Mi inspirál, amikor verset írsz? Saját impulzusok és tapasztalatok, vagy mások történetei hozzák ki belőled?
Sok témát merítek tragédiákból: elérhetetlen pillanatok, személyek, magány, meg nem értettség, hiány. Ezek olyan interszubjektív dolgok, amelyek elkerülhetetlenek bárki életében – hátraküldenek egy lépést, és mi kettő előrelépéssel válaszolunk. Erre próbálom felhívni az emberek figyelmét, egyébként saját tapasztalatokon keresztül, de egyénre formálható módon.
Fiatal korod ellenére a festményeiden is egységet látunk.
Nem gondolom, hogy valaha is teljes egységet tud alkotni egy alkotói folyamat. Vannak témák, formák, technikák, amelyeket gyakran vagy szinte mindig használok és közel állnak hozzám, de akár napról napra is tud változni attól függően, hogy például milyen lábbal kelek fel. Jelenleg találtam egy olyan utat, ahol tudok haladni és még rendkívül élvezem is, de azért elég nyitottnak tartom magam ahhoz, hogy bármikor eltérjek tőle.
Mi az, amit a legszívesebben ábrázolsz és miért éppen ezt?
Évek óta foglalkoztat a body shaming téma, a szexizmus, feminizmus, ami szerintem egy olyan aktuális probléma, amit nőként nap mint nap megélek, megélünk. Ebből adódóan leginkább női testeket, testrészeket festek, így az elmúlt éveim tanulmányozással teltek. Nem túl régen elkezdtem foglalkozni a hiányállapotokkal és/vagy olyan jelenségekkel, amiket azáltal ’éltetünk’, hogy nincsenek. Elméletben a legfontosabb színtani hiánnyal, a feketével, majd a testi hiányokon át jutottam el a mostani projektemhez, a vakfolt jelenséghez. A sorozat az Untouch nevet viseli, még erősen folyamatban van, de az esztétikai tökéletesség és az anatómiai tökéletlenség kapcsolatát keresem benne.
2015-ben a Marie Claire szépségrovatában már találkozhattak veled az olvasók. Hogyan jött a modellkedés?
Egy ismerősöm keresett meg még 2013-ban, mikor épp scouterkedett a jelenlegi ügynökségemnél, hogy meg kéne próbálnom. Pár hónapot vacilláltam még a dolgon, hiszen akkor frissen kezdtem a gimnáziumot, és erősen arra fókuszáltam. Meg hát reálisan láttam, hogy nem felelek meg minden elvárásnak, de végül 2014 tavaszán elkezdtem komolyabban foglalkozni vele. Érdekelt a dolog, hogy milyen a művészet másik oldalán állni, mikor én vagyok a reprezentáció. Csodálatos projektekben vettem részt, viszont az elmúlt évben már véglegesen csak a művészetre koncentráltam.
Az Instagram-profilodon láttuk, hogy te magad készítetted el néhány barátod tetoválást. Ezt is teljesen autodidakta módon sajátítottad el?
Gyakorlatban egyedül tanultam meg, éveken át gyakoroltam disznóbőrön, szintetikus bőrön, aztán jött a handpoke. Igazából először nem is nehéz, hanem inkább érdekes volt géppel dolgozni. Sok tetkós ismerősömtől kaptam és kapok mai napig jó tanácsokat, biztató szavakat. Most sajnos az egyetem miatt elég kevés időm van rá, úgyhogy pihentetem a dolgot.
Melyik munkádra vagy a legbüszkébb?
Többnyire mindig a legújabbra, mert az mindig az előző munkáimnak a fejlettebb összessége, mindig magában hordozza az előzőket. Hajlamos vagyok egy idő után elfelejteni, vagy elkezdeni utálni a régebbi képeimet. De nagyon közel áll hozzám például a tavalyi OKTV munkám, amivel viszonylag elég sokat foglalkoztam.
Van bakancslistád?
Igazából elég spontán, de mégis tudatos életet élek. Vannak azért kisebb-nagyobb céljaim, amik hajtanak, de nem kifejezetten hívnám bakancslistás pontoknak őket. Közeli terveim, hogy elmenjek Berlinbe és Amszterdamba például. Valamint, hogy befejezzem az Untouch sorozatom, talán azután elgondolkodom egy saját kiállításon, de egyelőre nehéz elképzelnem. Szeretnék kiállításokat rendezni, értekezéseket írni, és több verset is publikálni a közeljövőben.
Mit gondolsz a slam poetry-ről, mint műfajról? El tudnád képzelni magad a színpadon?
Kedvenc költőim (Závada Péter, Simon Márton, Kemény Zsófi…) többnyire slammelnek is, így nekik ezt a munkásságukat is követem. Nem feltétlen a műfaj miatt, hanem mert azokat a hihetetlen gondolatokat bűn lenne nem ismerni. Hozzám ennek ellenére eddig nem került túl közel, talán mert nem rajongok a művészet versenyeztetéséért. De egy pozitív kezdeményezésnek tartom. Nincs a céljaim közt a slammelés, de valószínűleg nem mondanék nemet mondjuk egy felolvasóestre.
Mi számodra a legnagyobb elismerés?
Nekem épp elég nagy boldogság jelenleg, hogy a Magyar Képzőművészeti Egyetemen tanulhatok.
Tiffany a Marie Claire-ben
Ha kíváncsi vagy Tiffany-ra, keresd a honlapján, a Tumblren, a Facebookon vagy az Instán.
