Az élsport világában meg kell tanulni elviselni a fájdalmat. Amikor az egykori sportkarrierből kihízott felnőtt férfiak teljes testsúlyukkal a törékeny gyerektestekre támaszkodva próbálják kikényszeríteni a tökéletes spárgát, amikor muszáj még egy utolsó utáni alkalommal is nekifutni és a gravitációval dacolva a magasba repülni a dobogóról, amikor sajgó, kificamondott vagy épp törött testrészekkel is végig kell csinálni a gyakorlatot. El kell fogadni, hogy az olimpiai aranyhoz vezető út fájdalmas, és hogy – ebben a világban legalábbis – a fájdalom normális. Épp ez, még a fizikai fájdalom tekintetében is sok szempontból téves látásmód tette lehetővé, hogy Larry Nassar éveken keresztül szexuálisan zaklathasson több száz fiatal lányt.
Larry Nassar a legsikeresebb tornászok sportorvosa volt. Egy olyan világban, ahol a legtöbb felnőtt csak ordítva szól az amúgy is megfeszített fizikai munkát végző kislányokhoz, (és persze többnyire akkor is utasításokat vagy szitkokat vág feléjük) a mindig gyengéd, mindig érdeklődő és persze minden sérülést meggyógyító sportorvos hamar a lányok legjobb barátja lett. Mert szögezzük le az elején, a rosszízű vicc, miszerint a pedofilok szeretik a gyerekeket, valahol mégis igaz, mármint olyan értelemben, hogy legtöbbször nem a sarki hentesről meg a gyerekeket egyébként is gyűlölő üzletemberről szokott kiderülni, hogy kiskorúakat molesztált, hanem inkább azokról, akik – mármint főleg a felnőttek szerint – kimondottan jól bánnak a gyerekekkel. És Larry Nassar (az áldozatok saját bevallása szerint is) tagadhatatlanul jól bánt velük, bármennyire is furcsa ezt kimondani a felfoghatatlanul súlyos tettei fényében.
A most 55 éves Nassar keresztény, istenfélő ember hírében állt, rendszeresen önkénteskedet a helyi templomban, feleségétől három gyermeke született, két lány és egy fiú. A University of Michiganen tanult kineziológiát, később pedig sportorvossá képezte magát. Először csak gimnáziumi, majd egyetemi csapatok orvosaként tevékenykedett, de karrierje meredeken ívelt felfelé, olyannyira, hogy rövidesen ő lett az amerikai olimpiai csapat hivatalos gyógytornásza. Nassar pályájával párhuzamosan egy különös trend is alakulóban volt a gimnasztika területén: egyre fiatalabbak és fiatalabbak lettek a lányok, így a korábban versenyző sportolónők helyett gyakran akár 12-13 éves kislányok is bekerülhettek a csapatba. És ezzel együtt Nassar vizsgálójába is.
Larry Nassar a tárgyalásán
Rendhagyó vizsgálat
A lányok egyöntetűek szerették Nassart, olyan figura volt az életükben, akiknek elpanaszolhatták az edzők – például a kolozsvári származású Károlyi Béla és Márta – kegyetlenkedéseit, aki minden igyekezetével próbált enyhíteni a fájdalmaikon, aki karácsonykor vette a fáradtságot, hogy kellemes ünnepeket kívánjon a lányoknak az Instagram-fotóik alatt. Egyedül a vizsgálati módszere volt furcsa. Nassar azt állította, a vagina belső felén található egy bizonyos trigger pont, ami kulcsfontosságú a test többi tájának gyógyításához – egy lánynak azt mondta például, hogy a sarkában lévő idegek valamilyen módon össze vannak kötve a vagina belsejének pontjaival, ezért kell ezt a „belső vizsgálatot” alkalmaznia. Ez persze minden lánynak elég különös és nyilván borzasztóan kellemetlen volt, de alapvetően megbíztak a jószándékú orvosban, ráadásul a legtöbbüknek szülei is bent ülhettek a szobában, mikor a vizsgálat zajlott. Ha pedig a szülők tudnak róla, biztosan rendben van. A mindennapos fájdalmakat átélő tornászlányoknak valószínűleg nem ez volt az első kellemetlenség, amit el kellett viselniük „a sport kedvéért”. Szóval nem szóltak. De ha szóltak, azzal sem mentek túl sokra. És talán ez az At the heart of gold (Az amerikai tornászbotrány belülről – elérhető az HBO Go-n) című dokumentumfilm egyik legmegrázóbb eleme.
