“Sose fogok olyat árulni, amire nincs szüksége a kutyának” – interjú Arany Saroltával, a SixFeet Dog Design alapítójával

2017. december 19. |

Nem minden kutyának kell ruha, de amelyiknek igen, annak igenis szüksége van rá. És ha már így van, miért ne viselhetnénk mi is passzoló pulcsit? Arany Sarolta, a stílusos kutyauhákat és kiegészítőket áruló SixFeet Dog Design alapítója például pontosan így gondolja - vele beszélgettünk kutyadivatról és a kutyatartás átalakulásáról!

Fotó: Dóra Tünde

Valahogy az az ember benyomása, hogy ha valaki egy kutyás márkát csinál, az biztosan egész életében imádta a kutyákat. Nálad is minden a család kedvenc golden retrieverével kezdődött gyerekkorodban?

Nem. Egy korábbi interjúban is felmerült a kérdés, hogy mennyire kötődik a gyerekkoromhoz a kutyamánia, és talán akkor gondoltam először végig, hogy milyen furcsa, hogy nekem ez kimaradt. Sőt, nálunk nem is került szóba, hogy kutyánk legyen, ugyanis az én családomban a sportolás állt a középpontban. Apám gyerekkorában öttusázott, aztán teljesen beleszeretett a triatlonba, mikor bejött Magyarországra is ez a sportág. Minden reggel futott, mindennap biciklivel ment dolgozni, szóval persze, hobbi sportoló volt, de igazán a mindene volt a sport. Így a nővéremmel mi is szinte minden időnket sportversenyeken töltöttük, ő szintén triatlonozott, én sífutottam gyerekkoromban, aztán később inkább a csapatsportokban találtam meg magam: a kézilabdában és a kosárlabdában. Valójában gyerekkoromban nem is nagyon kerültem kapcsolatba kutyákkal…

És aztán mikor kerültél?

Amikor a testvéremmel már a saját lábunkra álltunk és elkezdtük kialakítani a saját életünket. Először neki lett kutyája, aztán nekem is – az a kutyaválasztás még nem volt annyira tudatos, mint ahogy mai fejjel döntenék. Ez a tanulási folyamat egyébként borzasztóan fontos, ezt próbálom is mindig hozzáadni a termékeimhez, hogy a tudatos és felelős kutyatartást hirdessem.

Például akkoriban még nem hangsúlyozták annyira az ivartalanítás fontosságát és a városi kutyatartás sem volt még olyan elterjedt… inkább csak a tipikus tacskós néniket lehetett látni.

Most már mondjuk a legtöbb menhely ivartalanítási kötelezettséggel adja csak örökbe a kutyákat.

Igen, ez egy nagyon jó irány, de akkoriban ez még egyáltalán nem volt így. A nővérem kutyája például sajnos vemhes is lett, mert hiába teszel meg mindent, egyszerűen nem tudsz úgy odafigyelni a szukára, hogy ezt biztosan kiszűrd. Én szívem szerint az összes hobbikutyát ivartalaníttatnám, de nem csak a felelőtlen szaporulat miatt, hanem azért is, mert rengeteg betegség megelőzhető vele. A nem ivartalanított szukáknál nagyobb a gennyes méhgyulladás vagy az álvemhesség és az annak következményeként kialakuló melldaganat kockázata, a fiú kutyák esetében a prosztatával lehetnek problémák. Persze ennek felismerése egy folyamat – az országban is, és az én életemben is az volt. Nekem ebben rengeteget segített, hogy megtaláltam az állatorvosomat, AZ állatorvosomat, akihez egyébként azóta is járunk. Akkor ivartalaníttatam a nyolcéves kutyámat, és valamikor akkortájt került hozzám Bibi, aki végül is az egész kutyás életmódomnak az alapját adta. Utána például már munkahelyet is úgy kerestem, hogy csak akkor megyek, ha kutyabarát…

Hogyhogy csak a második kutyánál?

Nem tudom. Azt hiszem, a Bibi olyan volt nekem, mint mikor egy embernél érzed, hogy a lelki társad… tudom, ez olyan misztikusan hangzik. De nekem ő volt az első és az örök kutya. Neki például sikerült teljesen zökkenőmentesen alkalmazkodnia a városi léthez: járt velem bulikba, kávézókba, étterembe, bár akkor még elég kevés hely volt, ahová be lehetett menni kutyával. De tudtuk, hogy melyikek azok, és csak azokra a helyekre jártunk. Mikor elmentünk együtt bulizni, ő szépen lefeküdt egy kanapéra és fogadta a sorban álló simogatókat, aztán ha úgy láttam, hogy már zavaró számára a tömeg vagy a zene, csak felkaptam a karomba a 25 kilójával és kivittem őt az utcára. Szerintem a Bibi igazából ember volt, csak egy kutya testében.

