Sikerült kimenekíteni hazájából a halálra ítélt szudáni nőt

2014. augusztus 04.
A szudáni Meriam Ibrahim halálos ítélete elől menekült hazájából, amit azért szabtak ki rá, mert egy keresztény férfihoz ment feleségül, és mert ő is kereszténynek vallotta magát. Rengeteg megpróbáltatása után, végre sikerült elhagynia Szudánt, de még a szenvedések közepette sem jutott eszébe, hogy megtagadja hitét.

Meriam 2011-ben esküdött meg a manchesteri Daniel Wanival egy templomban, meghitt, keresztény szertartás keretei közt. Ahogy számos muszlim államban, úgy Szudánban is szigorúan tilos a muszlim nők számára nem-muszlim vallású férfiakkal házasodni, noha a muszlim férfiak elvehetnek más hitű asszonyokat. Ennek az az oka, hogy a születendő gyermekeknek mindig az apa vallását kell továbbvinnie, tehát – a törvény értelmében – a gyerekek ilyen módon így is úgy is muszlim vallásúak lesznek. Azonban a nők számára egy ilyen házasság egyet jelent a halálos ítéletük aláírásával.

A szudáni Kartúm bírósága Meriamot először száz korbácsütésre ítélte, amiért szexuális kapcsolatot létesített nem-muszlim férjével. Mikor elmondta, hogy ő maga is keresztény vallásúnak tartja magát, hitszegéssel vádolták, és halálra ítélték. Bár hónapokkal később, a nemzetközi média nyomásának hatására szabadon engedték, de az országot nem hagyhatta el: egy alkalommal negyven fegyveres szudáni állta útját, és hamis okiratok vádjával visszafordította őt, mikor a repülőtérre érkezett.

Június 26. óta a kartúmi Amerikai Nagykövetségen húzta meg magát, és várta, hogy hazáját elhagyva új életet kezdhessen valahol. Július 24-én, mindössze két órával a magángép indulása előtt, Meriam megtudta a jó hírt, miszerint családjával együtt Rómába utazhatnak. Mikor az asszony családjával együtt megérkezett Rómába, audienciát kaptak Ferenc pápától, aki megáldotta a nőt és kislányát, Mayát, akinek Meriam egy börtöncellában adott életet két hónappal ezelőtt. A Vatikánba való látogatás, és a találkozás a pápával hatalmas élmény volt az asszony számára, mint „egy álom”. „Sosem jutott eszembe a vallásom megtagadása, akkor sem, mikor halálra ítéltek érte. Mikor megkértek, hogy feladjam a vallásomat, tudtam, hogy mit kockáztatok a választásommal, de nem akartam megtenni.”

Meriam Amerikában szeretne új életet kezdeni, hogy: „végre igazi családként” élhessen együtt szeretteivel. „Hála Istennek mindannyian jól vagyunk! Az első pillanattól kezdve hittem Istenben, tudtam, hogy nem fog elhagyni engem” – nyilatkozta a nő.


Riporter