- Mahmúd Darvís és Tamar Ben-Ami az 1960-as évek elején, egy pártgyűlésen találkozott.
- Kapcsolatukat titokban kellett tartaniuk, az 1967-es hatnapos háború pedig végleg elválasztotta őket.
- A költő híres Rita-verseit Tamar ihlette – ezt Darvís csak élete vége felé fedte fel.
Rómeó és Júlia nem csupán két irodalmi alak, hanem évszázadok óta érvényes jelkép. Mahmúd Darvís a modern palesztin költészet legnagyobb alakja, de sokan bonyolult szerelmi történetéről is ismerik, amely az 1960-as években kezdődött Tamar Ben-Amival. Ez a kapcsolat ihlette a 20. század néhány leghíresebb arab szerelmes versét, és volt egy részlete, amely még különlegessé tette: Tamar Ben-Ami izraeli volt. Ez már akkor is problémát jelentett – téved, aki azt hiszi, hogy a palesztinok és az izraeliek közötti ellentét 2023. október 7-én kezdődött.
Kik voltak ők?
Mahmúd Darvís és Tamar Ben-Ami nagyon fiatalok voltak, amikor egymásba szerettek: a lány 16, a fiú 22 éves volt, és mindketten az Izraeli Kommunista Párt tagjai voltak. Az egymás iránti vonzalmuk azonban nem csak politikai volt – két ragyogó tehetségű fiatal talált egymásra.
Tamar 1947-ben született Haifában, lengyel–orosz gyökerű zsidó családban. Táncot tanult, és 1962-ben csatlakozott egy helyi társulathoz, amelyben zsidó és arab táncosok léptek fel együtt. Később koreográfus lett, és a nevét talán el is felejtették volna, ha Darvís egy élete vége felé adott interjúban el nem árulja, hogy a híres verseiben – köztük a Rita és a puska és a Rita tele című költeményben – szereplő Rita valójában ő.
Darvís 1941. március 13-án született al-Birva nevű falujában, Nyugat-Galileában. Az 1948-as arab–izraeli háború idején családja – sok százezer palesztin arabhoz hasonlóan – Libanonba menekült. Ezt az időszakot a palesztinok nakbának, azaz katasztrófának nevezik. Szülőfaluja a háborúban elpusztult, így amikor a család később visszatért, a hatóságok úgynevezett „jelen lévő távollévőkként” vették őket nyilvántartásba: Izraelben éltek, de korábbi otthonukhoz és földjükhöz már nem volt joguk. Ez a helyzet egész ifjúságát meghatározta.
Húszéves kora körül csatlakozott az Izraeli Kommunista Párthoz, amely az 1960-as évek Izraelében az egyetlen olyan politikai közeg volt, ahol arabok és zsidók egyenrangú félként találkozhattak. Közben verseket kezdett publikálni a párt irodalmi folyóiratában és egy napilapban. Írd fel: arab vagyok című verséért, amelyben megtagadta izraeli állampolgárságát, 1964-ben börtönbe került.
Így ismerkedtek meg
1962 körül, a Haifa melletti Sfaram városkában rendezett kommunista pártgyűlésen találkoztak először. Darvís ekkor majdnem 22 éves volt, és a színpadról olvasta fel a verseit. Tamar nagyjából 16 éves táncosként és énekesként szintén fellépett az eseményen. A lány számára szerelem volt első látásra – évekkel később úgy emlékezett vissza, hogy a fiú olyan volt, mint egy görög isten.
Fülig egymásba szerettek, kapcsolatukat azonban nem vállalhatták nyilvánosan, hiszen a fiú arab volt, a lány zsidó. Az akadályok sokasodtak: Izrael palesztin állampolgárai 1966-ig katonai közigazgatás alatt éltek, és az arab lakosoknak külön engedély kellett ahhoz, hogy egyik városból a másikba utazzanak.
Darvís egyik szerelmes levelében – Tamar több mint ötven évig őrizte őket – éppen ezeknek a korlátozásoknak a súlyáról írt. Történetük a két nép közötti állandó feszültség jelképévé vált, amelyet Darvís a verseiben is megfogalmazott: azt, hogy ez a feszültség az emberek legbensőbb kapcsolataiba is beférkőzik, és eltorzítja őket. Egyik versében arról ír, hogy diplomája, négy könyve és több száz cikke ellenére még mindig félreolvas: a lány jó reggelt kívánt neki, ő pedig szerelmi vallomást olvasott ki belőle. A romantikus sorok mögött ott van, mennyire szürreális volt minden, és hogy köztük még a leghétköznapibb szavak is vágyakozással és reménnyel telítődtek, majd elkerülhetetlenül félreértéshez vezettek.
