Évek óta kapom tőle az emaileket, de személyesen eddig nem ismertük egymást. Egyszer feliratkoztam az 5 perc angol hírlevelére, és azóta folyamatosan jönnek az ingyenes, rövid nyelvleckék, amelyekkel karban tarthatom az angoltudásomat. Időközben kiderült, ismeretségi körömben rengetegen követik ezt a nyelvtanulási módszert, és rendszeresen vásárolják a nyomtatott magazint is. Kíváncsi voltam, ki ez a mosolygós fiatal nő, aki naponta ontja magából az újabb és újabb angol szövegeket, nyelvtani gyakorlatokat? Több tízezer követőnek tart élőben videós angolórákat, és óriásplakátokon saját arcával hirdeti vállalkozását. Angoltanár és influencer egy személyben, akinek Facebook-oldalán 286 000 követője van. Néhány éve gondolt egyet, és a napfényes Szicíliába helyezte át székhelyét. Azóta férjével együtt onnan irányítják szépen felépített birodalmukat.
Az embernek az az érzése, hogy manapság minden fiatal idővel megtanul angolul. Követik a külföldi influencereket, hallgatják az angol nyelvű dalokat, eredetiben nézik a filmeket. Szerinted meddig lesz még szükség angoltanárokra?
Az tény és való, hogy a mai világban angoltudás nélkül nagyon nehéz boldogulni, és nagyon kevés olyan embert ismerek, akinek így vagy úgy ne lenne szüksége az angolra. Ha a munkához nem is kell, utazás során, ismerkedéskor mindenképpen jól jön, nem beszélve arról, hogy mennyivel élvezetesebb – ráadásul sikerélményt is ad –, ha eredetiben nézünk filmet vagy olvasunk könyvet, újságot. Ebből értelemszerűen adódik, hogy a tanuláshoz tanár kell. Sajnos azonban a helyzet és a statisztikák azt mutatják, hogy hagyományos iskolai keretek között nagyon kevesen tudnak idegen nyelvet elsajátítani. Ez nagyrészt köszönhető a csapnivaló nyelvtanárképzésnek, és a nyelvtanárok nagy átlagára jellemző alig középszintű nyelvtudásnak is – tisztelet a kivételnek természetesen. Aki viszont tanulni és tudni szeretne, annak valamiféle segítségre mindenképpen szüksége van, mert bármilyen szépen is hangzana, hogy csak az úton-útfélen rendelkezésre álló forrásokból meg lehet rendesen tanulni egy nyelvet, ez sajnos nem igaz.
Amikor te voltál gyerek, gondolom, nem volt ennyire könnyű megtanulni angolul. Hogy emlékszel vissza arra az időszakra? Neked hogy sikerült?
Német tagozatos általános iskolába jártam, de annak idején nem fogott meg sem a nyelv, sem a nyelvtanulás öröme. Ami viszont már ekkor is érezhető volt, hogy imádok tanítani. Amikor elsős voltam, tanítás után otthon leültettem az akkor négyéves öcsémet egy kis asztalhoz, és minden nap leadtam neki az aznapi tananyagot, így ő gyakorlatilag párhuzamosan haladt velem – csodájára is járt az egész iskola. Középiskolába már tudatosan jelentkeztem a Berzsenyi Dániel Gimnázium olasz-angol nyelvtagozatára. Családunk egy része Olaszországban él, sőt az unokatestvéreim már itt születtek, és a nyelv nagyon tetszett, így jött a képbe az olasz. A Berzsenyiben pedig olyan zseniális tanáraink voltak, és annyira profi módon oktattak, hogy másodikban már mindenkinek nyelvvizsgája volt, érettségi előtt pedig mindenkinek volt legalább egy felső- és egy középfokúja. Pedig akkoriban nem volt ennyi lehetőség gyakorlásra, még az internet is nagyon kezdeti szakaszban volt, és nagyon tudtunk örülni egy-egy VHS kazettára felvett eredeti nyelvű tévéműsornak vagy bármilyen lehetőségnek, amellyel gyakorolni tudtuk a nyelvet.
