- A pesti lányok a fegyveres harctól a sebesültellátásig számos feladatot vállaltak.
- Eörsi László történész könyvében 66 nő életútját dolgozta fel, de ennél jóval többen lehettek.
- A forradalom leverése után börtön, emigráció és hosszú hallgatás is várhatott rájuk.
Egy fiatal lány néz ránk a fekete-fehér fényképről. A vállán fegyver, az arcán komolyság. Máskor talán iskolába vagy munkába sietett volna Budapest utcáin, azon az őszön azonban egészen más döntéseket kellett meghoznia. Maradjon vagy meneküljön? Elinduljon a sebesülthöz, miközben még lőnek? Elrejtse a röplapokat?
Az 1956-os forradalomról legtöbbször a pesti srácok jutnak eszünkbe. Pedig ugyanazokban az utcákban lányok és asszonyok is kockára tették az életüket. Néhányuk arcát világhírű fényképek őrizték meg, másokról alig maradt több egy névnél és néhány vallomásnál.
Kik voltak a pesti lányok?
A pesti lányok között volt, aki fegyvert fogott és a pesti srácokkal együtt harcolt a forradalomban 1956-ban (Forrás: Fortepan / ETH Zürich / Comet Photo AG/Jack Metzger)
A pesti lányok nem alkottak külön szervezetet. Különböző felkelőcsoportokhoz csatlakozó nőket értünk alattuk, akik fegyverrel harcoltak, sebesülteket kötöztek, élelmet szereztek, vagy röplapokat készítettek és terjesztettek. A megnevezés mögött kamaszok mellett felnőtt, családos asszonyok történetei is ott vannak.
Eörsi László Pesti lányok, 1956 című kötetében 66 nő életútját kutatta fel. Ez azonban nem a forradalomban részt vevő összes nő névsora. Az ellátást, főzést, beszerzést végzők közül sokan jóval kevesebb nyomot hagytak a dokumentumokban, mint a fegyveres csoportok ismert tagjai.
Pedig az ő munkájukon is múlt, hogy jutott-e étel a felkelőknek, kötszer a sérülteknek, és segítség annak, aki már nem tudott a saját lábán eljutni a kórházig.
Wittner Mária tizenkilenc évesen csatlakozott a felkelőkhöz
Wittner Mária 1956-os forradalmár a Corvin közben 1989-ben (Forrás: Fortepan/Szebeni András)
A Magyar Rádió ostrománál kapcsolódott be az eseményekbe Wittner Mária. Részt vett a felkelők tevékenységében, a sebesültek ellátásában is segített, november 4-én pedig maga is megsebesült.
A forradalom napjai után hosszú börtönévek következtek. 1957 nyarán letartóztatták, a következő évben első fokon halálra ítélték. Hónapokon át kellett együtt élnie azzal a tudattal, hogy kivégezhetik, mielőtt az ítéletét életfogytiglani szabadságvesztésre változtatták. Csak 1970 márciusában szabadult.
Tizenkilenc éves volt, amikor kitört a forradalom, és már elmúlt harminc, amikor kijutott a börtönből.
Szeles Erika mindössze tizenöt évet élhetett
Szeles Erika az 1956-os forradalom után bejárta a világot, bár azt kevesen tudták, ki az a lány a hatalmas fegyverrel a kezében, pufajkában. Azt még kevesebben tudták, hogy csupán 15 éves!
Szakácsnak tanult, és a Béke Szállóban dolgozott. A forradalom idején fegyvert fogott, később sebesülteknek segített. A róla szóló visszaemlékezések szerint a Blaha Lujza tér környékén, egy sérült ellátása közben érte halálos lövés.
A fénykép megőrizte a dacos kamaszlányt az örök emlékezetnek. De nem érhette meg a felnőttkort, és azt sem tudhatta meg, hogy egy világ szemében lett az elnyomók elleni felkelés szimbóluma.