„El akartam menni hozzád Jeruzsálembe, hogy megnyugtassalak, és csillapítsam a félelmeidet. Szerda délután engedélyt kértem a katonai kormányzótól, hogy beléphessek Jeruzsálembe, de a kérelmemet elutasították. Mindig arról álmodtam, hogy esténként veled teázom, és megoszthatom veled a boldogságot és az örömöt” – írta egyik levelében.
Hogyan ért véget a történetük?
Amikor Tamar szülei gyanút fogtak, és rájöttek a lányuk kapcsolatára, Jeruzsálembe küldték, hogy a zene- és táncakadémián tanuljon tovább. A társadalmi és történelmi távolsághoz így a földrajzi is hozzáadódott. Egyre ritkábban láthatták egymást, és meg sem próbáltak összeházasodni, hiszen erre nem is lett volna lehetőségük: Izraelben nem létezett polgári házasság, csak vallási, és azt is csak azonos vallású felek köthették. Egy zsidó nő és egy muszlim arab férfi törvényesen nem házasodhatott össze.
A kegyelemdöfést az 1967-es hatnapos háború jelentette, a villámgyors konfliktus Izrael és az Egyiptomból, Szíriából és Jordániából álló arab koalíció között, amelyből Izrael elsöprő győzelemmel került ki. Az izraeliek és a palesztinok közötti szakadék olyan mélyre nyílt, hogy a két fiatalnak szembe kellett néznie azzal, amit a szerelem kedvéért addig nem akartak észrevenni: egy egyre drámaibb konfliktus két ellentétes oldalán álltak.
Mi lett velük a szakítás után?
A háború és a szakítás után Tamar bevonult, és a haditengerészet művészegyüttesében énekelt: hazafias dalokat adott elő a katonáknak. Évekkel később arról beszélt, hogy úgy érezte, kicsit elárulta izraeli barátait, túlságosan átsodródott az egyik oldalra, és mivel nagyon fiatal volt, önmaga egy részét is feladta. Bár a szakítás borzasztóan fájt neki, magát hibáztatta érte, mert – ahogy mondta – nem volt elég erős ahhoz, hogy szembenézzen a nehézségekkel, és vállalja a kapcsolatot. Elismert koreográfus lett, életét a táncnak szentelte. Végül Berlinben telepedett le, ott hunyt el 2026 februárjában, 79 évesen.
Darvíst a háború után házi őrizetbe helyezték, 1970-ben pedig elhagyta Izraelt: Moszkvába költözött, onnan Kairóba, majd Bejrútba. Huszonhat évig nem térhetett vissza Palesztinába, közben azonban vezető politikai szerepeket vállalt, és az arab nyelvű modern költészet legszeretettebb alakjává vált.
Amikor annak idején megtudta, hogy szerelme belépett a hadseregbe, mélyen megsebezte a hír. Levelet írt neki, amelyet „Tamarinak” címzett – így becézte őt –, és azt írta, hogy már a gondolatától is rosszul van, el kellett felejtenie szerelmük minden szép és édes pillanatát. Sőt, egyenesen bűnösnek nevezte, hiszen attól a pillanattól kezdve óhatatlanul a földjét megszállók egyike lett. Első nagy szerelmének emléke mégis egész költészetét áthatotta, és egész életében el-elgondolkodott azon, vajon mit csinálhat most a lány.
Idős korában így beszélt erről: „Mindketten nagyon fiatalok voltunk, és olyasmire vállalkoztunk, ami meghaladta az erőnket, vagy legalábbis az enyémet. Igazából nem tudtam, mit kezdjek ezzel a szerelemmel, hová vigyem, hogyan óvjam meg – ha egyáltalán meg lehetett volna óvni.”
Mahmúd Darvís 2008 augusztusában hunyt el a texasi Houstonban. Tamarral soha többé nem találkoztak, és végül egyikük sem abban a földben élte le az életét, amely olyan értelmetlenül választotta el őket egymástól – ahogyan minden háború értelmetlen.
Fotó: Instagram / Forrás: Marie Claire Italia / Debora Attanasio
Kövesd a Marie Claire-t a Google hírekben!
