Bár akad köztük gyermek- és ifjúsági lelkisegély, faültetésre és zöldítésre fókuszáló, valamint a szegregátumokban élő gyerekek felzárkóztatását célzó program is, a cél közös: észrevenni a problémát, megszólítani az érintetteket, majd olyan megoldást találni, amely hosszú távon is működhet.
A civil szektorból nem a jó szándék hiányzik, hanem a pénz
A nyertes szervezeteket nemcsak a szakmai elkötelezettség, hanem a forráshiánnyal folytatott állandó küzdelem is összeköti. Ennek okai sokrétűek: a támogatások nehezen hozzáférhetők, miközben az akár évekre szóló elköteleződést igénylő programok költségesek.
A kihívások sorát gyarapítja az is, hogy az állami források korlátozottan hozzáférhetők, a vállalati forrásokért sok civil szervezet van versenyben, a rendszeres lakossági adományozás pedig továbbra sem általános. Bár egy-egy nagy társadalmi visszhangot kiváltó ügy képes hatalmas hullámokat kelteni, az adakozási és önkénteskedési hajlandóság Magyarországon nem mondható kiemelkedőnek.
„El kell hinnünk, hogy ha havonta csak ezerötszáz-kétezer forintot utalunk is egy szervezetnek, elképesztően sokat teszünk azért, hogy az elérhesse a céljait. Nem számít, milyen kicsi az összeg, amit adni tudunk, a rendszeres, ezáltal tervezhető hozzájárulás sokszor többet ér, mint egy alkalmi, nagyobb tétel. Vagyis ha valaki segíteni szeretne, de nem tud önkénteskedni, akár már havi egy kávé árával is sokat tehet azért, hogy egy alapítvány vagy egy számára fontos ügy fennmaradhasson” – mondja Kiss Gyöngyvér, a Civil Impact alapító-ügyvezetője.

Azzal is sokat segíthetünk, ha rendszeres önkéntesi feladatot vállalunk, így a szervezet folyamatosan számíthat ránk. Kiss Gyöngyvér hozzáteszi, hogy ettől még nem kell állandóan rendelkezésre állni, hiszen már havi vagy évi néhány óra kiszámítható segítség is sokat jelenthet. Vállalhatunk áruszállítást, cipősdobozok csomagolását, meseolvasást vagy válogatást egy adományboltban – a legtöbb szervezetnek minden támogatás jól jön.
Így segíthetsz jól te is egy civil szervezetnek!
A hatékony segítségnyújtás első lépése, hogy olyan ügyet válassz, amely valóban fontos számodra, majd reálisan mérd fel, mennyi időt, pénzt vagy szaktudást tudsz felajánlani. Nem a hozzájárulás nagysága számít: már havi néhány óra önkéntes munka vagy egy kisebb, rendszeres adomány is sokat jelent, mert kiszámíthatóvá teszi a szervezet működését. Ha tárgyakat adományozol, csak olyasmit adj, amit te magad is szívesen elfogadnál. Vagyis jó állapotú és hibátlan ruhát, cipőt, könnyen elkészíthető élelmiszert, működőképes elektronikai eszközt – akár elemekkel együtt. Érdemes arra is gondolnod, hogy gyakran éppen a saját szakértelmeddel segíthetsz a legtöbbet: egy könyvelő, fotós, kommunikációs szakember vagy szakmunkás jelentős költségtől és munkától kímélhet meg egy civil szervezetet. Bármit vállalsz, legyél megbízható: a következetes jelenlét többet ér az egyszeri nagy gesztusnál.
A szegregátumokban élő gyerekekről sem szabad lemondani
Magyarországon gyerekek tízezrei élnek olyan településeken vagy városrészekben, ahol a szegénység, a szolgáltatások hiánya és a társadalmi elszigeteltség egyszerre korlátozza a lehetőségeiket. Számukra a mindennapok is komoly kihívásokat tartogatnak: az oktatás, az egészségügyi ellátás vagy akár a rendszeres, megfelelő étkezés sem feltétlenül hozzáférhető.
Az Élményakadémia Pillér programjának trénerei ilyen körülmények között élő gyerekekkel foglalkoznak. Partnerszervezetekkel együttműködve több település szegregátumába is ellátogatnak, ahol élményprogramokkal és facilitátori munkával segítik a fiatalok fejlődését. A dm támogatásával most két helyen is várják a gyerekeket: Arlón és Lyukóvölgyben is dolgoznak majd egy-egy csoporttal.
„A Pillér programban a trénerek, ifjúsági munkások abban támogatják az informális közösséggé szerveződő fiatalokat, hogy azonosítsák a mikroközösségük életére nagy hatást gyakorló problémákat, majd megoldást keressenek rájuk” – ismerteti a program működését Csapi András, az Élményakadémia ügyvezető-trénere.
