A munkám a szenvedélyem: Fodor Éva, a CEU rektorhelyettese

2018. december 10. |

Minden héten olyan szerencsés embereket mutatunk be, akik számára a munkájuk az életük egyik értelme, a szenvedélye. Reméljük, példájuk másoknak is erőt ad az esetleges váltáshoz, vagy jelenlegi élethelyzetük átalakításához. Ismerkedjetek meg Fodor Éva szociológussal, a CEU rektor-helyettesével.

Nincs könnyű élete mostanában. Az egyetem, ahol tanít, és amelynek a rektorhelyettese, másfél éve támadások kereszttüzében tevékenykedik és kénytelen Bécsbe áttenni a központját. Szakterülete, a gender studies – a társadalmi nemek tanulmánya – szintén ellenségnek van beállítva, olyannyira, hogy szeptembertől nem indulhat ilyen szak a magyar egyetemeken. Ehhez képest egy mosolygó, sugárzó nő ül szemben velem, akin egyáltalán nem látszanak az elmúlt hónapok megpróbáltatásai.

Az elmúlt napokban többször hallottalak nyilatkozni rádióban, televízióban. Csodálom, milyen higgadtan és okosan válaszolsz az újságírók kérdéseire. Alapvetően ilyen nyugodt, sugárzó személyiség vagy?

Nem érzem magam sugárzónak, különösen nem nyugodtnak, inkább azt mondanám, hogy optimista és energikus vagyok, aki megtanulta összeegyeztetni a szerepeit. Nem volt könnyű, pláne a jelenlegi helyzetben.  Elmondom a ma reggelemet. Van két 11 éves gyerekem, ma reggel egyedül voltam otthon velük.  El  kellett indítani őket az iskolába, miközben tudtam, hogy reggel 7 és 8 óra között interjút kellett adnom Skype-on az Euronewsnak.  Így hát csináltam a reggelit, kentem a kenyereket, próbáltam sürgetni a gyerekeket, hogy időben elkészüljenek.  Majd ½ 8-kor kipateroltam őket a lakásból,  lehuppantam a laptopom elé, megigazítottam a  hajamat.  Rögtön bejelentkezett az újságíró, és nekem perceken belül komoly dolgokról kellett beszélnem az egyetemmel kapcsolatban., miközben a fejemben sokkal élénkebben élt még a tornazsák és lakáskulcs hollétének kérdése.  Ezek nagyon erőteljes váltások. Tudom, sok nőnek vannak hasonló élményei, de talán ez az egyik legnehezebb: a közszereplés és a vajas kenyér kenése között hatalmas a szakadék, amin másodpercek alatt kell átugranom. Majd vissza.

Van már gyakorlatod benne. Ha először kellene csinálnod, nem lennél ennyire nyugodt.

Másfél éve állt elő ez a helyzet, azelőtt nem adtam rendszeresen interjúkat.. Ez egy teljesen más szakma, én nem erre szerződtem a CEU-hoz. Tény, hogy nagyon izgalmas, de nem állítom, hogy egész életemben mindig ezzel szeretnék foglalkozni.

Most egyetemen tanítasz, de te is voltál egyetemista. Ha összehasonlítod azt az időszakot, amikor te jártál egyetemre a mai magyar egyetemi élettel, milyen jelentős különbségeket veszel észre?

Az egyik nagy különbség az, hogy, amennyire kollégáimtól hallom,  manapság sokkal több diák dolgozik a tanulmányai mellett.  Kevésbé van meg nekik a közösség, az együtt tanulás élménye, mert más kötelezettségeik vannak. Szóval talán rövidebb ideig tartanak a boldog egyetemi évek. A CEU  esetében ez kevésbé igaz, mert nagyon sok diák kap  ösztöndíjat, a külföldiek pedig eleve nem dolgozhatnak. Ez az egyetem hangulatában, tanítási módszerében nagyon hasonlít ahhoz, ahol Amerikában én is tanultam.

Milyen volt az az egyetem, ahová jártál?

