Balettet tanultál, a balett volt fontos az életedben. Hogyan jött a színészet?
Hét évesen bekerültem az akkori Balett Intézet előkészítő programjába, és ha jól emlékszem anyukámnak tanácsolta az egyik mesternő, hogy vigyen el Földessy Margit színitanodájába. Elkezdtem hétvégenként járni, és nagyon tetszett, hogy olyan más volt, mint a balett, nem volt fegyelmezett és mindennel lehetett játszani. A következő évben Pogány Judit eljött gyerekeket válogatni a Kék madár című produkcióba, és engem is kiválasztott. Gyerekszínészként dolgoztam együtt aztán Antal Nimróddal, Tímár Péterrel, Koltai Róberttel, Pados Gyulával. Gyerekként olyan apró dolgok ragadnak meg az emlékezetünkben, mint a szagok, az érzések, a fények. Nekem sok ilyen maradt meg a próbákról, forgatásokról. A sminkecset illata, Nimród arca egy visegrádi forgatás végén, amikor büszkén mutatta meg az aznapi forgatott anyagot a reklám megrendelőinek, Tímár Péter nevetése, amikor le kellett állítani a forgatást, mert amíg nem forgott a kamera, én véletlenül megettem az óriás hamburger zsemléjét és el kellett menni újat süttetni… Kamaszként hallani sem akartam a filmekről, csak a balettra koncentráltam. De aztán jött az Aglaja…
Az Aglaja mellett a Csocsóban is játszottál. Miért mentél el mégis Amerikába?
Az iskola miatt. Soha nem vonzott Amerika különösebben, se a kultúra, se a gasztronómia nem ébresztett bennem olthatatlan vágyat, hogy ide utazzak. De az amerikai szemlélet, az a fajta, proaktív gyerünk-csináljuk hozzáállás, ami jellemzi őket, az nagyon is.
Miért éppen New York?
Jól beszéltem angolul, angol nyelvészetet és irodalmat hallgattam az egyetemen – egy darabig Budapesten és egy rövid ideig Oxfordban is. Olyan felsőoktatási intézményt kerestem, ahol klasszikus, színpadi színjátszást tanítanak angolul, Shakespeare-t eredetiben, amit Angliában évekkel ezelőtt annyira élveztem nyelvészet órákon. Rengeteget olvastam utána a neten, mire ráakadtam több rövidebb ilyen típusú programra, főleg New Yorkban. Kiutaztam és elvégeztem egy két suli néhány hetes vagy hónapos kurzusát, ami jó volt arra, hogy lássam a különböző technikák közötti különbséget, hasonlóságot vagy éppen azt, hogy hogyan tudnak egymásra épülni (Stanislavski, Strasberg, Meisner, stb…). Végül az NYU-Stella Adler konzervatóriuma mellett döntöttem, és beadtam a jelentkezésemet.
Nehéz volt bekerülni?
Ez a New York University legrégebbi színészmesterség programja, a 60-as évek elején akkreditálták. Rengeteg híresség tanult itt, beleértve Marlon Brandót, Robert De Nirót, Philip Seymour Hoffmant, Benicio del Torót, hogy csak néhányat említsek. Elvégeztem egy három hónapos képzést, aminek a végén több tanárom felajánlotta, hogy segítenek bekerülni a konzervatóriumba. A felvételi előfeltétele, hogy az iskolában tanító tanároktól vagy végzett diákoktól kell néhány ajánló levelet benyújtani. A felvételi több körös volt. Nagyon izgultam, mert az utolsó kör után nem hallottam felőlük több mint egy hónapig. De mint egy filmben, pont aznap, amikor visszautaztam Budapestre, a gépen ültem és még mielőtt felszálltunk volna, még egyszer frissítettem a levelezésem a telefonomon, és ott volt a válasz, hogy bekerültem ösztöndíjjal. Végig sírtam az úton hazafele, mert tudtam, hogy szeptemberben el fogom kezdeni a konzervatóriumot.
A diploma megszerzése után könnyen jöttek a munkák?
Féltem tőle, hogy mi lesz, de rengeteg segítséget kaptam a volt tanáraimtól. Az utolsó szemeszterben ügynökökkel és casting directorokkal tanultunk, akik közül az egyik, Stephanie Yankwitt (ő castingolta többek között a Birdmant) bemutatott több A-listás film és sorozat casting directorának még a diploma előtt. Nagyon sokat köszönhetek neki. A diploma utáni második nap már az Opera of Cruelty-t forgattam, ami azóta megnyerte a Diák Oscart.
