Amikor a barcelonai piacokat róttam reggelente, egyik kezemben egy papírtölcsérbe csavart sonkával, másikban egy adag frissen sült apróhallal, és közben azon gondolkoztam, hogy hova üljünk be mindjárt ebédelni, akkor még rengeteg ötletem volt arról, hogy mi mindent fogok felvonultatni itt nektek a katalán konyhából.
Aztán hazajöttem, és rájöttem, hogy ez nem is olyan egyszerű feladat. Mert vagy készítek pár olyan alap tapast, mint a padron vagy a patatas bravas, esetleg a croqueta, amit tavaly már ellőttem, vagy nekiállok valami húzósabbnak, de ahhoz egyáltalán nem biztos, hogy be tudok szerezni megfelelő alapanyagokat. És mivel kint jelenleg is 30 fok feletti a hőmérséklet, úgy gondoltam, nem most kezdem el felkutatni, hogy hol lehet a városban botifarrát (katalán véres hurka) vagy bacalo-t (sózott tőke hal) kapni.
Végül úgy döntöttem, hogy hozok egy vaskos, vidéki gyönyszemet, amivel egy besalú-i bárban ismerkedtem össze. A magyar gyomornak minden valószínűség szerint kedves töltött rántott krumpli egy specialitás Katalónia La Garrotxa nevű járásából, és annyira nem ismert, hogy legalább húsz percig szórakoztam az internetek előtt, mire találtam egy irányadó receptet. Azért a mai gugli uralta világban, valljuk be, ez baromi sok. A probléma forrása egyébként az volt, hogy az étlapon patatas de Garrotxa néven szerepet a tapas, ami egyébként a húsz km-el odébb lévő Olot városa után hivatalosan patatas d’Olot-nak hívnak, és egy kicsit sem egyszerű étel, főleg, hogy egy szimpla tapasról van szó.
Azt régóta tudom, hogy az összes nem kasztíliai spanyolt beszélő régióban és autonóm közösségben, tehát Galíciában, Baszkföldön és Katalóniában a konyha egyfajta nemzeti identitást fejez ki, és pont azért, mert mindannyian függetlenségre vágynak már nagyon rég óta, a saját ételeikre nagyon büszkék, és nagyon ragaszkodnak a tradícióikhoz. Ezért nem lehet paellát találni katalán emberek által látogatott barcelonai éttermekben, és ezért tartják fenn a churros reggelit csak turisták által látogatott kávézókban. Arra mondjuk nem voltam felkészülve, hogy még a járásoknak is megvannak a saját specialitásaik, de tény, hogy ezt az atomnehéz sörkorcsolyát sehol máshol nem láttam az étlapon Gironától délre.
Na és akkor a lényeg: a patatas d’Olot egy soklépcsős konyhai machináció eredménye, ahol először is több húsból, alapléből, tejből, meg jó pár fűszerből és persze paradicsomból főznek egy ragút, amit száraz kenyérrel sűrítenek. Aztán vékonyra vágott krumplikarikákat olajban elősütnek, végül két félig nyers, de már kellően ruganyos karikát összetapasztanak a raguval, azt panírozzák, és olajban ismét kisütik.
Persze ha igazán igazán tökéletes végeredményt szeretnénk, akkor a vulkanikus kőzetéről híres La Garottxa-ban termett krumpliból kéne készítenünk, meg rozmaringot kéne sütnünk az olajban, mielőtt beletesszük a krumplit, hogy illatos legyen, és még ezer apró trükköt bevethetnénk, hogy még autentikusabb legyen a receptünk, de mivel garrotxa-i krumpli nincs a csarnokban, én már az elején elvéreztem. remélem, azért ha kipróbáljátok, még így is ízleni fog!
A receptért kattints a Nosalty ízHUSZÁR magazinjára!
