1999 óta szervezik meg a matektáborokat, az ötlet egy debreceni, elhivatott és lelkes középiskolai (matek)tanár fejéből pattant ki, aki először a helyi gyerekeknek szervezte a foglalkozásokat. Az alapító végül 2011-ben kilépett, évről-évre pedig egyre nagyobb szervezőgárda viszi tovább az örökségét: 2008-ban rendezték meg az első budapesti versenyt, mára hét regionális versenyt szerveznek. Nyaranta már négy táborba várják az érdeklődőket és évközben is rengeteg rendezvény köthető az egyesület nevéhez, évente 500 önkéntest foglalkoztatnak.
A modern tehetséggondozás, a jelenkor kihívásaira való reagálás és a közösségi, élményalapú oktatás fémjelzik a tevékenységüket. A versenyek és táborok szervezése mellett kiemelten fontosnak tartják a mozgást és az egészséges életmódot, a kooperativitásra, kreatív gondolkodásra nevelést, továbbá a közösségteremtést és a pedagóguspálya népszerűsítését is.
Fotó: Megyesi Anita
Gondolom szeretted a matekot, nem úgy, mint én…
Nagyon sokan mondják azt, hogy nem szerették a matematikát, vagy hogy nem voltak jók matekból. Én ötödikes voltam, amikor kapcsolatba kerültem a Medve Matekkal: a matekversenyeken elért eredményeimnek köszönhetően hívtak meg a táborukba. Azután lettem önkéntes szervező, miután „kinőttem” a táborozós korból és annyira szerettem a szervezői gárdát és az általuk megismert embereket, hogy átkerültem a másik oldalra.
Talán nincs megosztóbb tárgy, mint a matek. Mindenki jó lehet matekból?
Az általános iskola alsó tagozatában romlik el valami ezzel kapcsolatban, hogy ez a közeg, vagy a tanár miatt van, az jó kérdés. Ekkor jön az, hogy „ciki jónak lenni” vagy a „nem gond, hogy hülye vagyok matekból, mert mindenki más is az”. Épp ezért az egyik legfontosabb célja az egyesületnek is az érdeklődés fenntartása. Ez a lényeg. Az, hogy érdekesnek tartsák a matekot, és hogy ismerjük el, hogy igenis használnunk kell az élet nagyon sok területén. Jobb megtanulni együtt élni a matekkal. A matek alapból egy mumus tárgy és még ezen belül is vannak nehéz területek. Még ha nem is zseni, de jó mindenki lehet matekból.
Az iskolán kívüli tehetséggondozás a fő profilotok.
Egyre több szülő figyel fel arra, hogy egy olyan gyerek, aki érdeklődik valamilyen terület, tantárgy iránt, az kaphasson még többet. Iskolán kívül is fejlesztést azon a területen, tehetséggondozást, de már maguk a diákok is keresik az ilyen lehetőségeket. Mi pedig pont ezért vagyunk: egy teljesen más oldalról mutatjuk meg nekik ezt a tudományágat, és ismertetjük meg velük egy újabb és újabb szegletét.
Milyen volt a táborban?
Délelőtt volt két, másfél órás foglalkozás kis csoportokban, két-két tanárral, délután játékok, versenyek, este pedig fakultatív előadások, további stratégiai játékok voltak. Még akkor egy hetes volt a tábor, most már szervezünk 10 naposakat is. Szó szerint a világ végén voltunk, Zemplén csücskében, de valahogy nem voltam megijedve első alkalommal sem, pedig 3 órába telt volna, ha értem kellett volna jönniük a szüleimnek. Mindig könnyen ismerkedtem, az ott megismert táborozókkal barátok lettünk és emlékszem, postán leveleztünk utána.
Azok voltak a régi szép idők!
Igen! Nyolcadikos koromtól ez a táborban megismert társaság a mostani baráti köröm, nagyon összetartóak vagyunk, több szerelem is szövődött a barátságok mellett, közös programokat pedig azóta is szervezünk a Medve Matekosok mellett is. Az évek során szép lassan táborozókból szervezőkké váltunk.
Elég magától értetődően jött neked, hogy akkor az egyesületnél önkénteskedni fogsz.
Mindig nagyon szívesen és lelkesen elvállaltam mindenféle feladatot, amit csak kiosztottak rám. Sokáig nem is foglalkoztam azzal, hogy ez most „önkéntesség”, középiskolásként is sokat segítettem és „dolgoztam” versenyeken, ez akkor még nem tudatosult bennem. Azután láttam, hogy egyre több és több önkéntes csatlakozik, és hogy milyen nagy dolgokat szervezünk és viszünk véghez. Manapság úgy látom, hogy egyre menőbb önkénteskedni.
Mitől függ szerinted az, hogyan állunk az önkéntességhez?