Úgy tudom, korábban a reklámszakmában dolgoztál. Innen hogy jut el az ember odáig, hogy csináljon egy kutyás brandet?

Egy filmes utómunka stúdióban dolgoztam, mikor azon kezdtem el agyalni, hogy szeretnék valamit alkotni, valamit letenni az asztalra… Alapvetően szerettem, amit csináltam, de valahogy nem láttam magam benne hosszútávon, viszont a filmes területen máshol sem igazán tudtam magam elképzelni. Később a Filmlaborba kerültem, ahol szintén rettentően jól éreztem magam, de valahogy mégis kevésnek éreztem, szóval három hónap után fel is mondtam. Az egyébként nagyon érdekes volt: még a felmondási időn belül voltam, mikor bejelentettem, hogy elmegyek, mire megkérdezte a főnököm, hogy „jó, de mit fogsz csinálni”? És akkor rávágtam, hogy kutyákkal akarok foglalkozni. Akkor mondtam ki először. Még nem tudtam, hogy pontosan mit is szeretnék, egy csomó ötlet kavargott a fejemben, például a nyakörvekkel párhuzamosan egy kutyasüti receptjét is elkezdtem fejleszteni az állatorvosunk segítségével. Végül dönteni kellett, hogy inkább a kutyasütik vagy a kutyadivat irányába menjek, és én az utóbbi mellett döntöttem, de egyébként a receptemet odaadtam a Flash Kutyapékségnek, akik azóta SixFeet kutyasüti néven árulják.

Te is említetted, hogy régebben még nem volt ennyire pezsgő a kutyás élet… Mennyire volt nehéz bevezetni egy kutyadivattal foglalkozó márkát?

Óriási küzdelem volt. Akkoriban az emberek még nem igazán adtak arra, hogy mi van a kutyájukon, annak ellenére, hogy Nyugat-Európában és még inkább Amerikában ez már elég régóta fontos az embereknek. De a márka együtt növekedett az igényes, önmagukra adó kutyatulajdonosok számával, és mi is rengeteget tanultunk az ő visszajelzéseikből.

Fotó: Dóra Tünde

Miből inspirálódtak? Vannak nemzetközi kutyatrendek?

Az anyagok sok tekintetben követhetik a rendes divat aktuális trendjeit, például érdekes, hogy a technológiai fejlődéssel megjelent anyagok, mint például a vegán bőr a nyakörvek alapanyagaiként is megjelentek. De ugyanígy van például tartós minőségű gumi is, abból is készülnek már nyakörvek. Lehet még játszani a színekkel és mintákkal, ezek azok, amik a minőségen túl pluszt adnak a termékeinkhez. Az Indie kollekciónk mintáit kézzel rajzolták és úgy lettek bedigitalizálva, és végül is ezek is kapcsolódnak valamelyest az elmúlt idők trendjeihez.

Most már rengeteg kutyákra való ruhát meg jelmezt is lehet kapni, de sokszor felmerülnek a kétségek, hogy vajon mennyire kényelmesek ezek a kutyának. Meg hogy egyáltalán, kell-e a kutyának ruha?

Az biztos, hogy én például sose fogok jelmezt árulni, mert arra egyáltalán nincs szüksége a kutyának. A pulcsink azért van, mert vannak olyan típusú kutyák, akik igenis fázósak. Gondold el, hogy a legtöbb kutya a lakásban pihen 24 fokban, aztán kiviszed a mínuszokba… Ráadásul a fagyott betonon sétálsz vele, jobbára pórázon, szóval még rohangálni sem tud, hogy felmelegítse a testét. Az ő izmaikra és izületeikre ugyanúgy kell vigyáznunk, mint a sajátjainkra. Sok kutyánál nem is feltétlenül a melegítés a fontos, hanem mondjuk az esővédelem: például ha egy esős napon háromszor-négyszer le kell mennünk a kutyával a latyakba, akkor sokkal egyszerűbb, ha csak a tappancsait kell áttörölni, mintha minden séta után meg kéne szárítani a bundáját.

És mit gondolsz a kutyacsizmákról?