Mona Judit az ellenségnek tekintett foglyokat is ellátta
Lehoczky Attiláné Mona Judit orvosként csatlakozott a Corvin közi felkelőkhöz. A Práter utcában kialakított egészségügyi helyen dolgozott, ahol műtétekre is szükség volt. Éjjel-nappal fogadta a sérülteket.
Az ÁVH-s foglyokat is kezelte. Amikor az egyik felkelő ezt kifogásolta, Eörsi László által idézett válasza világossá tette, mit gondol az orvosi felelősségről: a segítség nem függhet attól, melyik oldalon áll a beteg.
A forradalom leverése után férjével emigráltak. Gyermeküket csak később tudták kijuttatni az országból. Az Egyesült Államokban szakmailag is újra kellett kezdenie az életét, később azonban sikeres igazságügyi orvosszakértő lett.
Márton Erzsébet nem bírt vért látni, mégis a felkelőkkel maradt
Mindenki másban tudott segíteni a forradalom napjai alatt. Márton Erzsébet 1956. október 26-án csatlakozott a Széna téri felkelőkhöz. Amikor egészségügyi feladatot javasoltak neki, elmondta, hogy a vér látványától rosszul lesz.
Először a konyhán dolgozott: ételt osztott, mosogatott, takarított. Később egy különleges csoport tagja lett, amelyben informális vezető szerepet is betöltött.
Az ő raja fogta el és kísérte be többek között Marosán György PB-tagot Nagy Dániellel, az Elnöki Tanács elnökhelyettesével együtt. Utóbbit nem sokkal ezután végül elengedték. Elfogtak több ÁVH-s tisztet, köztük Galambos István századost, aki később számos 1956-os ügyben vezette a vizsgálatot. Márton raja nemcsak a fővárosban, de Szentendrén, Tahitótfalun, Dunabogdányban is eredményesen kutatott.
Bencze Gizella a megtorlás idején mondott nemet
Bencze Gizella a Baross téri felkelők és a Péterfy Sándor utcai ellenállók között vállalt szerepet. Igazi hősiessége mégis a forradalom leverése utáni döntéseiben mutatkozott meg.
A hatóság Gabriella fedőnéven megpróbálta beszervezni, ő viszont később megtagadta az együttműködést. Eörsi László kutatása szerint inkább vállalta volna, hogy elítélik, mint hogy társai ellen valljon.
Ezt 1957-ben kimondani egészen mást jelentett, mint most, az idő biztonságos távolában felidézni. Letartóztatások és kivégzések idején kellett szembenéznie a következményekkel.
A nők kiállása a forradalom leverésével sem ért véget
Nőtüntetés 1956. december 4-én a Városligetben (Forrás: Fortepan/Nagy Gyula)
Pető Andrea történész Eörsi könyvéről írt értékelésében arra hívta fel a figyelmet, hogy a nők tapasztalatai hosszú időn át háttérbe szorultak 1956 emlékezetében. Attól, hogy néhány női szereplő neve ismertté vált, a többiek története még nem kapott kellő figyelmet.
Ha csak a fegyveres harcot tekintjük fontosnak, könnyen eltűnnek a képből azok, akik a sebesültek mellett maradtak, élelmet vittek vagy az ellenállás híreit továbbították. A megtorlás, az emigráció és a félelem pedig sokak életében azt is meghatározta, beszélhettek-e egyáltalán arról, amit átéltek.
A nők kiállása november 4-ével sem ért véget. December 4-én több ezren gyűltek össze a Hősök terén, hogy néma tüntetéssel emlékezzenek az áldozatokra és tiltakozzanak a szovjet beavatkozás ellen.
A hetvenedik évfordulón érdemes a jól ismert fényképeknél egy kicsit tovább időznünk. Megkeresni a neveket, észrevenni az életkorokat, elolvasni, mi történt velük később. A pesti lányok között volt, aki hazatért, aki új országban kezdett életet, és aki már soha nem jutott haza. Mindegyikük történetével többet értünk meg abból, mit jelentett 1956 őszén a szabadság mellett dönteni.
Fotó: Fortepan/Nagy Gyula, Szebeni András
Kövesd a Marie Claire-t a Google hírekben!
