon keresztül is mindenben segítenek.”
Laikusként hatalmas feladatnak tűnhet megpróbálni újraéleszteni valakit. De ahogyan Marianna hangsúlyozza, a legrosszabb, ami történhet, hogy neki sem áll az ember – ahogyan ő fogalmaz, ez olyan helyzet, ahol a semminél bármi jobb.
Újraéleszteni mindenki tud
Ahhoz, hogy megkaphassuk a jogosítványunkat, kötelező megtanulnunk újraéleszteni. De persze kérdés, hogy mennyire aktuális és felidézhető az akár több tíz éve megszerzett irat mellé kapott tudás. Marianna hozzáteszi, az Országos Mentőszolgálat minden hónapban indít úgynevezett „hősképzést”, ahol felfrissíthetjük vagy akár újonnan megszerezhetjük ezt a tudást – de még enélkül is fontos minden esetben megkezdeni az újraélesztést.
„A legrosszabb, ami történhet, hogy nem állunk neki az újraélesztésnek, mert félünk, hogy bajt csinálunk” – szögezi le Marianna. „Még a legjobb szakmai tudás mellett is előfordul, hogy eltörik a beteg bordája. De ha a beteg túlél, akkor biztosan nem fog a bordája miatt panaszkodni nekünk – hálás lesz az életéért.” Marianna azt is hangsúlyozza, a kutatások szerint már általános iskolás gyerekek is képesek hatékony mellkaskompressziót végezni, vagyis szinte tényleg nincs olyan, hogy valaki ne lenne képes az újraélesztésre. Az, hogy az illető átmenne-e a mentőtiszti államvizsgán, az más kérdés, de hogy a civil mentés effektív és jól működik, arra tanulmányok vannak. De megnyugtatásképpen: a mentősök sok esetben már videóhívásban is tudják korrigálni a technikánkat, ha szükséges.”
Az biztos, hogy mellkaskompresszió hiányában minden egyes perccel súlyos százalékkal csökken az esély a túlélésre. Ilyenkor pedig már a kiérkező mentő is sokkal kevesebbet tud tenni a betegért. De pontosan hogyan is néz ki a folyamat? Marianna ebben is segít:
„Ha látunk valakit, aki mozdulatlanul fekszik az első mindig a helyszín biztosítása – a halott hős nem hős, ezt minden egészségügyi tanfolyamon tanítják. Odalépünk, megpróbálunk reakciót vizsgálni: megszólítjuk az illetőt, megfogjuk a vállát – ha nem reagál, azonnal hívni kell a segélyhívót és lerakni magunk mellé kihangosítva a telefont és érdemes a közvetlen környezetünkből is segítséget hívni” – kezdi a szakember. „Aztán megemeljük a beteg állát, hátrahajtjuk a fejét és ellenőrizzük a légzését: hármas érzékelés vizsgálattal dolgozunk, tehát megvizsgálom, hogy a fülemet a feje felé tartva hallom-e, ahogyan szuszog, érzem-e az arcomon a levegőt és látom-e a mellkasát emelkedni. Tíz másodperc alatt 2 effektív légzésnek kell lennie ahhoz, hogy azt mondhassuk, hogy az illető él – ennek hiányában halottnak tekintjük, és el kell kezdeni az újraélesztést. Az újraélesztésnél 30 mellkaskompressziót és 2 lélegeztetést kell alkalmazni. Mellkaskompresszióhoz összekulcsoljuk a kezeinket, kinyújtjuk a könyököket és a mellkas felett függőlegesen a szegcsont alsó harmadánál 5-6 cm mélyre benyomjuk a mellkast 100/120-as frekvenciával. Figyelni kell rá, hogy lenyomjuk és fel is a engedjük a mellkast egyforma módon.”