Mint mondja, egy-egy helyi kérdés megoldása során a fiatalok felismerik, hogy társadalmi és anyagi helyzetüktől függetlenül is képesek hatással lenni a környezetükre, és nekik is szerepük lehet saját életük és életterük alakításában. Miközben tapasztalatokat szereznek, a közös munka észrevétlenül fejleszti a kritikus gondolkodásukat, a projektszemléletüket és a kommunikációjukat, emellett hozzájárul a közösségi kapcsolatok építéséhez is.
„A program során néha már az is eredménynek tekinthető, hogy a fiatal rendszeresen jelen van. Ha azonban valaki nem érkezik meg a megbeszélt időpontra, mi később sem utasítjuk el, címkézzük vagy minősítjük. Nem mondunk le róla” – teszi hozzá András.
Tapasztalatai szerint a saját kompetenciák felismerése, az értő figyelem és a kreatív tréneri jelenlét egyaránt hozzájárul ahhoz, hogy a fiatalok a tanulásukat és későbbi munkaerőpiaci elhelyezkedésüket segítő készségeket sajátítsanak el. A foglalkozásokon emellett figyelnek egymásra, megosztják a gondolataikat, és olyan közös ügyeken dolgoznak, amelyek révén megtapasztalhatják saját kezdeményezőkészségüket és felelősségüket.
„Igyekszünk minden Pilléres fiatalnak megteremteni a külföldi utazás és tanulás lehetőségét.Ekkor a fiatalok Európa szerte utaznak: repülőre ülnek, új kultúrával és nyelvvel találkoznak, emellett sok tekintetben nyitottabbá is válnak. Mire hazaérnek, már értik a nyelvtanulás, az iskolai előmenetel és a biztos alapok megteremtésének fontosságát” – meséli az ügyvezető.
Azt mondja, nincs jobb érzés, mint fontos ügyeket támogatni: néha pénzgyűjtő kampány szervezésével vagy vállalati támogatók felkutatásával, máskor pedig azzal, hogy végignézi, amint a fiatalok életcélra és saját hangra találnak.
Azokat is meghallgatják, akiket nem hall meg senki
A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány önkéntesei a hét minden napján, éjjel-nappal várják a krízishelyzetbe került gyerekek és fiatalok hívásait. A három műszakban dolgozó, hosszú kiválasztási és képzési folyamaton átesett segítőkhöz az anonim vonalon bármilyen problémával fordulhatnak. Legyen szó szerelmi bánatról, iskolai vagy online bántalmazásról, esetleg abúzusról, a hívók ítélkezésmentes, támogató figyelemre találnak.
A Kék Vonal a dm pályázatának támogatásával a telefonos és e-mailes segítségnyújtást személyes jelenléten alapuló, szülőknek és szakembereknek szóló rendezvénysorozattal, a Kék Vonal Klubbal egészíti ki.
Az alkalmanként hatvan-nyolcvan fő részvételével megvalósuló klubesteken a Kék Vonal ifjúsági tanácsadó testületének tagjai, meghívott közéleti szereplők és szakértők oszthatják meg tapasztalataikat, valamint a hétköznapokban is alkalmazható módszereket adhatnak át az érdeklődő szülőknek és szakembereknek. A budapesti eseményekről videófelvételek is készülnek majd, így az ismeretekhez azok is hozzáférhetnek, akik vidéken élnek vagy személyesen nem tudnak részt venni az alkalmakon.
„A klubalkalmak négy fő téma köré szerveződnek majd. Szó esik például a kamaszkori normatív krízisekről, a veszteség, gyász folyamatairól, az identitásválságról, a szexualitásról, a kortársak közötti zaklatásról, a testképről és más olyan fókuszterületekről, amelyek meghatározzák ezt az időszakot a gyerekek számára” – ismerteti Baranyai Blanka, a Kék Vonal gyermekvédelmi programjának vezetője.
A programsorozat célja összetett: szeretnének új önkénteseket találni a segélyvonal és az alapítvány más feladatainak támogatására, emellett olyan közösséget építenének, amelynek tagjai fontosnak tartják a gyerekek jogait és védelmét.
„Szülők, szakemberek, pedagógusok: ha szeretnének tudást szerezni, új nézőpontokat megismerni és tényleges cselekvéstervet kialakítani, nálunk a helyük. A Kék Vonal Klubban ugyanis gyakorlatias, hasznos és jól alkalmazható ismereteket adunk majd át” – magyarázza.
Erre szükség is van, hiszen az online és offline kortárs zaklatás, valamint a családon belüli erőszak sok gyereket érint, akik gyakran maradnak egyedül a bajban. Ilyen helyzetben az anonim vonal valódi kapaszkodót jelenthet.
„Előfordul, hogy a hívónak csak arra van szüksége, hogy meghallgassák, de akad, aki újra meg újra telefonál. Arra is van példa, hogy a rendszeres telefonos beszélgetés fordulópontot hoz a hívó életébe: miután megadja az adatait, lehetővé válik, hogy a probléma megoldásába bevonjuk a közvetlen környezetében dolgozó szakembereket is, akik személyesen is segítséget nyújthatnak neki” – mondja Baranyai Blanka, aki örömmel tapasztalja, hogy nemcsak a hirdetések és az információs plakátok, hanem az ifjúsági segítők, az iskolapszichológusok és maguk a fiatalok is hírét viszik a Kék Vonal elérhetőségeinek. Úgy véli, ez az egyik legértékesebb visszajelzése annak, hogy a munkájuk valóban értékes a gyerekek számára.
