Amikor Oliver azt mondta, a finn légierőnek dolgozik, természetesen nem hittem el. Mekkora egy kamugép, gondoltam magamban, és megkértem, hogy írja a nevem és az aktuális dátumot egy papírlapra. Aztán röhögtem, hogy agyamra ment a Tindercsaló.
Csakhogy a szelfi pillanatokon belül megérkezett és valódinak tűnt. Hihetetlen, mennyire jó képeket csinál a mesterséges intelligencia, mondtam erre én, de szkepticizmus ide vagy oda belementem, hogy igyunk egy kávét péntek délután.
A hét további részében azon morfondíroztam, mi mindenhez kezdenék ezzel a kétméteres finn félistennel, vajon mégis hogyan került a finn légierő tisztje épp ide, ahol lakom. Meg azon is, hogy én leszek-e a következő „igaz történet alapján” Netflix-krimi főszereplője. Darabokban és hullazsákban.
Pénteken aztán győzött a kíváncsiságom, felvettem a legújabb nyári ruhámat és kocsiba ültem, hogy kiderítsem, tényleg annyira bejön-e az egyenruha, mint képzelem. Bejött. Így amikor a köszönésnél magához húzott, hogy finoman puszit adjon, és a fültövemnél éreztem a leheletét, megremegett a térdem.
Később, amikor észrevettem, hogy milyen nyílt, már-már profán vággyal néz rám, zavarba jöttem. Aztán már csak azt vártam, hogy menjünk végre haza. Lehetőség szerint együtt, persze.
Csakhogy Oliver talpig úriember volt. A kocsimhoz kísért, udvariasan megölelt, majd autóba ült és elhajtott. Én meg álltam hülyén, folyt rólam a víz és nem értettem, hogy most mégis mi a fene történt?! Órákkal később aztán megkérdezte, legközelebb főzhet-e nekem vacsorát.
Elmosolyodtam az üzenetet látva. De válaszolni nem értem rá, mert már anyaszerepben voltam: egyik vajas kenyeret kentem a másik után. Hihetetlen, mennyit esznek – gondoltam, aztán dinnyeszeleteket tettem a tányérra. Egy percig minden jó volt. Sziruposan, magazinosan jó… És ebből tudnom kellett volna, hogy hamarosan kitör a vihar.
Amikor a férjem és én eldöntöttük, hogy kinyitjuk a házasságunkat, hosszú idő után először végre újra elkezdtünk beszélgetni.
Megegyeztünk például abban, hogy ő kedden és csütörtökön mehet el otthonról – és azt csinál, amit csak akar. A lényeg, hogy mindig használjon óvszert és másnap reggel hatra érjen haza. Legyen diszkrét, és ha lehet, ne ejtsen teherbe senkit. Nekem a szerdák és a péntekek jutottak.
Nem akarom tudni a részleteket – mondta ő, amikor tisztáztuk, mennyit fogunk elmondani egymásnak a kalandjainkból. Nem mintha lenne majd mit mesélned, tette hozzá, hiszen mégis kinek kellenél? – vágta hozzám, és tudtam, hogy nem azért mondja, hogy bántson. Komolyan elhiszi, hogy így van.
Néhány héttel és vagy tíz randival később már tudtam, hogy az, amit gondol rólam, és az, amit én gondolok magamról, nem egyezik. Nem mintha olyan különleges vagy megismételhetetlen lennék. Hanem mert tetszik, nem tetszik, én én vagyok és ez a színes, hangos, sokatbeszélős én másoknak igenis vonzó. Még ha neki nem is – tettem hozzá a belső monológomhoz most is. Csak már egyre kevésbé szomorúan.
Tudtam, hogy baj van. De azt elképzelni se tudtam, hogy micsoda
A következő pillanatban megláttam a férjem arcát a konyhapult fölött. Ismertem ezt a tekintetet. Tudtam, hogy baj van. De azt elképzelni se tudtam, hogy micsoda.
A kertbe!, – sziszegte, és az ereimben megfagyott a vér. A kést a mosogatóba csúsztattam, a kicsinek puszit nyomtam a feje búbjára és kértem a gyerekeket, hogy egyék rendesen a vacsorát. A keresztlányom, mind között a legnagyobb, azt mondta, semmi baj, intézi. Láttam a szemén, hogy fél. De nem volt már mibe kapaszkodnom, így szó nélkül indultam meg oda, ahol a férjem már várt rám.