Az appban egyébként a helyszín közelében található, bejelentett félautomata defibrillátorok listáját is megtaláljuk – ez hasznos lehet, ha sokkolandó ritmuszavar okozza a keringésleállást. A SzívCity alapítója szerint az is fontos, hogy együttműködjünk a járókelőkkel és segítsük egymást: a vizsgálatokból egyértelműen látszik, hogy – mivel rendkívül fárasztó munkáról van szó – két perc után jelentősen csökken a hatékonyság, így jó ötlet lehet idővel leváltani a segítségnyújtót. Ezért is nagyon fontos tudatosítani, hogy életet menteni ideálisan közösségi feladat.
Ha csak egy ember is túlélhet
Bognár-Béres Gyula története persze a SzívCity alapítóihoz is eljutott. A SzívCity riasztásra reagáló segítségnyújtók mindig kapnak az applikáción keresztül egy kérdőívet, amit azonban gyakran nem töltenek ki, így nem könnyű monitorozni a sikeres életmentések számát – annyi biztos, hogy ez már 50 felett van. „Az elején úgy voltunk vele, hogy ha csak egyetlen ember is haza tud menni a családjához az applikációnknak köszönhetően, akkor már megérte az egész. Szerencsére azóta már jóval többen vannak” – teszi hozzá Marianna.
Az életmentő fiatallal azóta is tartják a kapcsolatot: Marianna úgy tudja, Gyula továbbra is nagyon szeretne segíteni másoknak, olyannyira, hogy már egy saját hordozható defibrillátort is beszerzett magának. Gyula története kifejezetten felemelőnek hat egy olyan korszakban, amikor sokan szolidaritási válságról beszélnek. A nagyvárosi közegben szétszakadt szociális hálózatok és a digitális éra atomizáló hatására gyakran futhatunk bele olyan hírekbe is, amelyek épp a segítségnyújtás elmaradásáról szólnak.
A Mariannáék előtt kirajzolódó kép azonban nem ezt tükrözi: sok megkeresést kapnak és folyamatosan újabb tagok regisztrálnak hozzájuk, így ők azt látják, igenis van segítő szándék az emberekben. Persze segítőből sosem elég, így a SzívCity továbbra is nagyon várja az önkénteseket és a felajánlásokat, hogy folytathassák működésüket. Emellett azt is fontosnak tartják, hogy a társadalmi edukáció ne csak a segítségnyújtásról, hanem saját egészségünkről is szóljon.
A legjobb újraélesztés az, amit meg sem kell kezdeni
Az egészségtelen életmód nemcsak azért probléma, mert könnyebben alakulhat ki életveszélyes állapot – hanem azért is, mert rosszabb általános egészségi állapottal a túlélési esélyeink is csökkennek. „Azt szoktuk mondani, hogy a legjobb újraélesztés az, amit meg sem kell kezdeni, vagyis a prevenció lenne az elsődleges feladat” – szögezi le Marianna. „Az egészséges életmód, a rendszeres szűrővizsgálatokon való részvétel kulcsfontosságú, ahogyan az is, hogy panaszok esetén időben kérjünk segítséget. Sajnos gyakran látjuk, hogy a tipikusan rizikócsoportba tartozó 50-es férfiak nem akarnak orvoshoz menni, későn kérnek segítséget, ha rosszul vannak, és csak akkor kerülnek ellátásba, amikor már nagy a baj.”
Marianna szerint hiába adnánk minden állampolgár mellé egy mentőautót, ha az illető dohányszik, iszik, egészségtelenül táplálkozik, akkor már a szakképzett egészségügyi dolgozó is csak keveset tud tenni. A SzívCity alapítója szerint muszáj lenne látnunk, hogy az újraélesztés nem garantáltan működő csodamódszer, hanem egy fontos esély, amit mindenkinek meg kellene tudni adni. Ugyanakkor a legjobb prevenció mégis az, ha odafigyelünk magunkra és az egészségünkre.
Fotó: Getty Images
Kövesd a Marie Claire-t a Google hírekben!
