Bob Dylan olyan öltözékben jelent meg a pápa előtt, hogy az internet azóta sem tér magához

2026. november 05.
 Bob Dylan ritkán mutatkozik nyilvánosság előtt, most azonban a Vatikánban találkozott XIV. Leó pápával. A 85 éves zenész szokatlan öltözéke azonnal mémmé vált.
Bob Dylan és XIV. Leó pápa

Bob Dylan a Vatikánban, az Apostoli Palotában találkozott XIV. Leó pápával, aki köztudottan rajong a legendás zenész munkásságáért. A találkozóról a Vatikán hivatalos lapja osztott meg fényképeket, amelyek pillanatok alatt elterjedtek a közösségi médiában.

A Nobel-díjas énekes fekete kabátot, kesztyűt és kapucnis felsőt viselt, amelynek kapucniját a fejére húzta, megjelenését pedig egy pöttyös nyakkendővel egészítette ki. Mellette a 71 éves pápa hagyományos fehér reverendájában állt.

A különös összeállítás azonnal megihlette az internetezőket, akik szerint Bob Dylan leginkább a Star Wars egyik sötét Sith-lordjára hasonlított.

Bob Dylan öltözékéből mém lett

A közösségi médiában egymást érték a vicces megjegyzések és képszerkesztések. Egy felhasználó például azt írta, először azt hitte, mesterséges intelligenciával készült képet lát, de szerinte még a technológia sem tart ott, hogy ilyen öltözéket találjon ki.

Mások fénykardokat szerkesztettek a pápa és Bob Dylan kezébe, így a zenészből sötét Sith-lord, az egyházfőből pedig fehér ruhás Jedi lett.

Akadt olyan kommentelő is, aki szerint a két férfi úgy néz ki, mintha egy kilencvenes évekbeli krimisorozat szereplői lennének, amelyben két pap rejtélyes ügyeket old meg egy amerikai kisvárosban.

XIV. Leó pápa régóta rajong Bob Dylanért

A találkozónak személyes jelentősége is volt, hiszen XIV. Leó pápa korábban már nyilvánosan kifejezte elismerését Bob Dylan munkássága iránt, akinek életéről a közelmúltban film is készült. Egy júliusban megjelent könyv előszavában például az énekes 1963-as, atomfegyverek ellen tiltakozó dalát, a Go Away You Bomb című szerzeményt idézte.

A Vatikán közleménye szerint a pápa magánaudiencián fogadta Robert Allen Zimmermant, vagyis Bob Dylant, akit születési nevén említettek.

Arról egyelőre nem közöltek részleteket, hogy pontosan miről beszélgetett a két híresség, de a találkozón jelen lévő Antonio Spadaro atya történelmi jelentőségűnek nevezte az eseményt. Elmondása szerint különösen megható élmény volt részese lenni a találkozónak, amelynek minden pillanatában úgy érezte, bármi megtörténhet.

Forrás: The New Daily, Fotók: Getty Images

Ajánlott videó