Szokták mondani, hogy ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy. Egyetértesz ezzel a mondással?
Mindenképpen! Bár úgy gondolom, hogy az igazán magas – szinte anyanyelvi – szint eléréséhez mindenképpen elengedhetetlen az, hogy valaki eltöltsön pár évet a célnyelvi országban, ahol a mindennapi rutin részévé válik a kommunikáció. Ezzel együtt idegen nyelvet tudni érdemes „rosszul” is, hiszen a cél a kommunikáció: az, hogy minél több emberrel tudjunk kapcsolatba lépni. A sikerélmény mindig motivál és örömet szerez, még akkor is, ha néha kézzel-lábbal tudunk csak elmondani valamit. Mi a családunkban otthon három nyelvet használunk: alapvetően magyarul beszélünk, de a gyerekek olasz általános iskolába járnak, így ők az olaszt anyanyelvi szinten beszélik, és mivel náluk ez már rutinná vált, így sokszor belekevernek olasz szavakat a magyar mondatokba, illetve ha társaságban vagyunk, akkor udvariasságból mindig olaszul beszélnek velem is. Artúr, aki most 11 és fél éves, egészen pici baba kora óta rajong az angol nyelvért, és szinte a kezdetektől fogva minden mesét angolul nézett, és ez így van a mai napig. Tévét, filmeket eredetiben néz, angolul internetezik, angolul játszik online, és egy pillanat alatt, gond nélkül vált olaszról angolra. Meglepő módon, annak ellenére, hogy intézményes formában nem nagyon tanult angolul (az általános iskolai foglalkozásokról inkább ne beszéljünk), és én sem tanítottam soha (szándékosan), nagyon erős középfokon beszéli a nyelvet, és gond nélkül részt vesz mind az írott, mind a szóbeli kommunikációban.
Sokan, akik az egyetem nyelvtanári szakán végeznek, el sem kezdenek tanítani. Téged mi vonzott a tanári pályában?
Már középiskola alatt elkezdtem tanítani, és az egyetem alatt is végig órákat tartottam, az elején főleg magánórákat. Egyébként az első könyvem, az Igeidők is így született. Volt egy nagyon aranyos és szorgalmas tanítványom, egy 30-as éveiben járó fiatalember, aki hajlandó volt minden nap tanulni, de nem volt hajlandó jegyzetelni óra közben. Rólam pedig köztudott, hogy soha nem használok kész tananyagokat, a megszokott kurzuskönyveket, hanem mindig a tanuló vagy a csoport szintjéhez, igényeihez és érdeklődési köréhez igazodva készítettem el az anyagokat. Így a jegyzetelni nem akaró fiatalember problémáját úgy oldottam meg, hogy írtam én helyette óra közben. Ez lett az első könyvem alapja, a könyv köszönet-részében meg is emlékezem róla. Akik eljönnek személyes workshopokra, vagy a nemrégiben indult élő videós órákat nézik, mind azt mondják, hogy még így, húsz év után is ugyanazzal a lelkesedéssel magyarázok. Ez pedig azért van, mert szeretem, amit csinálok, és ezt érzik a tanulók is. A tanításnak ez az egyik kulcsa, legyen szó bármilyen tantárgyról. Pár hónapja egy személyes workshopra eljött egy tanuló, aki közel húsz évvel ezelőtt az első tanítványaim egyike volt. Valójában nem is tanulni jött, hanem inkább csak kíváncsi volt, hogy még mindig ugyanolyan lelkes vagyok-e, és még mindig összekeverem-e az összes fénymásolatot és leborítom-e minimum kétszer az asztalt óra közben… Az ilyen pozitív visszajelzések nagyon fontosak nekem, és amikor esetleg nem érzem magam túl kreatívnak, mindig erőt és inspirációt adnak.