Szociológia Ph.D. képzésen vettem részt az Egyesült Államokban, a UCLA nevű egyetemen, Los Angelesben. 1991-ben kezdtem el a tanulmányaimat, az elsők között voltam, akiknek sikerült Magyarországról kijutnia külföldre Ph.D. fokozatot szerezni.  Gyakorlatilag véletlenül, de kíváló helyre kerültem, borzasztóan élveztem az amerikai oktatási rendszert  amit mi itt a CEU-n is folytatunk. Számomra a legnagyobb különbség az, hogy nagyon odafigyelünk a diákokra, alaposan elolvassuk a dolgozataikat, sok megjegyzéssel ellátva adjuk vissza nekik. Ha nem értik a visszajelzéseinket, találkozunk velünk, és együtt átbeszéljük a munkájukat. 10-12 ember vesz fel egy szemináriumot, a feladatuk az, hogy elolvassák a szakirodalmat, beszélgessenek róla, építő kritikával éljenek. Az amerikai oktatási rendszer sokban más, mint a magyar gyakorlat.  Vannak előnyei, különösen a mai világban, amikor elsősorban nem memorizálni  kell a dolgokat, hanem megkérdőjelezni, gondolkodni róluk.

Amikor iskolás voltál, már akkor megkérdőjelezted a dolgokat? Vagy inkább jó tanuló kislányként tartottak számon?

Jó tanuló voltam, nem különösebben lázadó típus.  Inkább belülről szervezkedtem: táborokat, kirándulásokat szerveztem. Most is szeretek szervezni, problémákat átlátni, és megoldani..

A pályaválasztáskor ennek megfelelően mentél tovább? Emberekkel akartál foglalkozni?

Igen, szociológus akartam lenne, mert úgy éreztem, az érdekel, hogyan működnek együtt az emberek, mitől és hogyan változnak társdalmi csoportok. De akkor épp nem indult az ELTE-n szociológia szak, ezért angol-történelem szakra jártam. Mire lediplomáztam, fel tudtam venni a  szociológia szakot, ezt is elvégeztem.

Hogyan találtál rá a gender studies szakirányra, és mi vett rá arra, hogy ezzel kezdjél behatóbban foglalkozni?

A társadalmi egyenlőtlenségek érdekeltek leginkább. Ph.D. tanulmányaim kezdetén, Los Angelesben, Amerikában ennek egy új fajtájával kerültem szembe, mégpedig a nemek közötti egyenlőtlenséggel. Nem mintha ez nem létezett volna akkor Magyarországon, de még csak nem is említették a szociológia óráimon, mi magunk meg nem vettük észre, nem ismertük fel. Nem adtunk nevet neki. Élénken él az emlékezetemben, hogy a bölcsészkaron mennyire más volt a tanárok hozzáállása a fiúkhoz, mint a lányokhoz. Többször előfordult, hogy a lányokat a vizsga után kicsit megtapogatta a tanár úr, vagy éppen belecsókolt a nyakukba. Kellemetlen volt, de akkor ez “normális” dolognak tűnt, nem voltak szavaink a jelenség leírására, a tiltakozásra. Amerikában az oktatás keretein belül, különösen a szociológusok körében a nemi egyenlőtlenségek, a gender mint kategória már akkor is fontos volt, az ottani kollégáim közül többen ezzel a témával foglalkoztak, és erre biztatott témavezetőm, Szelényi Iván is.  Ott kezdtem el azon gondolkodni, hogy ez egy olyan szemlélet, ami az én kelet-európai világomra is alkalmazható lehet.

Az amerikai egyetem után visszajöttél Magyarországra?

Nem.  Végzésem után az Egyesült Államok másik oldalán, New Hampshire államban, Dartmouth College-ban kaptam egy oktatói állást.  Dartmouth az USA egyik legjobb egyeteme, de sajnos a világ végén, egy kis faluban  található ahol ráadásul borzasztó hideg van.  Hét évig dolgoztam ott, de az utolsó években elkezdtem ingázni: a téli szemesztereken a CEU-n oktattam Budapesten, a többi időszakban visszamentem Amerikába. Így könnyebben viseltem el az életet abban a kis faluban.

Hogyan sikerült végül hazaköltöznöd?