Erin Lee Carr filmje azzal zárul, hogy a gyermekvédelmi szakértő felhívja rá a figyelmet, „ha egy gyerek azt mondja, hogy egy felnőtt furcsa módon, kellemetlenül ért hozzá, ne azt mondjuk, hogy ‘de hát az egy olyan rendes ember’.” Ugyanis Nassar esetében pontosan ez történt: amikor egy-egy fiatal lány megpróbálta jelezni az szüleinek vagy az edzőknek, milyen vizsgálatokat végez a sportorvos, a felnőttek legyintettek és automatikusan a másik felnőttet védték.
Kicsit olyan vagy, mint egy sebzett állat. Nem mutatod, ha gyenge vagy, nem mutathatod, ha megsérültél
– magyarázza az egyik lány a tornászlét pszichológiáját, egyszerre utalva a folyamatos fájdalomra és az eltitkolásáért tett munkára. Ez megmagyarázza, hogy a több százból miért csupán 1-1 lány próbált előhozakodni Nassar viselt dolgaival az évek során. Persze komplex (szociál)pszichológiai folyamatok is működésbe lendültek: az egyesületi sport csapatszellemének jegyében a csoporthoz tartozás – pláne az élsport kiélezett világában – szinte minden felett áll, ha pedig a többi lány elviseli a vizsgálatot, hát a másik is lenyeli. Az egyik idősebb tornász később könnyek között emlékezett rá vissza, mikor az félénk, újonc lányok odaléptek hozzá és riadtan elmesélték, mit tett velük Nassar, ő pedig megnyugtató mosollyal közölte velük, hogy ne aggódjanak, kicsit persze furcsa, de itt ez a vizsgálat menete. Mondjuk nem mintha sokat számított volna – pont ugyanezt mondták a felnőttek is.
Elfordított tekintetek
„Kicsoda John Geddert?” – teszi fel a kérdést a riporter, az egyik nyilatkozó lány pedig úgy felel, „A Sátán”. De Geddert valójában ennél valami sokkal kisszerűbb, sokkal mocskosabb volt: egy mogorva edző, aki a végsőkig hajszolta a lányokat, és aki ölbe tett kézzel nézte, hogy Nassar molesztálja a sportolóit. Geddert a Twist Stars nevű klubban alkalmazta Nassart, aki Geddert félelmetes, nyers stílusa mellett csak még jóságosabbnak tűnt a lányok szemében. „Geddert volt a rossz és Larry a jó” – emlékszik az egyik lány. Kettejük furcsa, mégis szorosan záródó párosa nemcsak Geddert finoman szólva is megkérdőjelezhető pedagógiai módszerei és Larry sötét bűnei miatt volt veszélyes, hanem azért is, mert semmilyen külső ellenőrző szerv nem gyakorolt hatalmat felettük.
A 12 éves Isabelle sípcsont-fájdalomra panaszkodva fordult Gedderthez, aki rögtön Nassar rendelőjébe küldte a lányt. A kislánynak minden egyes nap be kellett feküdnie a vizsgálóba, edzés után pedig külön kezelésekre kellett mennie Nassar házába – egészen pontosan Nassar pincéjébe, a férfi ugyanis (nyíltan) ott kezelte a lányokat. Ez idő alatt Nassar minden egyes alkalommal molesztálta Isabelle-t. A fájdalma pedig nem javult. Mikor Isabelle végre bevallotta Geddertnek, milyen pokoli fájdalommal jár az edzés, a férfi egyszerűen kirúgta az edzőteremből. Később derült ki, hogy Isabelle lába csúnyán eltörött, a folyamatos terheléstől szinte szétmorzsolódott a csont.