Szerintem elsősorban személyiség kérdése: látod, hogy ebből te is kapsz, és hogy az önkéntesség nagyban segít abban is, hogy megtaláld azt, hogy mi az, ami igazán érdekel? Ha nem így állsz hozzá, akkor „munkaként” fogod fel a dolgokat. De a versenyeinken is konkrétan bulihangulat uralkodik, a szervezők és a résztvevők is élvezik. Nagy élmény, amikor például a Gellérthegyen négyezer gyereket látsz önfeledten rohangálni. Ha pedig valaki jól érzi magát és jó élményeket szerez, akkor megosztja ezt az élményt másokkal is és ajánlja is: rengeteg önkéntes csatlakozik hozzánk úgy, hogy egy barátjuk, ismerősük jókat mesélt a programjainkról.
Mi az, ami a legnagyobb kihívás vagy nehézség számodra az önkéntességben?
Ez azért nehéz kérdés, mert magától értetődően jött számomra az önkéntesség, csinálni akartam. Nem féltem semmitől és a dolgok jó oldalát néztem. Nekem ez szívből jön, mindig is szerettem a gyerekeket, biztosan közrejátszott az is, hogy anyukám tanár és példát mutatott. Már korán beleláttam neki köszönhetően az oktatásba is. Ami nehézség, az az, hogy amikor 60-70 szervező vesz részt egy versenyen, akkor nem könnyű összehangolni őket, hiszen teljesen különböző életkorúak, mások az elvárásaik és más a munkamoráljuk. Nem könnyű egyenlően odafigyelni mindenkire, ez olyan dolog, amit az egyesületnél mindenki folyamatosan tanul és igyekszünk ezen a téren mindig fejlődni. De nagyon jó visszajelzés volt számunkra az is, hogy tavaly megnyertük az Önkéntes Központ Alapítvány Önkéntességért díját.
És mi a legjobb az önkéntességben?
Az az érzés, amikor látod, hogy megvalósult az, amiért dolgoztál és látod a gyerekek arcán a felhőtlenséget. Vagy amikor egy tábor után írnak egy csomóan, hogy mennyire jól érezték magukat! Ezeket a dolgokat gyerekekkel és gyerekekért teszed: őszintén megmondják a véleményüket és nagyon lelkesek tudnak lenni.
Van olyan pillanat, amit külön kiemelnél?
Tavaly nyáron, az egyik tábor kellős közepén volt a születésnapom. A csoportom, ami 10-11 éves gyerkőcökből állt, készített nekem egy óriási Csibe rajzot (ez a becenevem ugyanis a táborokban), amit mindenki aláírta és este énekeltek is nekem. Nem is értem, hogyan tudták meg, hogy pont akkor van a szülinapom! Nem mondom azt, hogy nem morzsoltam el néhány könnycseppet.
Mi az, amit az önkéntességnek köszönhetően, az önkéntességből tanultál meg?
Sok türelmet tanultam az önkéntesség révén. Alapjáraton hamar fel tudom kapni a vizet és elég hirtelen tudok lenni. Arról is rengeteget tanultam, hogy hogyan bánjak az emberekkel, hogyan oldjak meg különböző helyzeteket. Úgy érzem, az önkéntességnek köszönhetően én is szervezettebb lettem, a saját dolgaimat is jobban szervezem.
Mi a feladatod egyébként főtitkárként?
Nagyon szerteágazó a feladatköröm: egyes eseményeket szinte egy az egyben én fogok össze, de az egyesület napi teendőit, mint számlázás, kapcsolattartás is én végzem. Emellett a rendezvények infrastrukturális beszerzéseit intézem, segédkezem a pályázatokban, honlapot szerkesztek.
Kiknek és miért ajánlanád figyelmébe az önkéntességet?
Az önkénteseink főleg egyetemista diákcsoportból állnak, akikkel barátok is vagyunk, szóval egy fiatalos banda vagyunk, de gyakran csatlakoznak hozzánk szülők és akár nagyszülők is, mert hívják hozzánk őket a gyerekeik. A kötelező iskolai önkéntesség kapcsán is jön hozzánk sok középiskolás. Ami nagyon fontos szerintem, hogy a sok ember és a gyerekek révén azonnali visszacsatolást kap mindenki, amiből rengeteget lehet tanulni. És egy nagy élmény!
Mi az, ami az egyesület idei tervei között szerepel?
Elindítottunk egy ösztöndíjprogramot, hogy azoknak is lehetősége legyen velünk táborozni, akik nem engedhetnék meg maguknak. A jelentkezések már elindultak, reméljük, hogy nyáron sok gyerek tud majd csatlakozni így is hozzánk! Az 1 %-okból befolyt összeget és az őszi adománygyűjtő kampány bevételét is tisztán erre a programra fordítjuk. Idén már harmadik alkalommal jelentkezünk a PwC „Másokról szól” pályázatára, reméljük sikerül. Nagyon nyitottak lennénk arra, hogy különböző cégekkel együttműködjünk és keresünk támogatókat. Ami egy nagyobb cégnek egy kis összeg, abból mi már rengeteg dolgot meg tudunk valósítani, és akár eszköztámogatások is sokat jelentenének. A BME például teremhasználattal, nyomtatással segít nekünk most már jó pár éve, amiért nagyon hálásak vagyunk”