Úgy, hogy lett egy teljes állásom a CEU-n. Mindig is szerettem volna visszajönni, a szüleim, a barátaim miatt alapvetően azt gondoltam, hogy Magyarországon szeretnék élni és itt akarom felnevelni a gyerekeimet. Nem könnyű a CEU-n  állást kapni, igen sok, jól képzett jelentkező akadt már akkor is. A társadalmi nemek tudománya tanszéken kezdtem el dolgozni, ami nagyban különbözött az addigi munkahelyemtől. Én addig is gendertémákkal foglalkoztam, de szociológusok között. A szociológusokkal nagyjából hasonló  irodalmat olvastuk, annak ellenére, hogy a szociológiának is sok ága van. A gender studies tanszéken viszont tanított történész, antropológus, irodalmár, filozófus, és ők ugyanarról a témáról egész más nyelven beszéltek, mint én. Elképesztően sokat tanultam tőlük, nagyon tágult a rálátásom a társadalmi kérdésekre. Még mindig szociológus vagyok, szociológiai kutatásaimra alapozva írok, de megváltozott a gondolkodásmódon, sokkal komplexebb lett.

Mesélj egy kicsit arról, hogy mivel foglalkozik a gender studies.  Miért fontos a 21. században Magyarországon és a világban?

A nemünk életünk, identitásunk egyik legfontosabb eleme születésünktől fogva.  A gender studies kutatók ezt a mindenütt megjelenő témát vizsgálják, azt, hogy mit jelent a nem, a nemiség az egyének és a társadalom számára, hogyan hozzuk létre és használjuk a nemi kategóriákat, és mi ennek a következménye, Nem is értem, hogy lehet azt mondani, hogy ezt a nagyon fontos társadalmi és kulturális jelenséget nem kell kutatni, nem kell tudományosan is megközelíteni.

Nagyon logikusnak és elfogadhatónak tűnik a definíció. De akkor mi az oka annak, hogy sokaknál kiveri a biztosítékot maga a gender studies létezése is? 

A kérdések, amiket felteszünk bizony mélyre fúrnak. Miért osztjuk a világot férfiakra és nőkre? Vajon mindig és mindenhol így van-e ez? Mi köze ennek a biológiához? A modernebb gender studies irányok  a biológiai különbségek természetességét, magától értetődőségét is vizsgálják. Ezek a típusú kérdések alapjaiban kérdőjelezik meg azt, hogy kik vagyunk, és miért olyan társadalomban élünk, mint amilyenben, illetve, hogy más elképzelhető lenne-e.  Ez láthatólag felkavaró személyesen is, illetve országos szinten, politikailag is.

Ezek csak gondolatok, viták alapjai. Miért kell félni tőlük?

Mi nem viselkedéseket írunk elő, hanem állandó vitában állunk egymással és a világ különböző helyein dolgozó kutatóival ezekben a  kérdésekben. A mi gondolataink hosszú távon lehetnek hasznosak, érdekesek, nem direkt politikai kinyilatkoztatások. Úgy tűnik, a jelenlegi kormány számára már maga a gondolkodás is veszélyesnek számít.

Azzal, hogy Magyarországon nem lesz gender studies szak az egyetemeken, vége a vitatkozásnak, a kutatásoknak?

Szerencsére nem. A kormány kihúzta a kiadható diplomák sorából a gender studies-t, de attól még a különböző tanszékeken igen is zajlik a téma oktatása Budapesten és más vidéki egyetemeken is. Sőt, amióta áll a bál a gender studies környékén, népszerűbbek is lettünk: más diszciplínák kutatói is elgondolkodnak azon, hogyan lehetne ennek egy értékes részét integrálni az órájukba. Emellett a CEU Amerikában akkreditált gender studies programja kiadhat diplomákat, úgy, mint azelőtt.

A másik munkád a rektorhelyettesség. Emlékszem, amikor a bölcsészkarra jártam, a rektor és a rektorhelyettes számunkra elérhetetlen személyek voltak, akik ebből a székből mentek nyugdíjba. Rád is így néznek a diákok?

Remélem, nem. Az amerikai egyetemek ebből a szempontból is kicsit mások, mint a magyarok.Nálunk ezekbe a pozíciókba nem beül valaki és ott marad a nyugdíjig, hanem rotálódnak az emberek. Az én terminusom kétszer két évig tart, és utána jön valaki más. Egyébként nálunk a tanszékvezetéssel is így van ez. Ennek sok előnye van, például az, hogy az ember egy ideig csinálja csak, és azután, amikor kikerült belőle, egészen másképp látja a pozíciót. Az utána jövő más elképzeléseket tud képviselni, érvényre juttatni, könnyebben változnak a dolgok. Én  élvezem ezt a periódust, mert szeretek szervezni, a dolgok logisztikáját megérteni, összerakni. Másfél éve kezdődött a botrány a CEU körül, akkor megint új dolgokat kellett megtanulnom. Hogy csak egy példát mondjak:  le kellett ülni a sajtósainkkal, akik elkezdtek tanítgatni minket arra, hogyan adjunk interjút a tévének, a rádiónak.

Hogyan éltétek meg az elmúlt másfél évet, a CEU körül kialakult helyzetet?

Maga ez az egész történet a CEU körül elképesztően frusztráló és nagyon nyomasztó. Véleményem szerint jól tükrözi mindazt, ami ebben az országban történik. A napi élet szintjén ezzel a helyzettel küzdeni fárasztó, szellemileg rosszul összeegyeztethető az ember másik életével, amelyben gyerekek száguldoznak maszatos manccsal. Ugyanakkor ez az időszak össze is hozott bennünket. Az egyetemi emberek általában egyedül dolgoznak, ez az ügy leültetett minket egymás mellé, és rákényszerített arra, hogy együtt tervezzük meg például a kommunikációt.

Te is költözöl Bécsbe?

Most még egy darabig megpróbálunk kétlaki életet élni, a férjem is a CEU-n dolgozik, majd meglátjuk, hogyan tudjuk újraszervezni az életünket. Én most már előre nézek. El kellett engedni a történteket, most az a feladat, hogy megnézzük: hogyan lehet egy másfajta egyetemet építeni Bécsben.

A munkádban a számos tevékenység közül mi áll hozzád a legközelebb? 

Az egyetemi dolgozók általában azt szeretik mondani, hogy a kutatás áll a legközelebb a szívükhöz. Tényleg nagyon jó dolog, amikor az ember megtalál egy választ egy kérdésre. De én tanítani szeretek leginkább. Nagyon élvezem, amikor tartok egy órát és látom, hogy felcsillan a diákok szeme, amikor valamit megértenek. Azt hiszik, hogy már mindent tudnak, de ez nincs teljesen így, lehet nekik még új dolgokat mondani. Elégedettséggel tölt el, amikor összejön egy tökéletes óra.

Szerencséd van, mert a CEU-n érdeklődő, lelkes diákanyag gyűlik össze.

Nagyon hasznos, hogy a diákok érdeklődnek, de nekik is dolgozni kell, amire nem mindig jut idő és energia. El kell, hogy olvassák a szakirodalmat. A gondolatainkról beszélünk, de a gondolatainkat az olvasmányélményekre alapozzuk.

Mi jelenti a legnagyobb kihívást most szakmai téren számodra?

Időnként nehéz összehangolni a kritikus professzor és az adminisztrációs vezető szerepét. Pontosan azért, mert nem ülünk bele az egyetemet irányító, adminisztrációs vezetői pozícióba, hanem tovább folytatjuk a tanítást. Az egyetem vezetősége döntéseket hoz, amelyekről úgy gondoljuk, jók.  De amikor az ember a professzori pozícióból látja a döntéseket, mások a szempontjai.

El tudod képzelni, hogy más egyetemen taníts?

Igen. Nagyon lojális vagyok a CEU-hoz, különösen most, semmilyen körülmények között nem hagynám el, mert fontosnak tartom, hogy részt vegyek abban, hogy ez az egyetem sínre kerüljön és tovább épüljön. De szeretek új dolgokat csinálni. Nem tartom lehetetlennek, hogy egyszer majd mással foglalkozzam. De azt sem tartom lehetetlennek, hogy elköltözzem Bécsbe.

Van nagy álmod, amit szeretnél megvalósítani az elkövetkezendő tíz évben?

Az álmom, hogy ne kelljen ennyit dolgoznom. Teljesen jó, ha az embernek a munkája a szenvedélye, de az is jó lenne, ha ez nem azt jelentené, hogy napi 10-12 órában kell a szenvedélyünket űzni.  Mert ha félig belehalunk a munkába, elképzelhető, hogy egy ponton már nem lesz a szenvedélyünk. Olyan társadalomban szeretnék élni, ahol az emberek nem a teljes kimerültségig dolgoznak, hanem van még idejük az élet más területeivel is foglalkozni.

Fotó: CEU / Erdős Dénes (Képszerkesztőség)

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter

Neked milyen pornót néz a gyereked? gyerek

Neked milyen pornót néz a gyereked?