De nem mindenki gondolta rossz orvosnak Larry-t – bár, hogy milyen úton ért el „rehabilitációs sikert”, az már kétségkívül elfogadhatatlan volt. Az egyik lány például így nyilatkozott róla:
Larry azért volt olyan jó orvos, mert tényleg nem éreztél semmit a kezelések után. Nemcsak fizikailag, de mentálisan, érzelmileg sem. Ki kellett zárnod, ami történt. Különben összeomlasz.
Egyesek szerint Geddert mindenről tudott. Jóban voltak Nassarral, a lányok pedig edzés közben is nyíltan beszéltek a kellemetlen vizsgálatoról és kezelésekről. Geddertnek – és mindenki másnak – egyszerűen könnyebb volt elfordítania a tekintetét, és a sarokban gubbasztó szörnyeteg helyett inkább a távolban csillogó medálok felé nézni.
Az első eset, mikor egy lány hivatalosan is jelentete az ügyet akkor történt, mikor Larissa Boyce beszámolt Larry Nassar „kezeléseiről” Kathie Klages edzőnek, még 1997-ben. Boyce egyértelműen elmagyarázta, hogy Larry többízben „feldugta ujjait a vaginájába”. Mire Klages gyorsan elkezdte magyarázni a lánynak, hogy biztosan téved -hiszen ő évek óta ismeri Nassart és biztos benne, hogy sosem tenne ilyesmit. Hogy meggyőzze Boyce-t, más lányokat is behívott az irodájába, és elkezdte faggatni őket, csinált-e Larry valaha olyasmit, ami miatt kényelmetlenül érezték magukat. A lányok elmagyarázták, hogy Larry keze ugyan „néha intim testtájakra téved”, de ez a kezelés része. Larissa azonban ragaszkodott az igazához: a férfi ujjai a vaginájában vannak, és ez semmilyen kezelésbe nem tartozik bele.
Kathie Klages végül nem jelentette az ügyet feletteseinek, nem jelezte a problémát Larissa szüleinek, egy embernek azonban mégis szólt: Larry Nassarnak. A sportorvos szembesítette a lányt, finoman megszidta, amiért azt feltételezte, bármi rosszat akarna neki, a dolog pedig Nassar jogos büntetése helyett végül azzal zárult, hogy Larissa könnyek között kért bocsánatot a férfitól.
Az áldozatok ereje
Az egyre csak duzzadó botrány eltussolása nem csupán egy-egy emberen múlt: rendszerszintű probléma volt, amiben a több jelentést is szőnyeg alá söprő Michigan State University is nyakig sáros. 2014 előtt összesen 67 lány tett panaszt Nassar ellen, de minden ügy elsikkadt, amíg nem állt elő néhány kivételesen kitartó tornász: elsőként Amanada Tomashow.
Amanda Thomashow a bíróságon
Tomashow az MSU-nál tett feljelentésében teljes részletességgel leírta az esetet: Nassar feldugta ujjait a vaginájába, ő felpattant és ellökte a férfit, aki hátrahőkölve próbálta elrejteni erekcióját. Ezt már muszáj volt kivizsgálni, azonban a vizsgálat egyáltalán nem zajlott szabályosan: Nassar maga szerezhetett tanúkat, közülük három a tanítványa, egy pedig egy hozzá közel álló edző volt. Nassar közeli barátai nyilvánvalóan megvédték a sportorvost, így az egyetmi bizottság ejtette a vádakat, a jegyzőkönyvből pedig rejtélyes módon kihagyták Nassar erekcióját.
Aztán jött Rachael Denhollander. A lányt egy az Indianapolis Starban megjelent leleplező riport inpirálta, melyben a tornászvilág szexuális zaklatási ügyeiről írtak. Denhollander már nem az egyesülethez fordult, hanem egyenesen az Indianapolis Starhoz, ahol nyíltan megnevezte Larry Nassart, mint pedofil bűncselekmények elkövetőjét. A cikk megjelenése után olimpiai bajnokok, csúcskategóriás tornászlányok jelentkeztek, (kezdetben még név nélkül) hogy megerősítsék Denhollander állításait.