Hány faszival keféltél? –, kérdezte, és engem arcul csaptak a szavak. Hogy tessék? Mégis mi ez?! Megbeszéltük, hogy mindenki azt csinál, amit akar, mondtam erre én lassan. A szemkontaktust nem oldottam fel. Nem akartam, hogy tudja, félek. Hány faszival keféltél? – ordította ekkor olyan hangosan, hogy a szomszéd a teraszon felkapta a fejét. Mégis hány faszinak tetted szét a lábad, te büdös kurva, hergelte magát egyre jobban bele a helyzetbe. Én nem szóltam semmit. Nem tudtam. Egyszerre voltam rémült és felháborodott. Mégis miről beszél? Hetek óta barátnője van, ráadásul mindent előre megbeszéltünk. Mi a szar ez a kettős mérce?!
Mondta a Józsi, hogy látott a Tinderen. Mutogatta a képeidet az étkezőben, és a melós Pisti azt mondta, ő is megcsinálna, csak kerülnél a kezei közé. Amikor bementem, röhögtek rajtam. Azt mondták, az infós Lacival már lyuksógorok vagyunk úgyis, ez már csak belefér.
Fogalmam sem volt, miről beszél. Lövésem se volt, kik ezek az emberek. Az viszont egyértelmű volt, hogy véget kell vetnem a helyzetnek, mielőtt végképp kontrollt veszít. Még sosem láttam ilyennek… És nem akartam tudni, mire képes.
Megindultam a ház felé. Sietősre vettem a lépteim és azt mondtam, mesét kell olvasnom a gyerekeknek. Nem jött utánam – és abban bíztam, ezzel vége. De nem így lett. Csak arra várt, hogy a gyerekek elaludjanak. Amikor az utolsó szobában is lekapcsoltam a villanyt és becsuktam magam után az ajtót, nekem esett. Már nem kiabált.
Átkutattam a cuccaidat. Megtaláltam az óvszert a táskádban. Tíz darabos a csomag, de csak hetet találtam. Vagyis legalább háromszor keféltél valakivel, aki nem én vagyok. Anyámnak igaza volt. Egy rohadt ribanc vagy, semmi más. Meglepődtem, mert úgy mondta, mintha számítana. Mármint nem az, hogy lefekszem-e mással, mert az nyilvánvalóan nem érdekelte. Hanem az, hogy az anyja mit gondol. Ezen azért nem tudtam nem felröhögni.
Ettől vérszemet kapott. Nem röhöghetsz ki a saját házamban, te kurva! – ordította ekkor már egészen közelről az arcomba. Itt fogsz megdögleni, aztán akkor majd röhöghetsz, – és már lendült is az ököl.
Becsuktam a szemem és arra gondoltam, hogy hát ennyi, nincs tovább. Be fog törni az orrom. Dőlni fog a vér, és a gyerekek előtt nem tudom titkolni tovább, hogy ez, ami az életünk, nem normális. Mit fogok mondani nekik? Vajon ezzel vége lesz? Van időm elhajolni? Pörögtek bennem a gondolatok, miközben szinte lépésben járt az idő. Most fog az ökle elérni, mondta a belső hangom. Nem volt nehéz, egész gyerekkoromban vertek.
Csakhogy az ütés elmaradt. Az ököl elhúzott az arcom mellett és az ajtó rostlemezébe fúródott. Fuss! – mondták az ösztöneim, és ezt tettem. Magamra zártam a fürdőszobát és kivettem egy lakást.
Megrendeltem a költöztetőket, megírtam anyámnak, hogy elmegyünk, és ott, a padlón vártam ki a reggelt.
35 évesen elölről sorozat korábbi részei:
- „Három gyerekünk, húszéves hitelünk és tízmilliós CSOK-unk van”
- „A szívem mélyén érzem, hogy a férjem épp most fekszik le valakivel”
- „Itt állok ebben a nyomorult Airbnb-ben és várom valaki más férjét”
Fotó: Getty Images
Kövesd a Marie Claire-t a Google hírekben!