Nehezebb helyzetben voltál azért, mert nem vagy amerikai?
Erre nehéz válaszolni. Persze, nehéz külföldiként az embernek megvetnie a lábát, munkavállalási engedélyt szerezni, vízumot intézni, kiépíteni a kapcsolatrendszert. Ugyanakkor a külföldi színészek egzotikusnak számítanak, és most, hogy ennyire felpörgött a szórakoztatóipar, soha nem látott mennyiségben készítenek sorozatokat és filmeket, így munka van bőven. Féltem, hogy az akcentusom miatt nehezebb lesz szerepeket találnom, de ez eddig nem, hogy probléma nem volt, sokkal inkább előny.
Milyen szerepek találtak meg?
Nagy volt a szórás. Több mint 20 produkcióban dolgoztam tavaly. A kedvenc projektjem a Norma Jeane was a brunette, amelyben Safirát alakítottam, aki egy tipikus Los Angeles-i önjelölt színésznő és Marilyn Monroe-t istenként tisztelő Instagram-sztár. A darabot a díjnyertes brazil író, Ma Troggian írta, szatíra a homoszexualitásról, a bevándorlásról és a Los Angeles-i szórakoztató iparról. Tania Kass rendezte, díjnyertes olasz rendező. Ezt a darabot a Manhattan Repertory Theater kapta fel tavaly ősszel. De dolgoztam az Ours: HIM című spanyol-Puerto Rico-i produkcióban, a londoni Fringe Festival I don’t need wings to fly darabjában, és én készítettem koreográfiát a What would Tilda Swinton Do’ lazy punk együttes Bikerbraut videoklipjéhez is.
Melyik munkádra vagy a legbüszkébb?
Az I ran című filmre, amely egy libanoni-tajvani produkció, szintén tavaly forgott Manhattanben. A Cape Town Film Festival legjobb politikai rövidfilm-kategóriájára is jelölést kapott. Egy fiatal anyát alakítok, aki egyedül neveli a kislányát New Yorkban. A karakterem egy ukrán lány, akit még kamaszként hoztak az Államokba, hogy prostituáltként dolgoztassák. Később egy családhoz kerül, teherbe esik és a babával New Yorkba költözik.
A színpad vagy a film világa áll hozzád közelebb?
A színpad. Valószínűleg a sok év balettnak is köszönhető, de imádom a próbafolyamatot, az együtt alkotás több hétig tartó folyamatát, amiből aztán megszületik egy történet. Csodálatos érzés ezt a történetet úgy megélni, hogy szinte látod/érzed az emberek arcát a nézőtéren, hogy van alkalmad adni egy élményt, amit hazavisznek és lehet, hogy éppen olyan sokat jelent számukra, mint amilyen sokat neked jelentett színészként. De romantikus illúzió, hogy az ember színpadi színészként is fenn tudja tartani magát ebben a városban. A filmet is nagyon szeretem, de a forgatás teljesen más hangulatú folyamat, mint a színház, kevesebb múlik a színészen.
Mi a nagy álmod?
Éveket óta az álmomat élem itt, New Yorkban. De ha valamire a szívem mélyén mégis vágyom az talán az, hogy Magyarországon forgassak. Fantasztikusak az elmúlt évek magyar filmjei, annyira sok tehetség van otthon… jó lenne velük dolgozni, magyarul játszani.
Sosem bántad meg, hogy kimentél?
Soha. Életem legjobb döntése volt. De borzasztóan hiányoznak a szüleim és a barátaim. Próbálok minél többször hazamenni, és ők is évente párszor átrepülik az óceánt, így kibírható a távolság.
Nem hiányzik a balett?
Minden héten járok táncórára, és időről időre filmekben vagy színházi produkciókban is van alkalmam klasszikus balettet táncolni. Tavaly koreográfiát készítettem több produkcióhoz is, aminél jól jött a balett tudás.
Mi az, ami erőt ad?
Amikor az ember olyan szerencsés, hogy azt csinálja, amit szeret, akkor maga a tudat erőt ad. Próbálok olyan produkciókban részt venni, amelyek valamiért közel állnak hozzám. A diploma óta főleg olyan filmekben/darabokban játszottam, ami a bevándorlásról, identitásról és az elfogadásáról szólt valamilyen módon, olyan történeteket volt alkalmam elmesélni, amikre büszke vagyok és az üzenetével azonosulni tudok.
Fruzsina hivatalos honlapját ITT találod!
