Segíts, hogy otthonra találjanak – örökbefogadási kampányt indít a Marie Claire

2017. december 07. |

Egy nyugdíjas mopsz, egy világjáró vizsla és a egy jámbor behemót keresi szerető családját, hogy a karácsonyt már egy meleg otthonban tölthessék. A Marie Claire három magyarországi menhellyel működik együtt, hogy egy-egy mentett kutyus örökbefogadását segítsük.

Jelenleg több, mint 10.000 kutya él állatvédők gondozásában Magyarországon, és bármennyire igyekeznek ezek a szervezetek, hogy a forráshiány ellenére is ideális körülményeket teremtsenek számukra, azért egy kutyának mégis szerető otthonban, sőt, mi több, szerintünk igenis a kanapén a helye.

A Marie Claire ezért most három menhellyel, az “Állat és Ember” Állatvédő Egyesülettel, a Mopsz Fajtamentéssel és a Vizslamentés Magyarországgal együttműködve szeretné támogatni három kutyus örökbefogadását: mindhárman elképesztően aranyosak és mindhárman nagyon szívesen karácsonyoznának már egy meleg lakásban.

A kampány részeként a következő hetekben beszámolunk majd a hazai menhelyek helyzetéről és olvashattok interjút Arany Saroltával, a Sixfeet dog design tervezőjével is, aki ráadásul szupermenő ajándék nyakörveket ajánlott fel három támogatott kutyusunk leendő gazdáinak.

Most ismerjétek meg Argoszt, a szeretetéhes behemótot, Muffint, a nyugdíjas, de korát meghazudtolóan életvidám mopszot, és Lizát, aki egész Európát bejárta, de most már szívesen összegömbölyödne élete rongyszőnyegén:

Argosz – „Állat és Ember” Állatvédő Egyesület

Argosz 2010 elején született, közepes-nagytestű, ivartalanított keverék kan kutya, akiről a volt tulajdonosa mondott le, mert nem tudott eleget foglalkozni vele. Argosz múltjában valószínűleg öt évnyi “szabad élet” van, amikor – jobb híján – az utcán kóborolt, így a nap fénypontját számára a séták jelentik. Nagy termete és felnőtt kora ellenére egy vajszívű, hiperaktív gyerekhez hasonlít, mindenkit szeret, mindenkivel barátságos. A szőre selymessége alapján (meg a vadász-“szenvedélye” miatt) retriever-ősökre is tippelünk, de bárhogy is, Argoszt egy élmény simogatni!
Leendő gazdájának annyi dolga lesz csupán, hogy megtanítsa Argoszt ragaszkodni, amihez “csak” szeretni és foglalkozni kell vele. Eddigi évei során nem volt egy olyan ember az életében, aki eleget foglalkozott volna vele ahhoz, hogy Argosz ragaszkodni tudjon hozzá.

Argoszról érdeklődni Takács Katinál lehet a 06702236476-os számon vagy e-mailben: kasznakata@gmail.com

Muffin – Mopsz Fajtamentés – Mopszokért Alapítvány

Muffin története úgy indult mint sok másik idős kutyáé, akik bekerülnek a Mopsz Fajtamentéshez. Valaki fiatal korában cukinak találta, magához vette, majd amikor az élet máshová szólította őt, a családjára hagyta a kutyát, akik csak etették, de nem gondoskodtak róla kellőképpen.
Muffin egy kertben töltötte az életét, annak ellenére, hogy a mopsz nem kerti tartású kutya. A nyakára gyógyult, megkeményedett bőr nyakörv fém csatja korrodált volt már, alatta a szőrzet kikopva. Orvos évek óta nem látta, akkor is csak azért mert  – állítólag – eltört az egyik lába. Chipje sem volt, oltások és oltási könyv nélkül érkezett a Mopsz Fajtamentéshez, 10+ évesen, a pontos korát a gazdái sem tudták megmondani.
Jelenleg pajzsmirigy betegséggel kezelik, ami miatt a szőrhiánya is kialakult, de napról napra jobban néz ki. Egy igazi egyéniség, hatalmas szíve van, a kora ellenére nagyon aktív, és várja az igazit, aki megszépíti élete hátralevő részét úgy, ahogyan azt egy mopsz megérdemli.

Jelentkezni Muffin örökbefogadására bemutatkozó levéllel az info@mopszmentes.hu címen lehet!

Fotó: Vass Gergő

Liza – Vizslamentés Magyarország

Liza élete meglehetősen kalandosnak bizonyult, gyakorlatilag akár Európa nagypolgárának is tekinthetjük őt. Előző gazdái folyamatosan utazgattak az öreg kontinensen, amíg egy nap rádöbbentek, hogy Liza nélkül folytatnák tovább életüket.
Liza hétéves, oltott, egyedi azonosítóval rendelkező, ivartalanított és egészséges vizslalány. Gyönyörű kiállása, kecses termete és szép kis pofija a legtöbbeket megbabonázza. Olyan felelős gazdit keresünk számára, akinek van kutyás tapasztalata, következetes és határozott. Esetében a gyakorlott, határozott fellépésű sportos és aktív életet élő gazdi lenne ideális. Olyasvalaki, aki a nagy séták, kirándulások mellett a kutyaiskolát is szívesen látogatja vele, hiszen kár lenne elvesztegetni azt a sok lehetőséget, ami Liza buksijában rejlik.

Lizáról érdeklődni az info@vizslamentes.hu e-mail címen lehet.

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter