Januárban mindenhol lelkesen cikkeztek róla, hogy a Stranger Things – egyébként alig 13 éves – színésznője Millie Bobbie Brown fehér Converse tornacipőben lépett a SAG-díjátadó vörös szőnyegére. Az mondjuk még meglepőbb és érdekesebb, hogy nemrégiben egy hivatalosan is nagykorúnak számító színésznő, Gal Gadot is lapos aranyszandálban jelent meg a Wonder Woman premierjén, amit szintén ezerszer megírtak a csodálkozó-lelkesedő újságírók. Voltak, akik már ennek hatására új érát jelentettek be: egy olyan korszakot, amikor a hollywoodi színésznőknek már nem kötelező egy ilyen szexualizált, rengeteg konnotációval bíró ruhadarabot viselniük, és amikor simán elfogadható, hogy egy egész estés fotófal előtti ácsorgáshoz egyszerűen kényelmesebb egy szandál vagy egy sportcipő.
Gal Gadot a Wonder Woman premierjén
A médiaelemzéssel foglalkozó Florie Hutchinson tavaly októberben azért indított kampányt, hogy a tűzpiros tűsarkú (és oké, egy platformos bézs magassarkú szandál) mellett egy lapos balerina is bekerülhessen az okostelefonok emoji-készletébe. Lehet, hogy ez első hallásra a legtöbb ember számára jelentéktelen ügynek tűnik, de gondoljunk bele, hány emojit használunk nap, mint nap, arról nem is beszélve, hogy Hutchinson szerint ezek azok a képek, amik a korai szakaszban főleg piktogramokra hagyatkozó gyerekek világlátását is formálhatják.
De nem kell ilyen távoli vagy extrémnek tűnő példákig menni ahhoz, hogy megérezzük a lapos cipő térhódítását. Egy-két éve már makacsul tartja magát a nyári komfortcipők divatja, a Crocs már nem is számít olyan cikinek, a Scholl papucsait pedig egyenesen kisajátította magának a hátizsákkal talpaló hipszter/hippi közösség. Ugyanúgy nem ütközünk meg azon, ha valaki a legmenőbb Nike sportcipőjét viseli egy elegáns kabáttal, vagy vintage New Balance-ot húz egy lenge kisruhához. Még az olyan high fashion márkák, mint a Prada a Céline vagy a Givenchy is előálltak a korábban tarisznyás hippik lábán klaffogó lapos szandálokkal. A Birkenstock már Párizsban tart divatbemutatókat, és a tavalyi nyáron még olyanok is beszereztek egy kétpántos papucsot, akik a szüleik lábán még csípőből cikizték ugyanezt a fazont.
A perzsa lovasoktól a kifutókig
Érdekes egyébként, hogy a magassarkú cipő egyáltalán nem jelentett mindig egyet a nőiességgel. Bonnie Wertheim New York Times-os cikke a magassarkú történetét és kulturális jelentésváltozásait járja körül, eszerint a magassarkút állítólag perzsa lovasok találták fel a 15. században, hogy a cipő jobban megtartsa a lábukat a kengyelben, mikor a nyeregből kiemelkedve próbáltak íjazni. A reneszánsz idején még mindig a férfiak viselték a magassarkút, elsősorban azért, hogy a szó szoros értelmében kiemelkedjenek a tömegből, másrészt azért, hogy kiemelkedjenek az utcákat borító vaskos ürülékrétegből.
A nők először a 16. században húzhattak magassarkút, elsők között például Medici Katalin, aki 1533-ban már magassarkú cipőt viselt az esküvőjén. De később, még a 17. század során sem volt ritka, hogy egy férfi akár 10 centis sarkakon egyensúlyozzon: XIV. Lajos a Napkirály mára már legendássá vált 13 centis, vörös magassarkújáról.
XIV. Lajos egyik cipője
A 18. századra a lapos cipők jöttek divatba, majd mikor a 19. század végére visszatért a magassarkú, már kizárólag nők viselték. 1888-ban megnyílt Amerikában az első magassarkú cipőket készítő gyár, majd az 1920-as évekre a szesztilalom idején már törvényben kezdték szabályozni a női cipők sarokméretét – azt a nőt, aki négy centinél magasabb sarkot viselt, 25-től 500 dollárig terjedő pénzbírsággal, vagy akár börtönnel is büntethették.
Szexuális tárgy vagy a femme fatale ereje?
A magassarkúért járó büntetés azóta már csak szimbolikusan létezik, de attól még igenis létezik. A magassarkú cipő zavarba ejtő módon ugyanannyira asszociálódik a határozott, karrierista nőkhöz (például politikusokhoz) mint a testüket kínálgató prostituáltakhoz és ugyanannyira lehet a női erő és függetlenség jelképe, mint amennyire szexuális tárggyá alacsonyítja a nőket. Vannak, akik azt állítják, hogy mivel szociálpszichológiai tény, hogy a magassághoz hatalmat asszociálunk, a magassarkú erősebbé teszi a nőket, de sokan gondolják, hogy a bizonyítottan egészségkárosító fazon csak a társadalmi konvenciók miatt lett a nők lábára erőltetve.