A Kék Vonal 116 111-es lelkisegély-vonala éjjel-nappal, ingyenesen és anonim módon fogadja a gyerekek és fiatalok hívásait. Az eltűnt és bántalmazott gyerekekkel kapcsolatos segítségkérésre a 116 000-s vonal szolgál, ahol felelős felnőttek kérhetnek segítséget egy kiszolgáltatott gyermek ügyében.
Százezer fa egy élhetőbb jövőért
Az egri Életfa Környezetvédő Szövetség elnöke, Csathó Tibor szerint az elmúlt évek forró és száraz nyarai még csak ízelítőt adnak abból, milyen kihívásokkal kell szembenéznünk a klímaváltozás miatt. A városi hőszigetek, az invazív növényfajok terjedése és az őshonos fajok visszaszorulása egyaránt arra figyelmeztet, hogy tudatosan kell tennünk a városi mikroklíma javításáért és a természeti környezet megóvásáért.
„A legtöbb szakember egyetért abban, hogy erdőt kell telepíteni. Mégpedig sokat” – hangsúlyozza az elnök.
A szövetség fásítási programjában azonban nemcsak a faültetést ösztönzik és támogatják, hanem a genetikai sokféleségre is figyelnek. Ha lehet, génbankból szerzik be a különféle fajokat, számításba veszik az ültetési terület sajátosságait, és teret adnak a természet saját törvényszerűségeinek is.
„Szörnyű szembenézni vele, de mi, emberek vagyunk a károkozók, és leginkább tőlünk kell megvédeni a bolygót. Ha azonban hagyjuk, hogy a Föld önmagát gyógyítsa, nálunk jobban és fenntarthatóbban dolgozik” – mondja Csathó Tibor, a szövetség elnöke.
Az évente akár százezer csemetét is nevelését is elősegítő nyertes pályázatban a kerti munkák mellett a szemléletformálás is fontos szerepet kap. A közösségi csemetekertben óvodai és iskolai csoportok éppúgy kipróbálhatják magukat a faültetés és -gondozás feladataiban, mint a csapatépítésre érkező vállalati közösségek.
A fizikai munka öröme, az ebédre elfogyasztott zsíros kenyér és a közösségi élmény nyomot hagy a résztvevőkben, akik később szívesen térnek vissza metszeni, mikrogátat építeni vagy éppen növényeket gondozni. Ráadásul a foglalkozásokon a kisiskolások ugyanolyan lelkesedéssel fognak ásót és kapát, mint az informatikai cégek csapatai.
„Van, aki a saját kertjébe vagy a háza előtti közterületre ülteti a tőlünk kapott csemetéket, bokrokat. Mások bátran gerillakertészkednek, és a városi parkokba, kisebb zöldterületekre csempésznek egy kis zöldet. Bár ez nem feltétlenül a legjobb döntés, nem a mi dolgunk ezt véleményezni. A szándék mindenesetre dicséretes, hiszen növényekre és élhetőbb városi környezetre van szükségünk. Ha rajtunk múlik, ehhez a Jövőültetők minden évben fognak majd csemetéket adni, lehetőleg minden ültető közösség számára” – magyarázza az ízig-vérig környezetvédő Tibor.
A hősök köztünk járnak
A három kezdeményezés látszólag egészen más problémákra keres választ, mégis ugyanarra a felismerésre épít: tartós változás csak akkor születhet, ha valaki nemcsak észreveszi a hiányt, hanem időt, tudást és figyelmet is szán a megoldására. Ha a lemorzsolódó fiatalért bekopognak, a krízisben lévő gyerek hívását felveszik, az elültetett facsemetét pedig éveken át gondozzák.
A civil szervezetek munkája ritkán látványos, és szinte sosem ér véget egyetlen akcióval.
Ereje éppen a következetes jelenlétben rejlik: abban, hogy újra és újra visszatérnek azokhoz az emberekhez és ügyekhez, amelyek mellett elköteleződtek. Ehhez azonban támogatókra, önkéntesekre és olyan közösségekre is szükségük van, amelyek hisznek abban, hogy a sok apró lépés idővel valódi változássá adódhat össze. Mert a jövő nem egyszerűen megtörténik velünk: közösen alakítjuk.
Szavazz te is!
A pályázatra beérkezett civil projektek közül most a nagyközönség is kiválaszthatja a kedvencét. A tíz nyertes projekt közül szavazz az legszimpatikusabbra, a legtöbb szavazatot elérő projektet a dm további 2 millió forinttal támogatja.
Szavazni 2026. október 5 – október 26-ig lehet. Tegyünk együtt a jövőért! | dm.hu
Fotó: Huszár Márk, Civil Impact