Mikor és hogyan kezdted el az 5 perc angol vállalkozásodat?
1999-ben, amikor már jó pár éve tanítottam, jelentkeztem egy álláshirdetésre, ahol egy éppen nyíló nyelviskolába kerestek tanárokat. A hirdetés feladója Péter volt, akivel az állásinterjú után pár nappal összeköltöztünk, majd villámgyorsan össze is házasodtunk. Azóta, immár lassan húsz éve együtt csináljuk a vállalkozás minden mozzanatát. Bár Péter a háttérben marad, hiszen a cég arca én vagyok, minden ötlet, termék, szolgáltatás, magának a brandnek az ötlete és kitalálása is az ő nevéhez fűződik. Én a tartalomgyártásban vagyok jó. Ha nekem azt mondják, hogy itt egy falevél, csinálj belőle egy 90 perces órát középhaladóknak, akkor csinálok. Ha száz párbeszédet kell csinálni, vagy élőben sok száz embert tanítani, az sem gond, sőt élvezettel csinálom. Viszont a marketingben, a céges ügyek intézésében nem vagyok jó. Közel húsz éve, napi 24 órában dolgozunk együtt, ami nyilván olykor feszültséget is szül, de mindig megoldunk mindent.
Szerinted mi a sikeretek titka?
Az, hogy szeretjük csinálni, és lelkesek vagyunk még két évtized után is. Nekünk akkor vannak problémáink, ha akadályoznak minket a munkában. Ha pédául egy alkalmazott nem tud annyira lelkesen és kreatívan dolgozni, mint mi. Nagyon sokszor volt, hogy a saját embereink miatt nem tudtunk ötleteket, terveket megvalósítani, és ez nem jó. A tanári pálya nem vonzó, nagyon kevés olyan nyelvtanár van, aki ezt azért csinálja, mert szereti. Aki szereti, annak meglátszik a munkáján is. Egy egyszerű példa. A nyelviskolában mindig azokhoz a tanárokhoz iratkoztak vissza a legtöbben, akik a leglelkesebbek voltak. Lehet, hogy nem ők voltak papíron a legképzettebbek, de jól tudtak angolul, és lelkesek, kreatívak voltak, öröm volt az órájukra járni. Aki „csak” pénzkeresés miatt tanított, de nem hivatásnak, csak munkának érezte a tanítást, ahhoz nem is jártak szívesen. A lelkesedés mellett ugyanakkor nagyon fontos az is, hogy kitartóak vagyunk, még egy olyan ingyenes szolgáltatás, mint a napi hírleveles lecke esetén is, amelyet immár 15 éve minden nap küldünk a nagyjából 150.000 aktív, regisztrált olvasónak. És tényleg volt, hogy lehetetlen helyeken internetet keresve, vagy majdhogynem a szülőszobából, vagy beteg gyerek mellett virrasztva kissámliról egy kórházból ment a lecke. Hiába ingyenes, tudom, hogy nagyon sokan várják, nagyon sokan szeretik, én pedig megígértem, hogy küldeni fogok minden nap egy leckét, ezért küldöm is. Ehhez kitartás kell, csinálni kell, bármi is legyen.
A nyomtatott sajtó sajnos nem igazán éli fénykorát. A printből egyre többen mennek át az online világába. Nálatok a print és az online mennyire tud megélni egymás mellett?