Nassart végül csak akkor tartóztatták le, mikor egy családi barátjuk lánya is jelentette őt. Mivel a lány nem volt páciense, itt már semmilyen érintést nem magyarázhatott az orvosi szükségszerűséggel. A férfi jogi esélyei aztán jelentősen romlottak, mikor a hatóságok egy halom gyerekpornóra bukkantak a számítógépén. És ezzel Larry Nassar tárgyalása megkezdődött.
Nem igazán tudom, hogy zajlik egy hagyományos szexuális zaklatás, illetve pedofilia vádja körül forgó tárgyalás Amerikában, de Nassar ügyét csak lélegzet-visszafojtva lehet figyelni. Vérfagyasztóan sokkoló és mégis van benne valami borzasztóan felemelő – az igazság diadala, ami olyan ritkán adatik meg a hasonló helyzetben lévő nőknek. A rendhagyónak tűnő eljárást az alapozta meg, hogy a bírósági döntés értelmében Larry Nassarnak végig kellett hallgatnia azokat az áldozatait, akik szerettek volna szembenézni vele és elmondani neki, hogyan élték meg ők a zaklatást. Ezek voltak azok a bizonyos victim impact statementek.
12 éves voltam, mikor elmondtam a szüleimnek, mikor Larry masszírozza a lábaimat, a péniszét is hozzádörzsöli. A szüleim számonkérték, de ő mindent tagadott. Komplex okok miatt, amiket most nem szeretnék kifejteni, a szüleim úgy döntöttek, hogy Larry Nassarnak hisznek és nem nekem. 12 és 18 éves korom között eltávolodtam a családomtól. Apám úgy gondolta, aki képes ilyen hamis vádaskodásra, csakis a legrosszabb ember lehet. Az, hogy azt gondolta, hazudtam neki, alapvetően tépázta meg a kettőnk közötti kapcsolatot. Minden alkalommal, mikor összevesztünk, azt vágta a fejemhez, hogy bocsánatot kell kérnem Larrytől. Csak akkor próbáltam újra tisztára mosni a nevem, mikor már egyetemre készültem. Larry Nassar tettei súlyos kínokat okoztak nekem, de jobban fájt látni, ahogy apám rádöbbent, minek tett ki engem. Apámmal mindent megtettünk, hogy megfoltozzuk összetört kapcsoltunkat, mielőtt öngyilkosságot követett el 2016-ban.
Az utolsó szavakat már zokogva mondta el az a fiatal nő, aki Nassar barátjának lányaként elindította az ügyet. Ahogy lelépett a pódiumról, még a bírónő sem próbálta elrejteni a véleményét, könnyes szemű fiatal lányok, fájdalmas szégyentől lángoló arcú szülők és forró, együttérző öleléseket váltó barátnők kavargó érzéseitől vibrált az egész terem.
És a tárgyalóteremben kiálló lányok sora egyre csak hosszabb lett, ahogy az áldozatok egymásből merítettek erőt, hogy szembenézzenek gyerekkoruk szörnyetegével. Könnyeikkel küszködve beszéltek, a végén mégis megtapsolták és megölelték egymást. Az ügyvédek és ügyészek sem láttak korábban hasonlót, valószínűleg többnyire nem ez a hangulat jellemzi az ilyen tárgyalásokat, de az ügyet vezénylő bírónő, Rosmarie Aqualina nagyon emberien és érzékenyen úgy döntött, hagyja szabadon áramlani az érzelmeket.
A beszédek annyira húsbavágóak voltak, hogy egy ponton maga Nassar írt kérvényt, amiben arra kérte a bíróságot, hogy mentális állapotára való tekintettel mentse fel az áldozatok nyilatkozatainak hallgatása alól. Aqualina elutasította a döntést – tartozott ezzel a lányoknak.