Azt elsősorban az északi országokban találták ki, ahol konkrétan jégen kell futnia a kutyának. Szerintem minden ruhadarabnak lehet létjogosultsága, mindig a környezeti adottságoktól és az egyedtől függ, hogy ezek valóban szükségesek-e. A jelenlegi kutyánknak, Szaminak nincsen cipője, de ha felsózzák a várost, akkor nem szívesen rakom le az utcára – van egy spéci hátizsákja, amiben hordozni lehet, inkább abban viszem. Egyébként ez nem csak a só miatt hasznos, már szedtem ki üvegszilánkot a lábából a belvárosban…

Fotó: Dóra Tünde

A SixFeet a kutyák mellett a gazdikra is gondol. Ezek a darabok később érkeztek a kínálatba? 

Az ötlet már a kezdetekben megvolt, tulajdonképpen már a név is erre utal: „öltözzünk össze” a kutyánkkal. Ez persze jelenthet csak annyit is, hogy a nyakörv színe passzol mondjuk a táskánk, a cipőnk vagy a sapkánk színéhez. Viszont a gazdiknak szánt pulcsik megtervezése váratott magára egy kicsit. Egyébként mint minden termékünk, ez is egy funkcionális darab, a kényelmes, hosszított fazon borzasztóan praktikus, ha játszunk a kutyánkkal, vagy a kaki felszedéséhez hajolgatunk, ugyanis ez biztosan nem csúszik a derekunk fölé. Egy szürke kapucnis pulcsi amúgy is ikonikus darab minden kutyatartó ruhatárában, azokra a napokra, amikor az ember csak el akar bújni egy nagy szürke pulcsiban a sétáltatás közben.

Úgy láttam, mindenféle jótékony akciókban is részt vesztek.

Ezek mindig teljesen ad hoc együttműködések, egyetlen szervezettel sem vagyunk állandó kapcsolatban. Fontos volt számomra, hogy jótékonykodjunk és segítsünk, de szeretnénk függetlenek maradni. Karácsony táján sok karácsonyi aukció van a menhelyeknél, ezeket mindig szoktuk támogatni, a kutyás rendezvények tomboláihoz is rendszeresen hozzájárulunk felajánlásainkkal. Magyarországon nagyon nehéz az állatvédők és a menhelyek dolga, mert semmi támogatást nem kapnak, ráadásul azon túl, hogy mindennap az állatokért küzdenek, még egy csomó akadékoskodó, nehézfejű emberrel is meg kell harcolniuk, akik például nem értik, hogy miért kötelező ivartalanítani a kutyát, vagy miért csak benti tartással lehet örökbe fogadni őket.

Valószínűleg az emberek nagyrésze még mindig nem elég tájékozott a témában…

Megdöbbentő, hogy még mindig mennyi értelmes, diplomás ember vitatkozik azon, hogy kell-e ivartalanítani egy kutyát. És ez már mindent elmond. Nemrégiben csináltak egy kimutatást macskákkal arról, hogy hány száz kölyke lesz egy macskának adott évben belül, ha az utcán él ivartalanítás nélkül… megdöbbentő szám. Értem persze az ellenérveket, de a tenyésztésre vannak hivatásos tenyésztők, mi meg inkább csak szeressük az állatainkat.

Szerinted most mennyire kutyabarát Budapest?

Szerintem nagyon! A belvárosban amúgy is annyi a kutyás, hogy már egyszerűen nem tehetik meg a helyek, hogy nem kutyabarátok. A város mindegyik részén vannak kutyás közösségek, Facebook-csoportok, ami tök jó, mert ott a gazdik figyelnek egymásra, figyelmeztetik egymást, ha például valami feszültség van kutyák között. Az is nagyon fontos, hogy ahhoz, hogy minket kutyásokat elfogadjanak azok, akik nem tartanak kutyát, nekünk is ügyelnünk kell rá, hogy rendben hagyjuk a parkokat, ahol sétálunk, hogy békésen meglegyünk egymás mellett.

 

Segítsetek, hogy otthonra találjanak!

Örökbefogadási kampányt indított a Marie Claire: egy nyugdíjas mopsz, egy világjáró vizsla és a egy jámbor behemót keresi szerető családját.
A részletekért kattints IDE.

Szólj hozzá te is!

Még több Divat

Garam Judit, a NUBU alapítója: „Ne attól legyen értékes egy művész munkája, hogy már nincs, és többet nem tud alkotni” 2020 tokiói olimpia

Garam Judit, a NUBU alapítója: „Ne attól legyen értékes egy művész munkája, hogy már nincs, és többet nem tud alkotni”