A print magazin ötlete 2009-ben született egy hosszú nyaralás közben, amikor úgy éreztük, hogy az akkor már tíz éve működő, egyébként roppant sikeres nyelviskolánk nem adja meg azt a kreativitást, amire vágyunk. A nyelviskola életének utolsó fél éve alatt ráadásul elkészítettünk egy közel hatezer oldalas, kifejezetten magyar tanulókra írt e-learning tananyagot, amely teljesen kezdő szinttől felsőfokig viszi el a tanulókat interaktív feladatokkal, hanganyagokkal, videókkal. És, bár nagyon embert próbáló volt a feladat, mégis úgy éreztük, hogy ehhez lenne kedvünk, de a nyelviskola mellett nem tudnánk ilyen kreatív munkát végezni. Így végül 2009-ben kifuttattuk a tanfolyamokat (telt házon voltunk közel 22 teremmel és 70 tanárral) és bezártunk, hogy egy új, kreatív kalandba vághassunk bele. A print magazinban megjelenő cikkeket nem lehet a weboldalon olvasni, ott naponta 3-5 új lecke jelenik meg, általában valami napi aktualitáshoz köthetően. Így az a veszély nem áll fenn, hogy az online miatt ne vennék a printet. Köztudott, hogy a print magazinok eladási tendenciája hanyatlóban van, ez szerencsére minket még nem ért el, és folyamatos növekedést tudunk mutatni, ráadásul az előfizetőink száma Magyarországon kiemelkedően magas.
Soha nem gondoltál arra, hogy magyarul is írj? Esetleg újságíró légy?
Sok ismerős, barát az utóbbi időben többször is feldobta már, hogy írjak egy regényt, mert állítólag szórakoztatóak a mindennapi történeteink, de komolyan soha nem fordult ez még meg a fejemben.
Az anyagok nagy részét te írod, gyakorlatilag ontod magadból az anyagokat. Napi hány órát dolgozol? Mennyire magányos tevékenység, amit csinálsz?
Mivel családi vállalkozás vagyunk, és nem egy irodában vagy szerkesztőségben dolgozunk, így nem tudom megmondani, hogy hány órát dolgozunk egy nap, de az biztos, hogy nagyon sokat. Nálunk nincs szünnap, ünnepnap, folyamatosan készülnek az anyagok, amelyek mellett még különböző egyéni projekteken is dolgozunk.
Kiköltöztetek Szicíliába, onnan irányítod a vállalkozásodat. Ezek szerint a munkádban online minden megoldható?
Ha minden nem is, de a munka oroszlánrésze igen. Sokat utazunk, ezért ami nem oldható meg online, azt személyesen is bármikor el tudjuk intézni a mai világban, amikor például a repülés teljesen mindennapos dolog már.
Az olaszok mennyire tudnak jól angolul? Őket nem szeretnéd megtanítani a módszereddel?
Jaj, semennyire! Sőt, itt Szicíliában még annyira sem! De nagyon lelkesek, és minden alkalmat megragadnak, hogy két szót beszélhessenek angolul. Két éve elindítottuk az 5 perc angol olasz verzióját is www.5minutidinglese.it néven, amit tényleg kedvtelésből, amikor időnk engedi csinálunk, de már több, mint 17.000 követőnk van, akik lelkesen várják a napi leckéket.
Az 5 perc angol óriásplakátján a te fotód szerepel, videókat is készítesz, élőzöl. Extrovertált típus vagy? Szeretsz szerepelni?
Igen is, meg nem is. Nagyon tudok izgulni egy-egy szereplés vagy élő óra előtt, de hamar bele szoktam jönni, és onnantól kezdve nem lehet lelőni.
Mi az, amit a legjobban szeretsz a munkádban?
A változatosságot és a szabadságot, amit ad, és azt a sikerélményt, hogy sok százezer embernek segíthetem a tanulását.
Mi az, ami a legnehezebb benne?
Talán, hogy nincs megállás. Vannak napok, órák, amikor az ember szeretne mást csinálni, de nem lehet, mert szorít a határidő. És ha olyanokkal kell együtt dolgozni, akik akadályozzák az előrelépésünket vagy a kreativitásunkat.
El tudod képzelni, hogy mondjuk tíz év múlva valami teljesen mással foglalkozz? Vagy az angoltanítás a sírig tartó szerelem?
Nem szoktam nagyon hosszú távra tervezni, de elképzelhető, hogy majd a regényeimet fogom írni a tengerparton.
Fotó: Szalai Nóra