Mit műveltél? Végignéztem ezeken a fiatal lányokon a bíróságon, és azt mondtam az anyukámnak, az a legszörnyűbb, hogy milyen fiatalok. Ő azt mondta, te is pont ilyen kicsi voltál. Ha nem kisebb. Ezen a héten nagyon súlyos döntést kellett meghoznom, Larry. El kellett döntenem, hogy téged támogatlak, vagy a lányokat. És én őket választottam. Egész életemben ismertelek, egészen pontosan 31 éve a 36 évemből. Emlékszem az esküvődre, hogy azt gondoltam, Stephanie a legszerencsésebb nő a világon. Mindennap fáj a szívem érte és a gyerekekért. Mi értelme volt mindent elveszíteni? Családtagnak tekintettünk – mert azt hittük, te is szeretsz minket. Azért döntöttem úgy, hogy ma a szemedbe nézek, mert el akartam mondani: bántottál minket. Engem. (…) Larry, azt hiszem örömmel hallod majd, hogy 12 hetes terhes vagyok. Kisfiú. És mindent meg fogok tenni az életben, hogy az olyan emberek, mint te ne bánthassák az olyan embereket, mint mi. Ég veled, Larry, ideje becsuknom az ajtót. Isten áldja a sötét, összetört lelkedet!
Mire a legidősebb (vagyis Larry-t a legrégebb óta ismerő) megszólaló elmondta a beszédét, Larry Nassar is könnyek közt reszketett a vádlottak padján.
Rosmarie Aqualina bírónő a tárgyaláson
A #MeToo-mozgalom kezdete óta valóban rengeteg szexuális zaklatási botrány bukott ki, olyannyira, hogy szomorú és megmagyarázhatatlan módon már erre is kezd érzéketlenné válni a világ. Egyre több hang fogadja fanyalgással az „újabb” történeteket, egyre többen (mint például Catherine Deneuve) veszik védelmükbe „szegény férfiakat” és próbálják megmagyarázni, hogy egy kis fogdosást azért ne nevezzünk már szexuális zaklatásnak. De az At the heart of goldnak sikerült megmutatnia, hogy rendszerszintű problémáról van szó, és hogy egyetlen férfi éveken keresztül büntetlenül zaklathat több száz (ezt egyáltalán fel lehet fogni? több száz) kislányt, magas presztizsű hivatalos szervek elnéző tekintete alatt. Megmutatta, hogy olyan világban élünk, ahol inkább hiszünk egyetlen fehér férfinak több tucat lány szavával szemben. De azt is megmutatta, hogy az összefogás és a kitartás igazságot hozhat – persze akármennyire szép is mindez, ezeknek a lányoknak sosem kellett volna elveszíteniük majd visszanyerniük a hangjukat, csak azért, hogy azt mondhassák, „Me Too”.
„Mennyit ér egy kislány?” Teszi fel a kérdést Rachael Denhollander, az utolsó felszólaló, mielőtt újra felidézné az eseteket, mikor Nassar áldozataiba fojtották segélykiáltásaikat. „Senki sem volt hajlandó odafigyelni. Most olyan ítéletre vágyunk, amiből érezzük majd, hogy számít, ami történt velünk. (…) Nézzetek körbe a tárgyalóteremben és emlékezzetek, mit láttatok az elmúlt hét nap alatt. És legyen ez figyelmeztetés mindannyiunknak. Mikor a hatalmat birtokló felnőttek nem hisznek a szexuális zaklatás áldozatainak, mikor az intézmények olyan kultúrát teremtenek, melyben egy szexuális ragadozó félelem nélkül vadászhatja áldozatait – pontosan így néz ki a végeredmény. Egy szoba tele túlélőkkel, akik mély sebeket hordoznak magukban. Nők és lányok, akiknek talán sosem gyógyulnak be teljesen a sérüléseik, de akik mégis összefogtak, hogy együtt harcoljanak, mert tudták, senki más nem teszi meg helyettük. Nők és lányok, akik úgy döntötték, hogy a bűntudatot és szégyent átruházzák az egyetlen emberre, akihez tartozik: a bántalmazóra. De legyen az elmúlt hét napban elmesélt rémtörtémetekből motiváció bárkinek és mindenkinek, hogy felelősséget vállaljon az oltalma alá tartozó gyerekért. Hogy megértsék a hihetetlen tévedéseket, amik a mai naphoz vezettek. És hogy legközelebb jobban csinálják.”
Fotó: Getty Images