Az elmúlt időszakban a #MeToo mozgalom körül összpontosuló feminista törekvések olyan folyamatokat indítottak be, amik a nők teljes önmeghatározására, így öltözködésükre is hatással lehetnek. Már korábban sikerült több nagyvállalatnál is elérni, hogy töröljék el a magassarkú viselését kötelezővé tevő rendeleteket, és olyan sztárpolitikusok, mint Hillary Clinton is bebizonyították, hogy az erős nő laposban is erős. Kristen Stewart Cannes-ban kelt ki a filmfesztivál magassarkúra kötelező dress code-ja ellen, az olimpiai teniszezőnő, Serena Williams pedig vagány Nike cipőt húzott Alexander McQueen esküvői ruhájához.
Serena Williams egyedi esküvői Nike cipője
Még izgalmasabb egyébként egy mindezektől független szociokulturális tényező, ami a lapos cipőt a szeptember 11-i terrortámadással kezdődő nagyvárosi terrorfenyegetettséggel hozza összefüggésbe. Eszerint a gyorsabb, könnyebb menekülés miatt váltottak kényelmesebb, lapos cipőre az emberek.
Annyi biztos, hogy a feministák között sincs konszenzus a magassarkút illetően. Megan Garbner a The Atlanticon így kezdi cikkét, amiben a House of Cards című sorozat first lady-jét megformáló karaktert bírálja: „Egy nő soha, soha – mármint ha lehetett beleszólása a dologba – nem mászkált otthon magassarkúban. Egy. Nő. Sem.” Garbner cikkében azzal érvel, hogy a magassarkú – amit egy nő sem visel otthon – a külvilágnak szól, performatív gesztus. És ebben a színjátékban egyszerre jelenti a nő erejét és annak hiányát, hangsúlyozza a szépség értékét a praktikum felett, miközben megmutatja, hogy a magassarkút viselő, és ilyen formán kiváltságos státuszú nő is elvárások közé van szorítva.
A HuffingtonPostnak nyilatkozó szociológus, Lisa Wades szerint a feministák nemcsak a maszkulinitáshoz való hozzáférést (például a lapos cipő viselését) hanem a feminitás tiszteletét is elvárnák, utóbbit azonban még nem sikerült kiharcolniuk. „Amikor a nők magassarkút viselnek, tulajdonképpen a férfiak szintjére emelik magukat. Ha a magasság a maszkulinitáshoz kötődik, a maszkulinitás pedig a hatalomhoz, akkor a magasság is a hatalmat jelenti.” Wades szerint olyan ez, mint mikor az 1980-as években divatba jöttek a válltömések. A nők szélesebb vállakat akartak, hogy így tűnjenek férfiasabbnak, vagyis erősebbnek és kompetensebbnek. Mert ha kompetensebbnek akarnak tűnni, nincs más választásuk, csak a férfiassá válás.
Ugyanakkor még a legendás cipőtervező, Christian Louboutin is egyetért benne, hogy egy kecsesen ívelő tűsarkú sokkal inkább a férfitekintetet, mint a nők igényeit szolgálja ki. És mivel ott van az is, hogy a magassarkú inkább szép, mint kényelmes, ebből az következik, hogy a nők még a fájdalom dacára is engedelmeskednek az őket szexuális tárgyként kezelő férfitekintetnek. Szóval akkor egy magas beosztású, sikeres (és mondjuk mindennek a tetejébe feminista) üzletasszony viseljen-e magassarkút, vagy nem? A kérdésre nincs jó válasz, csak újabb kérdés: attól függ, mit szeretne?
Tűsarkon táncoló szabadság
Mert amit Gal Gadot, Hillary Clinton és a szexista irodai dresscode-ok ellen harcoló nők elértek, az a választás lehetősége. A gerinc egészségével foglalkozó Spine Health Institute kimutatása szerint 1986 és 2003 között 21%-kal csökkent a magassarkút viselő nők aránya, ráadásul a nőknek csupán 31%-a hordja munkahelyére az elegáns cipőt, a legszebb párokat inkább valamilyen különleges alkalomra tartogatják. 2016-ban Mary Karr szenvedélyes cikket írt a New Yorkerbe, amiben arra panaszkodott, hogy senki nem figyelmeztette, milyen egészségkárosító hatással jár a magassarkú, amiket persze mindig is csak a társadalmi elvárások miatt viselt. A cikket egyébként azzal indítja, hogy nemrégiben egy lendülettel megvált az összes méregdrága magassarkújától, beleértve a leopárdmintás platformcipőjét és egy levélmintás pántokkal díszített szandált is.
Mostanában egyre több cég kísérletezik speciális kialakítású, lábfej- és gerinckímélő magassarkúkkal, szóval elképzelhető, hogy a jövőben a (disz)komfort már egyáltalán nem lesz szempont a cipőválasztásnál. De meglepő módon talán még a szuperkényelmes magassarkú feltalálása előtt megérhetjük, hogy a társadalmi nyomás ne legyen többé szempont. Mert a magassarkút (kényelmetlen vagy sem) nem kell eltüntetni – egyszerűen meg kell szabadítani a szexuális jelentéstől, a kötelezettség-jellegétől, attól, hogy a nőiesség elé rakott negatív előjel legyen. Hogy ne maradjon más, csak egy választás. A nők választása.
