A január meg a február eléggé uborkaszezon – hideg van, meg nyálkás, meg ködös, ráadásul valami mindig szemetel az égből – ilyenkor a mozi mellett maximum a bekuckózós esték maradnak. A filmezés amúgy is konstans program ebben az időszakban – nekem legalábbis -, hiszen az év elején megtartott filmes fesztiválok jelöltjeit ilyenkor ömlesztik ránk a forgalmazók, és ilyen tájban általában több a jó film a mozikban, mint gurulós szatyor a szombati piacon.
És bár nem igazán szokásom a kanapén heverészve, filmnézés közben a fejemet tömni, azért azt nem tagadhatom, hogy néha nagyon jól esik. Például nosztalgiafilmezések alkalmával. A hétvégén úgy alakult, hogy D. barátnőmmel mindketten szalmák maradtunk. A férfiak kirajzottak a nagyvilágba, mi meg úgy döntöttünk, hogy akkor csajos estét tartunk. Ez régen azt jelentette, hogy két órai viháncolás és pezsgőzés alatt kikentük magunkat, és nekiindultunk az éjszakának. Most ez inkább úgy nézett ki, hogy délután átmentem, felvettem egy dupla kötött zoknit, bevackoltuk magunkat két puha takaró alá, és kifulladásig néztük a Terápiát.
Az ilyen estéken pedig, mikor csak két lány henyél a kanapén egy pohár borral macinaciban, valami nasi is kell, és ha már lúd, legyen kövér. Nem azért töltjük a kanapén a szombat estét, hogy mikrós popcornt nyomjunk az arcunkba: ilyenkor valami igazán durva kell kerüljön a tányéra.
A bekategorizálhatatlan, marhahúsos, sajtos-sörös mártogatós egy csokor korianderrel és némi chilivel pont tökéletes volt az estéhez – persze kellett hozzá kanál gyanánt egy nagy zacskó tortilla chips is.
Nem akarok hazudni, nem egy diétás darab, cserébe nagyon finom, és ha nem csináltok napi két adagot, akkor valószínűleg nem is lesz belőle nagy baj. Mindenesetre, míg tart a tél, próbáljátok ki, akár egy hasonló lányos estéhez, akár egy baráti sörözéshez!
