Tudom, hogy fennakadtam az STI-teszten. Nem akarom elhinni, ami történik – és felkészítem magam arra, hogy talán HIV-es vagyok. Egész éjjel az online orvosi és gyógyszerészeti adatbázisokat túrom. Próbálom kitalálni, hogy ki tudom-e fizetni a kezelést, vagy hívjak-e rögtön papot.
Másnap reggelig ólomlábakon jár az idő. Ezért aztán reggelire gofrit sütök a gyerekeknek – hajnali négykor úgysem volt más dolgom –, és tízperces repetitív monológokban ostorozom magam.
Mégis hogy lehettem ennyire ostoba?
Hány pasit kell felhívnom, hogy értesítsem őket arról, beteg vagyok?
El fognak-e látni ezentúl, ha megbetegszem, vagy mindenki tudni fogja, hogy HIV-pozitív vagyok, és hagynak megdögleni?
Igaza volt öreganyámnak, hogy a ribancokat a pinájuk viszi el… Nagy levegő, kifúj, repeat.
A rendelőbe tüchtig nagyasszonyként érkezem: a blúz szimpla, a rúzs tökéletes. A feszültség a szám szélére gyűlik, a medencefenekem a mellkasommal együtt megfeszül. Korábban sosem vettem észre, hogy krémszínűek a fotelek. Most mégis olyan elmélyülten tanulmányozom a varrást, hogy szinte már attól elszégyellem magam.
Amikor a nevemet mondják, felállok és minden lépéssel egyre inkább úgy érzem, felrobbanok. De persze nincs olyan szerencsém.
A konzultáción az orvosom kedves, egyenes és határozott. Elmondja, hogy nincs vész, de azért ijedjünk meg. HPV-m van. 16-os és 18-as, a két legmagasabb méhnyakrák-kockázatú változat. Ja, meg 68-as, de az nem annyira para.
Először örülök. Nem vagyok HIV-es, se szifiliszes, se gonorreás. Ez jó.
Aztán bepánikolok. HPV?! A fejemben elindul a film. Kétszáz változata ismert, a méhnyakrákos esetek 98%-ának hátterében ez áll, lehetetlen kiirtani, beeszi magát a DNS-be, extrém mértékben fertőző, nincs rá gyógyszer… És tényleg fel kell hívnom minden fickót, akivel az utóbbi időben dolgom volt. Jó, ez szám szerint négy, de akkor is.
– Háromhavonta rákszűrés, félévente HPV-szűrés, sok alvás, sok vitamin, semmi stressz – mondja a doki és előre ütemezi az időpontjaimat.
– Rákszűrés oké, HPV-szűrés oké, egyebekben meg köszi, na persze – válaszolom én, és elgondolkodom, honnan fogom kispórolni azt a kétszázezer forintot. Meg sem kérdezem, hogy az állami ellátás miért nem fedezi a preventív kezelést; tudom.
Háromhavonta rákszűrés, félévente HPV-szűrés, sok alvás, sok vitamin, semmi stressz
A rendelő melletti kávézóban aztán egy szelet Esterházyval, meg egy lattéval kényeztetem magam. Finom, de nem figyelek az ízére. Inkább csak időt nyerek magamnak a telefonhívások előtt. Húzhatnám még, de nem akarom. Jobb az ilyesmit sebtiben intézni. Letépni, mint a leukoplastot.
Krisztián és Attila megértő. Mindketten megköszönik, hogy jeleztem, és megkérdezik, jól vagyok-e. Attila még azt is felajánlja, hogy ha épp nincs pénzem kezelésre, szívesen kifizet néhány hónapot, mert felelősnek érzi magát. Nem értem, miért mondja, hiszen tudtam, hogy az egy alkalmi dolog. Semmivel sem felelősebb, mint én. A gondoskodása mégis jólesik. Azt mondja, neki is az, hogy felhívtam ahelyett, hogy szótlanul megyek tovább.
Ez egész jól ment – gondolom magamban, miközben a bőrömön érzem a skarlát betűt. Már csak Dani van hátra, és én ettől a beszélgetéstől félek a leginkább.
Amikor este megérkezik, a kanapéra ültetem. Mézes teát adok a kezébe, simogatóan lágyra állítom a fényeket és igyekszem mindent megtenni, hogy a helyzet kevésbé legyen kritikus. Ő persze azonnal észreveszi, hogy valami baj van.
– Elmondod? – kérdezi kertelés nélkül, és én azonnal kipakolom az asztalra a HPV-t, a parát, a szégyent.
– Ennyi? – húzza fel a szemöldökét és gurgulázó kacagásba kezd.
Egyszerűen nem értem. Talán nem fogja fel, amit mondok? Lehet, hogy semmit sem tud a HPV-ről, vagy talán az agyára ment valami? Az idegességem helyét az értetlenség veszi át. Próbálok rájönni, mi van. De mintha nem lenne esélyem.
Néhány percnyi nevetgélés után hatalmasat kortyol a teájából, a bögre felett pajkos rosszcsont módjára kacsint rám és azt mondja:
– Tudom. Tőlem kaptad.
35 évesen elölről sorozat korábbi részei:
- „Három gyerekünk, húszéves hitelünk és tízmilliós CSOK-unk van”
- „A szívem mélyén érzem, hogy a férjem épp most fekszik le valakivel”
- „Itt állok ebben a nyomorult Airbnb-ben és várom valaki más férjét”
- „Az ütés elmaradt. Az ököl elhúzott az arcom mellett és az ajtó rostlemezébe fúródott”
- „A lakásból dobozonként tűnik el a közös életünk nyoma”
- „Elfogadom, hogy havi hatvanezret ér a gyerekek élete”
- „Már azt se tudom, milyen az, ha tetszem valakinek?”
- „Az agyam tudja, hogy ez csak szex. Az elmebajom viszont azt akarja hinni, hogy ez igazi””
Fotó: Unsplash
Kövesd a Marie Claire-t a Google hírekben!
